21
ápr
 | 

Sziasztok!

Tegnap este felkerült a Thunderstorm történet blogjára a soron következő fejezetrész: 4. Kötelék (2. rész). :) Nem tudtam róla bejegyzést írni, mert a freeweb oldalai átmenetileg nem voltak elérhetőek. :(
Remélem, tetszeni fog Nektek és megajándékoztok azzal, hogy hozzászóltok a részhez. :)

Ma reggel Carrie – A zene szárnyain című pályázatának is megszületett a végeredménye. :) Stigu novellája lett az első! :) Ez volt a 7. novella. :) Nagyon nagy grat neki! :)
Nagyon ügyes voltál, Cica, reméltem, hogy helyezett leszel, és lám, megnyerted a pályázatot. :) Büszke vagyok rád! :) Imádtam ezt a novelládat, ahogy az eddigieket is. :)

Az enyém, a 11. novella, ahogy már említettem Nektek, közönségdíjat kapott. :) Carrie többször is dicsérte a novellámat, illetve a zsűrinek is nagyon tetszett, de az enyémen kívül még sok fantasztikus alkotás érkezett a pályázatra. Helyezést végül nem értem el, viszont nagyon örülök, hogy részt vehettem rajta, mivel maga a feladat kifejezetten érdekes volt. :) Gratulálok a dobogósoknak, illetve minden résztvevőnek! :) Carrie-nek pedig nagyon szépen köszönöm a lehetőséget! :)
Ötletes és igényes pályázat volt. :)

Hamarosan felkerül a honlapra a zenével együtt, hiszen így kerek egész a mű. :)
Remélem, hogy számíthatok majd a véleményeitekre, mert hasonló történet még nem került ki a kezem alól. :)

Amikor elkészült, megígértem, hogy írok bejegyzést a Hűséges Olvasó játék áprilisi nyertesének, Katherine-nek készült képről, illetve meg is mutatom Nektek.

Íme:

Szerintem gyönyörű, mint Atyus alkotásai általában. :) Katherine kérése volt, hogy Bella és Carlisle szerepeljenek a képen, és nagyon tetszett neki a végeredmény. :) A rajta lévő idézet a Breaking Dawnból, Bella 1. könyvének idézete, ami azt hiszem, tökéletes választás volt. :)
Remélem, megérte a sok kommentet és a továbbiakban is számíthatok rád, Kath, mint Hűséges Olvasó. :)

A képen szereplő idézet:

“A gyermekkor nem születésünktől egy bizonyos korig tart, hogy ama bizonyos kor után a gyermek felnőtt legyen, s felhagyjon a gyermeteg dolgokkal. A gyermekkor az a királyság, ahol senki nem hal meg.”

/Stephenie Meyer – Hajnalhasadás/

Most már láthatjátok, hogy milyen szépséget van esélyetek kérni Atyustól, ha hozzászóltok a játékban aktuális hónapban számító fejezetekhez/novellákhoz/versekhez. :) Remélem, kedved kaptok a részvételhez! :)

További szép napot Nektek! :)

Szeretettel:
Aby <(@ˇvˇ@)>


{lang: 'hu'}
6 hozzászólás
  1. Stiga szerint:

    Köszi, köszi, Szívem! :))

    Te is nagyon ügyi voltál, és jó lett a novella. :D

    Pusszancs: Stig _@/”

    P.S. Megint milyen bőbeszédű voltam. :D

    • Aby szerint:

      Nincs mit, Cica! :)

      Ezt mindet sikerült? :D Nem baj, legalább nem kell oldalakon keresztül válaszolnom. :)

      Minden … van valami jó! :D Azért nem írtam oda szót, mert a rossz nem illik oda. :)
      … Tudom: Minden szűkszavú bétában van valami jó! :D

      Cupp.
      Aby

  2. Katherine szerint:

    Szia Aby! :)

    Először is gratulálni szeretnék mindkettőtöknek :) hogy ünneplitek meg? :D :D :D :D
    Köszönöm hogy én lettem a Hónap Hűséges Olvasója, imádom az írásaidat nagyon! :D természetesen ezután is mindig olvasni fogok és kommentelek! :)
    puszika: Katherine

    • Aby szerint:

      Szia, Katherine!

      Hát, nem csaptunk nagy bulit. :D Azt hiszem, leginkább írással ünnepeltünk. Csak stílusosan! :P
      Igazán nincs mit, hiszen nagyobbrészt rajtad állt! :) Gratulálok hozzá még egyszer, és nagyon köszönöm a kommenjeidet (az elkövetkezendőeket is)! :)

      Puszi:
      Aby

  3. Mile Judit szerint:

    Szia Drága!

    Gratulálok neked a közönségdíjért. Stigunak is nagyon örülök.
    Puszi: Judit

Szólj hozzá!