»Találkozzunk! kategória archívuma «

Sziasztok!

Ma este egy másik hírt is szeretnék megosztani veletek.

Még májusban kiírtam egy szavazást az idei író-olvasó találkozót illetően, hogy melyik hónapban lenne számotokra a legideálisabb. Mivel június elrohant, és július is búcsút intett már – másrészt a legtöbb szavazat augusztusra érkezett –, ezért a 2012-es író-olvasó találkozó időpontja augusztus 24-25-26-a, a hónap utolsó hétvégéje, és a tavalyi, tavaly előttihez hasonlóan, idén is nálam, Kőszárhegyen kerül megrendezésre Stiguval közösen. :)

Aki nem tud több napra jönni, azt szívesen látom/látjuk akár egyre is! :) Aki több napot is bevállal, annak fekhelyet, ételt-italt természetesen biztosítunk. :)
A tavalyihoz hasonlóan idén is sok programmal készülünk: felolvasások, quizek, szerepjátékok, és lehetőségetek lesz egy, a maga nemében egyedülálló társasjátékkal is megismerkedni. :)

Még januárban pattant ki a társaság fejéből, amikor Stigu jóvoltából a Cluedo Harry Potter változatával megismerkedtünk, hogy ez a játék a Twilight világával is kivitelezhető lenne, és kérem van ám nekünk egy elképesztően tehetséges és valószínűleg Merlinnel rokonságban álló designerünk. Tehát Atyusnak köszönhetően megszülethetett a Twilight Cluedo. :)

Íme:

Persze, mindannyiunknak rengeteg munkája fekszik benne – mesélhetnék a Stiguval átvirrasztott éjszakáról, amikor Veszélykártya szövegeket kreáltunk, de a munka oroszlán része mégiscsak Atyusra maradt. :) Véleményem szerint a végeredmény lélegzetelállító. :) Ha részt vesztek az olvasói találkozónkon, erről a saját szemetekkel is meggyőződhettek. :)
Bármilyen kérdésetek, kérésetek, óhajotok, sóhajotok van az író-olvasó találkozót illetően, azt feltehetitek a Fórum – Beszélgetősarokban az Író-olvasó találkozók témakör 2012. augusztus 24-26. című részében. (A weblapra regisztráltak, külön regisztráció nélkül használhatják.)

Fontos, hogy aki részt szeretne venni az idei író-olvasó találkozón, az valamilyen formában (hozzászólás, chat, e-mail, facebook stb.) jelezze nekem, hogy tudjuk mennyi lesz a létszám. :)

Az eseményt facebookon itt találjátok: Író-olvasó találkozó 2012.

Farkasos álmokat kívánok nektek!

Szeretettel:
Aby <(@ˇvˇ@)>

{lang: 'hu'}

Kedves Olvasóim, Ismerőseim!

Ezúton sok szeretettel meghívlak Titeket a Szó-kincs 2012 című kötet bemutatójára, amit most szombaton, június 16-án 15 órai kezdettel a Corvin Művelődési Házban rendez meg a Kiadó.


Remélem, sokan eljöttök, hogy találkozhassunk! :)
Múlt szombaton lezajlott a dedikálás, de erről bővebben, majd a könyvbemutatóval együtt számolok be nektek. :) Addig is megnézegethetitek az eseményen készült képeket. :)

Szeretettel:
Aby <(@ˇvˇ@)>


{lang: 'hu'}

Kedves Olvasóim!

Az Ünnepi Könyvhét alkalmával az Aposztróf Kiadó, ahogy tavaly, idén is biztosít dedikálási lehetőséget a „Szó-kincs” antológiában megjelenő szerzők számára.

A Szó-kincs 2012 című kötetet június 09-én, szombaton 15:00 és 15:30  között írathatjátok alá velem és Stiguval. :)

A helyszín a 3-as pavilon, ami a Váci utcában kapott helyet (pár méterre a Vörösmarty tértől).

Részletes térkép:

Aki szeretne, csatlakozhat az eseményhez a facebookon is :
Szó-kincs 2012 – dedikálás a 83. Ünnepi Könyvhéten

Aki nem sajnálja rám az idejét és eljön, annak terveim szerint egy kis aprósággal is kedveskedem. ;) A dedikálás után pedig, amennyiben igény van rá, sort keríthetünk egy kis kötetlen beszélgetésre, ismerkedésre. :)

Szeretettel várlak Titeket!

Aby <(@ˇvˇ@)>


{lang: 'hu'}

Sziasztok!

Sejla története folytatódik. :) Remélem, ez némiképp kárpótol titeket, amiért mostanában nem olvashattok tőlem teljesen újonnan született írást. Nem szeretnék magyarázkodni, sem ígéretekbe bocsátkozni. Csak abban bízom, hogy akad még, aki kíváncsi rám.

Sőt ebben bízva idén is szeretnék olvasói találkozót tartani, és ezzel kapcsolatban szeretnék egy kis közvéleményt kutatni. :)

2012 nyarán szeretnétek, hogy legyen olvasói találkozó, és ha igen, akkor melyik hónapban lenne nektek a legjobb?

  • Igen, augusztusban. (64%, 7 szavazat)
  • Igen, júliusban. (18%, 2 szavazat)
  • Igen, júniusban. (9%, 1 szavazat)
  • Ne, mert úgysem megyek el... (9%, 1 szavazat)


Nyitó dátum: 2012. április 22. vasárnap @ 22:00

Lezárási dátum: 2012. május 31. csütörtök @ 22:00

Összes szavazó: 11

Loading ... Loading ...

Kíváncsian várom a válaszaitokat! :) Aki regisztrált felhasználója az oldalnak, azt arra szeretném kérni, hogy lehetőség szerint bejelentkezve szavazzon. Köszönöm! :)

A Csak a női praktikáktól mentsen meg az ég! című, Jacobos novellámnál kitöröltem Christien Lorewood megjegyzéseit. Nem azért, mert homokba dugom a fejem, hanem mert senkinek sincs joga bírálni, hogy mikor hozok frisst, és mikor nem, főleg, ha az illető nem szól hozzá a történetekhez. Ez az én honlapom, az én világom, és nem undorral vagy gyomorideggel szeretnék fellépni a saját, fizetős! oldalamra, ha már valaki a szívét lelkét beleölte és ingyen és bérmentve létrehozta, illetve  az oldal karbantartásában is számíthatok rá. Nem tudom, hogy vannak-e még, akik egyáltalán olvasnak, vagy emlékeznek rám. A Szünet – Vallomás az Olvasóimnak című bejegyzésem hozzászólásai alapján úgy gondolom, hogy igenis van!

Sokszor megkaptam már, hogy “magamnak írok”. Most őszintén, tegye a szívére a kezét, aki saját szórakoztatására vezet blogot és tölti fel hétről hétre a történeteit. Azért osztjuk meg a történeteinket, hogy visszajelzést kapjunk. Ha erre nem lenne szükségünk a fejlődéshez, illetve ahhoz, hogy érdemesnek gondoljuk a továbblépést, egy regény megírását, megjelentetését. Ha állandóan az jár a fejedben, hogy a “kutya nem olvas”, akkor vajmi kevés inspirációd van arra, hogy megírj akár egy nyúlfarknyi fejezetet is.  Sokszor téptem már a számat a kommentekért, most nem fogom.

Ha ezután a kitörés után még kíváncsiak vagytok a New Times című történetem régi-új fejezetére, akkor itt olvashatjátok: 2. Megnyugvást keresve.

Jó olvasást és szép estét kívánok nektek!

Szeretettel:
Aby <(@ˇvˇ@)>


{lang: 'hu'}