Sziasztok!

Tegnap egy hozzászólás várt a Csak a női praktikáktól mentsen meg az ég! című, újév első napján felkerült Jacobos novellámnál. Többek között ez az oka, hogy megírom ezt a bejegyzést.

Először is elnézést kérek Christien Lorewoodtól, ha elragadtattam magam, esetleg megbántottam. Véleményem szerint ő sem éppen emberien közelítette meg a kérdést. Ennek ellenére itt is szeretném megköszönni neki, hogy a velem kapcsolatos ellenérzései ellenére végül véleményezte a novellát.

Amikor létrejött ez a honlap, nagy örömmel merültem el újra a fejemben létező világban és igyekeztem rendszertelen rendszerességgel friss írásokat hozni Nektek. Megpróbáltam visszatalálni ahhoz, aki a kezdetekkor voltam, aki örömmel, igazi lelkesedéssel írta a történeteket. Akkor még nem szegte kedvemet, hogy másnak hány olvasója van, hány kommentet kap annak ellenére, hogy az írásai tele vannak helyesírási hibákkal, magyartalan mondatokkal, életképtelen karakterekkel.

2009 decemberében, amikor elkezdtem bontogatni írói szárnyaimat, hét év után szakítottunk a párommal. Sok nehézség után akkor kezdett rendeződni az életünk, erre ő véget vetett mindennek. Nem bántam, mert bennem is régen kihűltek már a régi érzések, de ettől függetlenül megviselt, főleg amikor azt vágta a fejemhez, hogy művészlélekkel biztos nem kezd többet. A történetek és az olvasók segítettek átvészelni azt az időszakot. De ha őszinte akarok lenni, akkor csak nemrég sikerült végleg kihevernem azt a csalódást, ami akkor ért.
A szakítást 2009. december 26-án közösen mondtuk ki, viszont egészen májusig egy fedél alatt éltünk. Reménykedtem a csodában, hogy valahogy visszatalálunk egymáshoz, de nem sikerült, aminek így utólag őszintén örülök.

Hazaköltöztem, és a kezdetekben a Művelődési Házba jártam írni, hogy ne okozzak csalódást az olvasóimnak. Végül, az első olvasói találkozó előtt pár héttel, összeomlottam. Szünetet írtam ki az akkori főblogon, próbáltam túllépni a problémáimon, pihenni, feltöltődni, visszatalálni a történetekhez, önmagamhoz, megtalálni a nekem szánt utat. Az összeomlásomban közrejátszott az általam írt történetek száma, egy akkori barát gerinctelen viselkedése, illetve, hogy elpazaroltam hét évet az életemből egy eleve halálra ítélt kapcsolatra. Közben igénytelen történetek, írók népesítették be a blogspotot (alig néhány kivétel akad) és a régi családias légkör a feledés homályába merült. Azok az írótársak, akikkel kölcsönös tisztelettel viseltettünk egymás iránt, hasonló nézeteket vallottunk, vagy abbahagyták az írást különböző okokból kifolyólag, vagy más utakra léptek. Végül én is úgy döntöttem, hogy más útra lépek: magam mögött hagyom a blogspotot, megújulok és egy komoly, igényes honlapon publikálom a műveimet, ahol nem lesz banner- és linkcsere, mert nem akartam kitenni magam még egyszer olyan vitának, ami a főblogomon kialakult, amikor visszautasítottam egy történet bannerjének, linkjének kitételét az oldalamra. Régóta nem olvasok blogos történeteket, másrészt sem időm, sem kapacitásom arra, hogy mások oldalait nézegessem, és ha esetleg visszautasítom a cserét kígyót-békát kiabáljanak rám. Ennek még a lehetőségét is ki akartam zárni.

Sosem törtem bálványozott fanfiction írói babérokra, nem az vagyok, aki megpróbál még egy bőrt lehúzni a Twilight őrületről és a rajongók táborát saját olvasóinak sorába állítani, hogy aztán megvegyék a könyvét. Nem szeretnék sem Spirit Bliss, sem Benina, sem Alice23 utánzat lenni. Mindhárom írót személyesen ismerem, közeli ismerősökként, jó szívvel gondolok rájuk. Nekem másfelé vezet az utam, mint Spirité vagy Benináé, és ez így is van rendjén. Egyikük nyomdokaiba sem kívánok lépni. A Bleeding Comet blogját Benina beleegyezésével többek között azért szüntettem meg, hogy rácáfoljak a vádra, hogy Benina olvasóit, nevezetesen azt a szánhuszon… akárhány olvasót, akik rendszeres olvasói voltak a blognak, amikor én átvettem, sajátommá akarom tenni és Benina sikereiből próbálok hasznot húzni. Új oldalra költöztettem a történetet, új címet adtam neki, hogy teljesen sajátomnak érezhessem. Sok negatív élmény kötődik ahhoz a történethez, ami miatt nehezen találok vissza hozzá. Mindig a legjobb tudásom szerint írtam a történeteket, beleadtam apait-anyait még egy három oldalas novellába is. Szem előtt tartottam az olvasók igényeit, meglepetéseket, kiegészítő, ünnepi novellákat hoztam nekik/Nektek.

Az utóbbi időben mást sem kapok, csak vádakat, bántó kritikákat, lelki sebeket, melyek nehezen gyógyulnak. Hol betegen, hol éjszakába nyúlóan írtam Nektek a fejezeteket, hol Stigu javította migrénnel küzdve az aktuális fejezet, hogy feltehessem, és a javítási folyamat alatt öt percenként járt hányni. Mindketten áldozatokat hoztunk/hozunk a történetekért. Vállaltuk. A történetekért, az olvasókért, magunkért. Cserébe nem kértem teljesíthetetlen dolgot, csupán egy-egy néhány szavas véleményt, hogy amikor felteszem a fejezetet, azt mondhassam: Megérte!

Az írás mellett megvan a magam baja, a magam élete, ahol helyt kell állni, mindennap felkelni és a legjobbat kihozni a jelenleg kilátástalannak tűnő helyzetemből. Ezt nem részletezném, mert mindenkinek megvan a saját problémája, ami csak rá és a közvetlen környezetére tartozik.

A lényeg, hogy jelenleg nem vagyok képes jó szívvel, örömmel gondolni az online publikálásra. Januárban egyáltalán nem került fel friss írás a honlapra, amit egyáltalán nem így terveztem, de a munkahelyem, ahol mindössze 17 napot dolgoztam, teljesen elszívta az energiámat.  Csak arra volt erőm, hogy miután hazaértem, beessek az ágyba. Pedig borzasztóan hiányzott az írás, hogy kikapcsoljak, és ne a stressz töltse be az agyamat, a testemet és a lelkemet.

Christien Lorewood hozzászólásain elgondolkodtam, leszűrtem belőle, amiben úgy gondolom, hogy igaza van. Ennek ellenére nem tagadhatom, hogy mélységesen megbántottak a szavai, igazságtalanul, ismeretlenül tört pálcát felettem, ahogy az utóbbi időben sokan mások is. Nem tudok hetente háromszor frisselni, ahogy annak idején egy amatőr szintjén tettem, amikor elkezdtem írni. Azok a fejezetek, történetek olyanok is. Legszívesebben letagadnám, hogy én írtam őket. Tele vannak elírásokkal, helyesírási és mondatszerkesztési hibákkal, amik Stigura várnak, hogy átnézze őket. Természetesen sokat én is kijavítottam már, de Stigu objektívan képes nézni a történeteimet, amire én éppen abból kifolyólag nem vagyok képes, mert az enyémek, én írtam őket. Egy-egy ilyen több fejezetes történet átnézése rengeteg idő és energia, amit természetesen rászánunk a történetekért, az olvasókért, magunkért.

Sajnos a beleölt időt és energiát nagyon kevesen értékelik. Csak néhány olvasó szánja rá az idejét, hogy kommenteljen. Jelenleg úgy érzem, sokkal többen vannak azok, akik elégedetlenkednek, követelőznek és megmérgezik, amit számomra az írás és a történetek jelentenek.

Christien Lorewood azt kérte tőlem, mondjam el az olvasóimnak, mire számíthatnak. Egyetlen dologra, őszinteségre, ahogy azt hiszem, mindig. Tisztában vagyok vele, hogy sokszor ígértem, hogy ekkor vagy akkor érkezik a friss, aztán megszegtem az adott szavam. Mentségemre szóljon, hogy nem szánt szándékkal tettem, nem lustaságból vagy azért, hogy kiszúrjak az olvasókkal. Egyszerűen így alakult; mindig közbejött valami. Volt/van/lesz, aki ezt megértette/megérti, volt/van/lesz, aki nem, ahogy a következőkben leírt döntésemet.

Büszke vagyok arra, amit elértem. A hat műre, az öt megjelenésre, az Aposztróf Kiadó nekem ítélt különdíjára, az írásban való fejlődésemre. Viszont az online írással/publikálással kapcsolatban régóta kétségek gyötörnek. Vajon megéri-e? Megéri-e kitárni a lelkem, ha ilyen kevesen értékelik és oly’ sokan mérgezik, semmibe veszik?

Mielőtt még drasztikus lépésre szánnám el magam és felégetnék magam mögött minden hidat, elvonulok egy időre. Nem ígérek semmit, nem mondom, hogy ekkor vagy akkor visszatérek, mert nem tudom, mennyi időre van/lesz szükségem. Mindenesetre köszönöm Mindenkinek, aki eddig kitartott mellettem, támogatott és olvasott. Igyekszem minél előbb visszatérni hozzájuk és a történetekhez.

Ezenkívül a mai nappal felfüggesztem a Hűséges Olvasó játékot. Nem más alkotásaival akartam megvenni az olvasókat, sosem volt célom az “olvasóharácsolás”. Nektek akartam kedveskedni, kommentelésre ösztönözni. Az utóbbi időben nem sok értelme volt a játéknak, hiszen kevés történet került fel az oldalra, illetve, akik rendszeresen részt vettek benne, mind-mind nyertek már egyszer vagy kétszer. Nekik ezúton is köszönöm szépen a részvételt!

Szép napot Mindenkinek!

Szeretettel:
Abigel <(@ˇvˇ@)>


{lang: 'hu'}
Kategória: Hírek
6 hozzászólás
  1. Melinda szerint:

    Szia!
    Olvastam a bejegyzéseket.Egy a lényeg h támogatlak ,mert bár nem tettem szóvá a friss dolgokat, DE pontosan tudom h milyen mindkét oldal az írói és olvasói is, sajnos nagyon is…Az írói h bűntudat gyötri h nem ír amikor élni sincs kedve de az olvasó türelmetlen kíváncsisággal és érdeklődéssel várja vajon mi lesz..
    Az a fontos h te tudd mit akarsz, és h mi a legjobb neked!Majd visszatérsz nem egy írót vártam már meg, és ezek után is türelemmel leszek, mert idővel kifizetődik!!!:)
    Várlak sok szeretettel majd vissza,és ne feledd minden szar után vmi jó jön!!!:)

  2. Stiga szerint:

    Szia!

    (Valamiért nem bírok bejelentkezni…)

    Hihetetlen emberek vannak, én még mindig ezt mondom! És azt, hogy szarni az ilyenekre (meg úgy amúgy mindenkire… na jó, engem azért ne szarj le! :) )! Az a lényeg, hogy TE jól érezd magad, ha már úgyis mindenki azzal jön (aki nem kommentel), hogy nem az olvasóknak írsz, hanem MAGADNAK!
    Szóval foglalkozz most MAGADDAL, élj (és alkoss) úgy, ahogy TE szeretnéd. Ha már úgyis sok-sok lusta olvasó szerint MAGADNAK és MAGADÉRT írsz! :) Ennyi.

    Én itt vagyok (itt voltam), itt leszek. Meg akik igazán fontosak, azok is. És akiknek TE igazán fontos vagy, azok itt lesznek akkor is, ha elég erőt érzel magadban, hogy visszatérj.

    P: Stig _@/”

  3. Mile Judit szerint:

    Szia Aby!

    Én is itt leszek bármeddig kell várni. Ha most pihenésre van szükséged, tedd azt! Foglalkozz magaddal, azzal amivel szeretnél. A dolgok ki fognak alakulni. Bármennyire fájóak az elégedetlenkedők meggondolatlan hozzászólásai, nem szabad hagyni, hogy eltántorítsanak a célodtól. Igen, minden rossz után jön valami jó! Akik kitartó és tényleg hűséges olvasóid, igenis várni fognak Rád és kitartanak melletted. Hidd el vannak még bőven.
    Én mindig is melletted fogok állni, és visszavárlak.

    Mile Judit

  4. Anitaa szerint:

    Szia Aby! Megértem, hogy erre jutottál és teljes mértékben egyet értek veled hiszen te is csak egy ember vagy :) és nem várhatjuk azt, hogy ne éld az életed nyugodtan csak mert egyesek igazságtalanul vádaskodtak. Én bármeddig várni fogom, hogy visszatérj és csak dicsérni tudlak, hiszen sokat letettél az asztalra.

  5. Alexa91 szerint:

    Szia Aby!Olvastam az írásod és én is melletted vagyok!Pihenj,foglalkozz magaddal és majd ha itt lesz az ideje akkor visszatérsz!Azokkal meg akik rondákat írnak rád ne törődj!Főleg az olyanokkal,mint ez a Christien Lorewood lettet ő annyit vagy csak fele annyit is az asztalra mint te??Álítom hogy nem!És szerintem élete sincs vagy úgy el van kényeztetve hogy nincs jobb dolga nap mint nap mint végig látogatni néhány írót és leszólni az oldalát/írásait. -_- Szerintem ez elég undorító tulajdonság!És szerintem mielött ilyeneket írkál próbáljon jobbat írni nálad és aztán pofázhat de addig nem!!!Mondjuk szerintem még akkor sem! -_- Egy a lényeg az ilyen majmokkal ne törődj!Csak magaddal és a megannyi IGAZI olvasóddal aki vár Rád és az írásaidra ameddig csak szükséges!!Egyébként én egy új rendszeres olvasód vagyok! :P ^^ :-))) Bár már néhányszor jártam nálad,akkor még nem volt gépem és problémás lett volna követni a blogot úgy!Na de most már van gépem és követhetem a blogot :P Szóval egy szónak is száz a vége!MI ITT VAGYUNK NEKED ÉS VÁRUNK RÁD!!NEKED MEG KITARTÁST!!És sok pihit meg ötletet a törihez! :-)) ;-)) <3<3 :* sok puszi Alexa91

  6. pengnui szerint:

    kedves író,

    ne az olvasóknak írjál, hanem magadnak, ha úgy érzed nincs mit mondani, akkor ne erőltest, mert nem lesz jó

    amúgy meg semmi sem történik ok nélkül, mindennek megvan a maga szerepe, csak nem mindig értjük

    a

Szólj hozzá!