2011. november 30.

szerelemgyumolcse
„Az életben mindig új kapuk nyílnak. Mások meg bezárulnak. Örökre.”

/Arthur Hailey/

 

Néztem Őt, ahogy békésen szendereg a karomban, aztán egy kis idő múlva megborzongott.

Hideg van – nyöszörögte a kicsi. Óvatosan távolabb húzódtam, és a padlóra ülve tovább figyeltem őket.

Az egész helyzet más megvilágításba került: már nem a haldokló kedvesemet láttam magam előtt, hanem a leendő gyermekem édesanyját. Úgy éreztem, halott szívem hatalmasat dobban a gondolatra.

– Tényleg az a véleményed, hogy mindkettőjüket megmenthetjük? – kérdezte Rosalie, miközben gyengéd tekintettel fürkészte Bella arcát.

– Azt hiszem, sikerülhet – válaszoltam halkan. – Sikerülnie kell! – néztem fel elszántan a szemébe.

Nagy a kockázat – figyelmeztetett. – Óriási veszélynek teszi ki magát ezért a csöppségért, de a helyében én is így cselekednék.

Rose fejében képek villantak fel, ahogy a karjában tartja és ringatja a fiamat. Akaratomon kívül egy pillanatra magam is szereplőjévé váltam a jelenetnek.

 

Amikor meghallottam az Aston Martin duruzsoló motorjának egyre közeledő hangját, azonnal felpattantam. – Kérlek, vigyázz rá, amíg beszélek Jacobbal!

Tudtam, hogy ezt meg kell tennem, de azzal is tisztában voltam, hogy így véglegesen porrá zúzom a fiú minden reményét. Kegyetlenség volt tőlem, de nem láttam más kiutat.

Amikor Jacob behajtott a garázsba, meglepte, hogy ott talál, hiszen az utóbbi napokban el sem mozdultam Bella mellől. Kisimult arcvonásaimból arra következtetett, hogy ő jól van, már amennyire ebben a helyzetben jól lehet. Úgy vélte, nyugodtabbnak látszom, mint eddig, pedig erős rettegés uralkodott rajtam – mi lesz, ha visszautasít?!

Az én békém számára keserűséget és fájdalmat jelentett; mostanra elfelejtette, hogy néhány órája még én is így éreztem. Aztán a gondolatai a kocsira terelődtek: visszafelé össze akarta törni, de annyira eltöprengett, hogy megfeledkezett erről a nagyszabású tervről. Azt hitte, azért ennek az autónak a kulcsát adtam oda neki, mert sejtettem, hogy úgysem tesz kárt benne. Valójában a legkevésbé sem érdekelt volna, ha darabokban kapom vissza. Ezt azonban nem állt szándékomban a tudomására hozni, hiszen jól esett neki, hogy megbíztam benne.

– Lenne itt egypár dolog, Jacob – kezdtem, amint leállította a motort.

Mély levegőt vett, és lassan kiszállt, majd odadobta nekem a kulcsot.

– Kösz, hogy kölcsönadtad – jegyezte meg fanyarul. Kíváncsi volt, mit kérek cserébe. – Most meg mit akarsz?

– Először is… tudom, mennyire idegenkedsz attól, hogy használd a tekintélyedet a falkáddal szemben, de…

– Mert? – pislogott csodálkozva. Fogalma sem volt, hová akarok kilyukadni.

Hirtelen úgy döntöttem, hogy óvatosan közelítem meg a dolgot, és nem fedem fel előtte rögtön a valódi szándékaimat, előtte inkább beszámolok a farkaslány látogatásáról.

– Ha nem tudod, vagy nem akarod kézben tartani Leah-t, akkor majd én…

– Leah-t? – vágott a szavamba vicsorogva. – Mi történt?

Mit művelt az a meggondolatlan liba? – tette hozzá gondolatban.

Az arcvonásaim megkeményedtek. – Eljött, hogy megnézze, miért távoztál olyan váratlanul. Megpróbáltam elmagyarázni neki, de azt hiszem, nem sikerült valami jól.

– Mit csinált?

– Átváltozott emberré, és…

– Komolyan? – képedt el.

Leah megfeledkezett az elővigyázatosságról?! Ilyen közel a vérszívókhoz?!

– Beszélni akart… Bellával – adtam magyarázatot a meggondolatlanságára.

– Bellával?

Fenyegetően morogni kezdtem. – Nem engedem, hogy még egyszer felzaklassa. Nem érdekel, hogy Leah szerint mennyire jogos. Nem bántottam – természetesen nem tenném –, de ha még egyszer előfordul, kivágom a házból. Átröpítem egyenesen a folyó túlpartjára…

– Várj egy percet! Mit mondott?

Ennek az egésznek semmi értelme – emésztgette magában a hallottakat.

– Feleslegesen goromba volt. Nem fogok úgy tenni, mintha megérteném, hogy Bella miért képtelen elengedni téged, de azt tudom, hogy nem azért viselkedik így, hogy téged bántson. Sokat szenved a fájdalom miatt, aminek téged és engem is kitesz azzal, hogy arra kér, maradj. Leah-nak nem lett volna szabad azt mondania, amit mondott. Bella sírt…

– Várj! Leah miattam szidta Bellát?

Bólintottam. – Elég vehemensen védelmezett.

Alig akart hinni a saját fülének.

– Nem kértem meg rá.

– Tudom.

Még szép, hogy tudod. Mindent tudsz – mosolyodott el gúnyosan. – Ez a csaj aztán nem semmi! – jegyezte meg elismerően. – Ki gondolta volna?! Emberként besétál a vérszívók közé, hogy amiatt reklamáljon, ahogy velem bánnak?!

– Nem ígérhetem, hogy meg tudom fékezni Leah-t – mondta végül. – Nem teszem. De azért beszélek vele, rendben? És nem hinném, hogy újra előfordulna. Leah nem az a típus, aki visszafogja magát, úgyhogy ma valószínűleg mindent kitálalt.

– Az egyszer biztos – ismertem el.

– Mindenesetre majd én is beszélek róla Bellával. Nem kell emiatt rágódnia. Az én hibám.

– Ezt már mondtam neki.

– Hát persze.

Kenjünk rám mindent! Nem én tőlem fogant az a… – Hirtelen megszakadt a gondolatmenet. Figyelmen kívül hagytam a dolgot, pedig nagyon jól tudtam, hogy fejezte volna be a mondanivalóját.

– Jól van? – kérdezte reménykedve.

– Éppen alszik. Rose vele van.

Szóval most már becézed is a pszichopatát? Teljesen átálltál a sötét oldalra?

Nem vettem tudomást a megjegyzéseiről, inkább a feltett kérdésre adtam teljesebb választ. – Bizonyos szempontból jobban van. Ha Leah kifakadását és az abból adódó lelkifurdalást figyelmen kívül hagyjuk.

Jobban?! Mert te hallod szörnyikét, ettől máris minden rendben van. Nem számítanak a törött csontok és a véraláfutások… Most már feláldozhatja magát, mert az az izé gügyögött neked?!

– Annál egy kicsit többről van szó – mormoltam. – Most, hogy ki tudom szűrni a gyermek gondolatait, nyilvánvaló, hogy szellemileg rendkívül fejlett. Bizonyos mértékig ért bennünket.

– Komolyan? – Jacobnak leesett az álla.

– Igen. Mintha volna valamiféle homályos elképzelése arról, hogy mi fáj most Bellának, és amennyire lehet, igyekszik elkerülni. Szereti Bellát. Már most.

A gondolatai rosszindulatúan áramlottak a fejembe. – Az változtatta meg a véleményedet, hogy a szörnyeteg meggyőzött a szeretetéről?! Képtelen vagy gyűlölni, amit ő szeret, ugye?! Talán ezért nem tudsz gyűlölni engem sem. Azonban közte és köztem van egy nagy különbség: én nem próbáltam megölni Bellát!

Ki kellett zárnom a keserűségét és a fájdalmát az elmémből, hiszen a feleségem és a gyermekem élete volt a tét. – Úgy hiszem, előrébb tart a fejlődésben, mint hittük. Amikor Carlisle visszaér…

– Még nem jöttek meg? – szakította félbe hevesen a mondanivalómat.

Sam és Jared figyelik az utat. Vajon felébredt bennük a kíváncsiság, hogy mi folyik itt?! – töprengett aggodalmasan.

– Alice és Jasper már itt van. Carlisle elküldte az összes vért, amit fel tudott hajtani, de nem volt annyi, amennyit szeretett volna. Bella étvágya annyira megnőtt, hogy egy nap alatt el fog fogyni. Carlisle még ott maradt, hogy megpróbálkozzon egy másik forrással. Szerintem ez szükségtelen, de ő fel akar készülni minden eshetőségre.

– Miért nem szükséges? És ha több kell neki?

Minden idegszálam megfeszült, ahogy egyre közelebb kerültünk a beszélgetés valódi okához. – Megpróbálom meggyőzni Carlisle-t, hogy segítse világra a babát, amint visszaér.

– Tessék?

– A gyerek, úgy tűnik, igyekszik elkerülni a hevesebb mozdulatokat, de nincs könnyű dolga. Túlságosan megnőtt. Őrültség várni, amikor nyilvánvalóan jóval fejlettebb, mint Carlisle hitte. Bella túlságosan törékeny ahhoz, hogy késlekedjünk.

Álljon meg a menet! Miért kell ennek megint így történnie?! Folyton csak versenyt futok az idővel, de képtelen vagyok utolérni. Szánalmas! Ráadásul magamra maradtam! Edward szereti azt az izét! – Jacob reményvesztett hangja vádlón visszhangzott a fejemben. A délutáni sétakocsikázásra és fiatal lányokra gondolt egy seattle-i parkban. Kétségbeesetten próbált bevésődni, erőnek erejével igyekezett kiutat találni. Mindhiába! Aztán egy Lizzy nevű lány arca kúszott be az elméjébe: Miért nem lehetett ő az?!

Miközben összeszedte magát, az arcomat figyelte. Bocsánatkérően néztem a szemébe. Sajnáltam ezt a fiút, aki miattam veszítette el a szerelmét.

– Szerinted túléli? – suttogta.

– Igen. Ez a másik, amiről beszélni akartam veled. – Nem felelt, ezért kis idő múlva folytattam. – Igen – köszörültem meg a torkomat. – Az volt őrült veszélyes, hogy eddig vártunk. Bármelyik pillanatban késő lehet, de ha gyorsan lépünk, nem látom okát, hogy miért ne alakulhatnának jól a dolgok. Hihetetlenül nagy segítség, hogy ismerjük a kicsi gondolatait. Hál’ Istennek, Bella és Rose egyetért velem. Most, hogy meggyőztem őket, hogy a gyerek nincs veszélyben, miért ne működne? – kérdeztem, inkább csak magamtól.

– Carlisle mikor ér vissza? – A hangja továbbra is nagyon halk maradt.

– Holnap délre.

Már egyetlen napunk sem maradt… – Jacob megtántorodott a fájdalomtól. A kocsira támaszkodott, hogy össze ne essen. Egy ember sem tudta volna elviselni azt, ami neki kijutott.

Bizonytalanul kinyújtottam felé a kezem, mert szerettem volna a segítségére lenni, de aztán jobbnak láttam, ha nem teszem.

– Sajnálom. Igazán sajnálom, hogy ez ennyi fájdalmat okoz neked, Jacob – mondtam őszintén. – Annak ellenére, hogy gyűlölsz engem, el kell ismernem, én nem így érzek irántad. Sok szempontból… fivéremként gondolok rád. Vagy legalább bajtársként. Nem is tudod, mennyire sajnálom, hogy szenvedsz. De Bella túl fogja élni – jelentettem ki mély meggyőződéssel –, és tudom, ez számít neked igazán.

Valószínűleg igazad van – ismerte el kábultan, miközben még mindig a motorháztetőnek támaszkodott. Minden erőmet össze kellett szednem, hogy a fájdalmát kizárjam az elmémből és a tárgyra térjek.

– Szóval utálom, hogy ezt most kell megtennem, amikor már amúgy is annyi bajod van, de nyilvánvaló, hogy nem sok időnk maradt. Meg kell kérjelek valamire, és ha máshogy nem megy, könyörögni fogok.

– Nem maradt semmim – nyögte fulladozva.

Újra kinyújtottam felé a kezem. Szerettem volna biztosítani róla, hogy ha ezen túl leszünk, ha most segít megmenteni őt, akkor mindent meg fogok tenni, hogy Bella boldogan éljen az öröklétben. Csakhogy ez csekély vigaszt jelentett volna számára, hiszen legalább annyira szerette őt, mint én, ha nem jobban. A gondolatra fájdalmasan felsóhajtottam, majd leengedtem a kezemet.

– Tudom, mennyi mindent adtál már – suttogtam. – De ez olyasvalami, ami senki másnak nincs, csakis neked. Ezt a valódi Alfától kérem, Jacob – néztem rá esdeklően. – Ephraim örökösétől. – Nem felelt, csak némán hallgatott, miközben én elszántan folytattam. – Az engedélyedet kérem, hogy eltérjünk az Ephraimmal kötött egyezségtől. Azt szeretném, ha kivételt tennél. Engedd, hogy megmentsük Bella életét. Tudod, hogy mindenképpen megteszem, de ha elkerülhető, nem akarom megszegni az adott szavunkat. Sosem szándékoztunk efféléhez folyamodni, és most sem tesszük könnyedén. A megértésedet akarom, Jacob, mert pontosan tudod az okát. Azt akarom, hogy ha ennek vége lesz, a családjaink közötti szövetség fennmaradjon.

Sam – hárított szinte azonnal. – Te Samet akarod.

– Nem – vágtam rá rögtön. – Sam magának követeli a hatalmat, pedig az téged illet. Te sosem fogod elvenni tőle, de rajtad kívül senkinek sincs joga beleegyezni abba, amit kérek.

Nem az én döntésem.

– De igen, Jacob, és tudod is. A te szavad fog elátkozni vagy feloldozni bennünket. Ezt csakis te adhatod meg nekem.

Képtelen vagyok gondolkodni! Nem tudom!

– Nincs sok időnk – fordultam a ház felé.

Nem tudom! Hagyj gondolkodni! Csak egy percet adj, oké?!

– Rendben – egyeztem bele végül.

Jacob lassan elindult a ház irányába, én pedig követtem. A gondolatai kusza összevisszaságban kavarogtak a fejemben.

Nem várhatja el ezt tőlem. Fogalmam sincs, mit kellene tennem… Őrület, milyen könnyen sétálgatok a sötétben egy vámpírral az oldalamonAzt akarja, hogy írjak felül egy évszázados szerződést…

Közben másvalaki hangját is hallottam az elmémben; egy tiszta, jóságos farkasét. – Végre visszajött. Hála az égnek! – Seth halkan felnyüszített az egyik közeli bozótban, aztán átgázolva a páfrányokon, odafutott az Alfájához.

– Szevasz, öcsi! – motyogta Jacob zavartan.

Csakhogy itt vagy. Nagyon aggódtam érted – gondolta a világosbarna színű állat, miközben lehajtotta a fejét.

Jacob megveregette a vállát. – Minden frankó – hazudott rezzenéstelen arccal. – Majd később elmesélem. Bocs, hogy az előbb csak úgy elhúztam egy szó nélkül!

A hatalmas állat elvigyorodott. – Semmi gond. Megértem.

– Mondd meg a nővérednek, hogy kopjon le, világos? – hangzott a szigorú parancs. – Elég volt.

Rendben – bólintott Seth engedelmesen.

Jacob oldalba lökte a fiatal farkast. – Húzzál vissza dolgozni! Nemsokára felváltalak.

Örülök, hogy jól vagy – viszonozta az előbbi gesztust, aztán bevetette magát a fák közé.

– Az övé az egyik legtisztább, legőszintébb, legjóságosabb agy, amelyben valaha olvastam – sóhajtottam álmélkodva. – Szerencsés vagy, hogy osztozhatsz a gondolataiban.

– Tudom – morogta.

Talán az én gondolataim túlságosan mocskosak neked? – érdeklődött gúnyosan.

Halványan elmosolyodtam a háta mögött, de szó nélkül hagytam a megjegyzést. A következő pillanatban mindketten felkaptuk a fejünket, amikor meghallottuk a szürcsölés hangját. Magára hagytam Jacobot, és egyenesen berohantam a házba.

Kedvesem a kanapén félig felülve, nagy kortyokban nyelte a sűrű, bíborvörös nedűt. – Bella, szerelmem, azt hittem, alszol. Különben nem mentem volna el – szabadkoztam. – Sajnálom.

– Ne aggódj! Csak felébredtem, mert annyira megszomjaztam. Szerencse, hogy Carlisle hoz még, mert ennek a gyereknek szüksége lesz rá, amikor már nem lesz a pocakomban.

A baba gondolatai elégedettségről árulkodtak.

– Tényleg. Milyen igazad van! – helyeseltem.

– Vajon lesz gusztusa másra is? – töprengett hangosan.

– Szerintem ki fog derülni.

Ekkor Jacob is belépett a helyiségbe.

– Na, végre! – kiáltott fel Alice boldogan, mert farkas híján megint „fejfájás” kínozta. Bella azonnal felkapta a fejét, és rámosolygott a fiúra, de a következő pillanatban elkomorult az arca. Az ajkai remegtek, ahogy igyekezett visszafojtani a könnyeit.

Ezért kinyírom Leah-t! – dühöngött magában Jacob.

– Szia, Bells! – köszönt gyorsan. – Hogy s mint? – érdeklődött szenvtelenül.

– Jól vagyok.

– Nagy nap ez a mai, mi? Sok az újdonság.

Igazán jól alakította a csevegésre kész jóbarát szerepét.

– Nem kell ezt csinálnod, Jacob – jegyezte meg Bella szemrehányóan.

– Nem tudom, miről beszélsz.

– Én annyira saj… – kezdte volna szerelmem, de a fiú az ujjai közé csípte az ajkait. – Jake! – motyogta, és megpróbálta eltolni a karját, erre ő csak megcsóválta a fejét.

– Majd akkor beszélhetsz, ha nem mondasz hülyeségeket.

– Rendben. Nem mondom – adta meg magát, mire Jacob visszahúzta a kezét. – Sajnálom – hadarta, majd elmosolyodott.

Jacob a plafonra emelte a tekintetét, aztán visszavigyorgott Bellára. A pillantásuk találkozott. – Istenem, ez az, amit a parkban kerestem – gondolta Jacob keserűen, amikor belenézett a csokoládébarna szemekbe. – Holnap már másvalaki lesz, de remélhetőleg élni fog, és ugye, csak ez számít? Ugyanezekkel a szemekkel néz majd rám, nagyjából. Ugyanezekkel az ajkakkal mosolyog, nagyjából. És mindig jobban fog ismerni, mint bárki, aki nem olvas a gondolataimban – sandított felém óvatosan. – Leah lehet érdekes társ, talán igaz barát is, olyasvalaki, aki kiáll értem, de nem a legjobb barátom, mint Bella. A reménytelen szerelmen kívül, amit iránta érzek, ott van ez a másik kötelék, ami a csontomig hatol. Holnapra az ellenségem lesz, vagy a szövetségesem. Hogy melyik, az nyilvánvalóan csakis rajtam áll.

Ahogy elmerengve figyeltem őket, és közben Jacob eszmefuttatását hallgattam, titkon reméltem, hogy a kettejük barátsága ezt a próbát is kiállja.

Eltöprengett. Tisztában voltam vele, hogy az ítéletét készül kimondani. Fogalmam sem volt, mire számíthatok, aztán meghallottam.

Rendben! – sóhajtotta Jacob a fejembe. – Tessék! Mentsd meg! Ephraim örököseként engedélyezem, és a szavamat adom, hogy ez nem jelent szerződésszegést. A többiek nem tehetnek majd mást, mint hogy engem okolnak. Igazad volt – nem tagadhatják, hogy az én jogom beleegyezni. – A hangja kimért volt, szavaiból ősei mély bölcsessége áradt.

A feloldozás fájdalmasan égett bele az emlékezetembe. Ebben a pillanatban a fiúból férfi lett, az ellenségből barát. Úgy éreztem, Jacob részéről ez több mint megbocsátás, elismerte, hogy elvesztette Őt, örökre.

 

« Előző fejezet  
{lang: 'hu'}
6 hozzászólás
  1. Stiga szerint:

    Szia!

    Nah, (ahogy ezt már neked kifejtettem) ez tipikusan egy sz**ból vaskarika típusú rész volt. :)
    Sztem ki lett hozva belőle a maximum… ami nem volt egyszerű ezekkel a “magasan szántó” párbeszédekkel (amiket folyton át akarok írni) és egy agyhulluló bétával. :)))

    Amúgy tényleg nem lett rossz, amikor néha eldobtam az agyamat, az nem miattad volt, hanem az eredeti mű miatt, úgyhogy javítás közben többé-kevésbé elégedett voltam. :)

    Az esetleges húzódzkodásom azért van, mert már kicsit soknak érzem úgy alapjáraton a twilightot, azzal a rengeteg rinyával, amit mindenki produkál benne. Szóval örülök, hogy itt Edward nem rinyál (annyira nagyon) sokat. :)

    Amúgy az egész “sorozat” jó volt, már maga az ötlet is. :)

    Nah, hirtelenjében ennyit tudok kiadni magamból… :) Talán egy kipihentebb pillanatomban majd még eszembe jut valami mély röptű. :)

    P: Stigu _@/”

    • Aby szerint:

      Szia, Cica!

      Na, látod, ez az igazi művészet: sz**ból vaskarikát csinálni. :D

      Annak ellenére, hogy már kezded unni a Twilightot, ugye azért én még befejezhetem a történeteimet? :D Remélem, a végére nem fogsz a pokolba kívánni. :P

      Nagyon jó karácsonyi novellaötletem támadt. :) Ez is twilightos… Remélem, megveszed. :D

      Bízom benne, hogy hamarosan túl leszünk ezen a terméketlen időszakon és újra ontjuk majd magunkból a történeteket. :)

      Köszönöm a véleményt! :)

      Pussz:
      Aby < (@ˇvˇ@)>

  2. Melinda szerint:

    Szia!
    Annyira jó lett, megint más h tudom értékelni Jacobot és a kapocsokat, mivel a filmet tegnap néztem meg moziban..Annyira jó h feláldozta magát mindenért, mindenbe amit hit.. Egyszerűen hihetetlen, és ahogy a család kezd örülni a bébinek:)
    Nagyon jó lett, ne haragudj de a film meg így a fejezet most betett..:”):”(

    • Aby szerint:

      Szia, Melinda!

      Örülök, hogy ilyen nagy hatással volt rád a történet. :)
      Jacob már csak ilyen önfeláldozó. Szegény fiú! :cry:
      A film nekem is nagyon tetszett. Valószínűleg ezért is nyúltam vissza ehhez a történethez. :) Örülök, hogy végre be tudtam fejezni. :) Bevallom, a lezárás jó régóta megvolt már, de addig el is kellett jutni. Sajnos ennyi időbe tellett, de remélem, megérte kivárni. :)

      Hálás vagyok a véleményedért! :)

      Pussz:
      Aby < (@ˇvˇ@)>

  3. Mile Judit szerint:

    Szia Drága!

    Nagyon jó lett ez a rész is, tetszett nagyon. :) Nagyon szerettem benne Edwardot és Jaket is. Természetesen a kedvencem az a bizonyos mondat “Ebben a pillanatban a fiúból férfi lett, az ellenségből barát.”
    Szuper kis mini regény lett! :)
    Puszi: Judit

Szólj hozzá!