2010. március 07.

newtimes

Elborult elmém lassan tisztult, lomhán távozott az őrület. A horizont vérvörös függönye emlékeztetett a szörnyű vérontásra.

Újra eljött az alkonyat, de a mostanit már képes vagyok érzékelni. Véget ért valami… Véget ért a boldogságom… Bárcsak igazán tudnék zokogni. A könnyek talán enyhülést hoznának sajgó szörnyeteg szívemnek.

– A nevem többé nem Sejla Bodon, mostantól Sejla Lind vagyok! – kiabáltam a semmibe, miközben a jobb kezem gyűrűsujjára felhúztam a jegygyűrűmet. – A tiéd vagyok Bertram, mindörökre – suttogtam, a karikát nézve hófehér ujjamon.

Az esküvőnk egy hónap múlva lett volna, már minden készen állt. A gyűrűket egyedileg készíttettük, a beléjük vésett szöveg: „Kocham Cię! Do wieczności i dłuższy…!” Ami annyit jelent: „Szeretlek! Az örökkévalóságig és tovább…!”

Bertram ezzel szeretett volna a kedvemben járni, emlékeztetni, hogy honnan származom. Persze az anyanyelvemre tökéletesen emlékeztem, de a vérszerinti családomról homályosak voltak a bennem élő képek. A kishúgom, Szonja arcát azonban sosem fogom feledni, ahogy rémülten néz farkasszemet a hat ádáz gyilkossal.

– Esküt teszek! – kiáltottam a hűvös alaszkai szélnek, mely cirógatta arcom márványbőrét. – Megesküszöm, hogy emléket állítok az igaz szerelemnek, a szerelmünknek! Én leszek a bizonyítéka, hogy élt valaha egy férfi, aki önzetlenül szeretett egy vámpírnőt, aki megszelídített egy pokoli szörnyeteget!

Lomha lassúsággal keltem fel a kőfalról. Visszanyertem a józanságomat.

A szikra, amely a biztonságos sötétséget ostromolta, most hihetetlen fényességgel árasztotta el az elmémet. Nem volt már őrület. A beletörődés nyugalma szétáradt jégszobor bensőmben; a veszteség fájdalma a csontomig hatolt.

– Átkozott gyilkosok! – ordítottam izmaimat megfeszítve.

El kell mennem Denaliba!

Tanya és a családja mindig szívesen látott minket. Az ő közbenjárásukra költöztünk ide, Skagwaybe. Három éve azzal a céllal érkeztünk Alaszkába, hogy felkeressük a Denalikat. Hallottuk, hogy ők is hasonló életmódot választottak, mint mi. Tanya és én azonnal egy hullámhosszra kerültünk, jó barátnők lettünk. A két család szoros kapcsolata ritkaságszámba ment a vámpírvilágban. A Denali klánon kívül még egy „vegetáriánus” családról volt tudomásom: Cullenékről. Nekik is akadt nézeteltérésük a Volturival, de az övék – igaz, nem sok híján – vérontás nélkül rendeződött.

Volt a családban egy lány, aki látta a jövőt, így előre tudták, mikor érkezik a halhatatlan sereg. Maguk köré gyűjtötték a szövetségeseiket, egy csapat vérfarkassal együtt, megdöbbentve ezzel a királyi hármast és a testőreiket. Nekik szerencséjük volt, nem úgy, mint nekem. Persze ismeretlenül sem kívánnám nekik, hogy megtapasztalják azt a kínt, amit át kellett élnem.

Nem lett volna értelme szövetségest látnom bennük. Ez az én háborúm, az én bosszúm!

Senkitől sem várhattam, hogy eldobja az életét a halott szerelmemért. Volterrába nekem csak befelé vezetne út, kijutni meg sem próbálnék – nem lennék képes önző módon másokat is feláldozni a saját bosszúvágyam oltárán.

Mélyen beleszippantottam a szerelmem utolsó vércseppjeit őrző üvegcsébe. A mámorító illat betöltötte a tüdőmet. Pillantásomat körbehordozva elmémbe égettem Bertram nyughelyének keserű látványát. Nagyot sóhajtottam, majd útnak indultam Denali felé.

Mindent homályosan érzékeltem magam körül, nem figyeltem az idő múlására, a lábam alatti növényzetre vagy a ragyogó holdra, amely a képembe nevetve emlékeztetett, hogy az éjszaka démonja vagyok. Talán megnyugvást hoz majd, ha a Denalik körében lehetek.

 

A többnapos magány alatt nem mondtam le a bosszúról, csak lelketlen lényem távoli zugába taszítottam, ahonnan a szunnyadozó gyilkolási vágy bármikor előtörhet. Minden erőmmel teljesíteni akartam Bertram utolsó kívánságát. Rajtunk kívül nem volt senkije; az árva fiút Nadin fogadta be, mikor még Skóciában éltünk. Mindössze tizenhárom éves volt akkor. Hamar feltűnt neki, hogy mi nem öregszünk, csak ő idősödik.

Fogadott anyám kis idő múlva mindenbe beavatta, de Bertram nem félt tőlünk, nem rémült halálra, ahogy a legtöbb normális ember. Mindig azt hangoztatta, ha felnő, Ő is vámpír lesz.

– Nadin néni majd átváltoztat! – mondta nekem egyszer durcásan.

Hagynom kellett volna, de anyám rám bízta a döntést. Rosszul tette! Ostoba mód azt hittem, hogy ezzel megvédem Bertramot, de ehelyett az ellenkezőjét értem el. Veszélybe sodortam, amit sosem bocsátok meg magamnak.

Miért nem lehet nekem is olyan képességem, mint a Cullen fiú feleségének, Bellának? Miért nincs az én elmémben is áthatolhatatlan pajzs? Akkor képes lettem volna megvédeni őket. Nekem csak az átkozott tudatmódosítás jutott!

Ha előre tudtuk volna, hogy jön a Volturi, a kisváros összes lakójának tudatát módosíthattam volna. Bertramot pedig átváltoztatom. Így nem lett volna okuk a mészárlásra.

A végzetes események előtt könyörgött, hogy tegyem vámpírrá, de én a vita hevében elrohantam. Minden egyes ingerült szava élénken élt az emlékezetemben; vadul arcul csaptak, ahogy felidéztem őket.

Már majdnem Tanyáék lakhelyénél jártam. Nem féltem attól, hogy hívatlanul állítok be, legmélyebb álmukból felzavarva őket. Mérföldekről hallhatták a lépteimet, jól tudták, hogy közeledem. Az erdő sűrűjéből előlépve megpillantottam a házat. Egy másodpercig tétováztam.

El kell mesélnem nekik a történteket! De akkor valósággá válik… akkor nem lesz már esélyem a tagadásra, nem lesz esélyem a képzelet világába menekülni, ahol együtt lehetek Bertrammal. A gondolat megrémisztett.

Elborzasztott a tudat, hogy már sosem lehetek a karjaiban, még egy örömteli illúzióban sem. Vámpírként csak erre voltam képes: becsapni a tudatomat, lehunyni a szemeimet, örökös ébrenlétemben megteremtve magamnak az álomvilágot.

Tehetetlenül álltam, a lábaim mintha gyökeret vertek volna.

– Sejla! Drága testvérem! – szakított ki merengésemből Tanya csilingelő hangja, miközben szorosan magához ölelt.

 

« Előző fejezet Következő fejezet »
{lang: 'hu'}
3 hozzászólás
  1. vampire nori szerint:

    jujjj!
    Hát ez is jó lett, bár az első jobban tetszett :P
    Tudom, szókimondó vagyok, de az őrültségem mellett ezért szeretsz :)
    Legalábbis remélem, mert ha nem, abból komoly bajod lesz.
    Mindenesetre nagyon várom, hogy mik fognak történni Alaszkában….
    Puszí: Húgod

  2. Atyus szerint:

    Azt hittem már írtam ide is, de ezek szerint nem. :)
    Szóval ez is szuper, bár az előző fejezet nekem is jobban tetszett. Itt viszont nagyon tetszett, ahogy “belehelyezted” a sztorit a Twilight-világba.
    Izgatottan várom a folytatást!
    Jó éjt!

  3. Mile Judit szerint:

    Szia Drága!

    Jó lett ez a fejezet is, de az előző gyönyörűen megható fejezet jobban megérintette a szívemet. :) Nagyon jól belehelyezted a történetet a Twillight-világába, ahogy Anita is írta. Remekül leírtad, ahogy Sejla próbálja Bertram utolsó kívánságát betartani, de a bosszúja felülkerekedik, harcol önmagával. Már elég régen olvastam, ezért tényleg kíváncsi vagyok a folytatásra, de tudom, hogy remek lesz. :)
    Puszi

Szólj hozzá!