2011. február 27.

haatettek3

Közvetlenül Paul mellett futottam, miközben igyekeztünk bekeríteni a vörös démont. Bravúrosan próbált eltűnni a szemünk elől, de mi is legalább olyan gyorsak voltunk, mint ő.

Vigyázzatok, mert elszökik! – figyelmeztetett Sam.

Azt nem hagyjuk! – Jelentőségteljes pillantást váltottunk Paullal, aki nagyon szeretett volna megelőzni engem.

Ne is erőlködj, pajtás! – vigyorogtam nagy farkaspofámmal.

Éreztem a gyomorforgató vámpírszagot, ami egyre erősödött. Mintha egy tucat vérszívó venne minket körül. A szemem sarkából láttam őket közeledni. A Cullen família tagjai szorosan a határvonal mellett futottak.

Ezek meg mit keresnek itt? – vicsorogtam.

Nyugi, Jake! Azt hiszem, segíteni jöttek – üzente Sam.

Segíteni? – háborodtam fel. – Azt már nem!

Felgyorsítottam; minden erőmmel azon voltam, hogy én kaphassam el a vöröskét.

Darabokra tépem, mielőtt ezek kettőt pislognak!

Jake! Állj le! – figyelmeztetett az Alfám, de én oda se hederítettem.

Ahogy csökkent a távolság köztünk és a démon között, úgy kerültünk egyre közelebb a Cullenekhez is. Csak az járt a fejemben, hogy meg kell ölnöm ezt a szörnyeteget, aki aljas módon Bellára pályázik. Gyorsan végigpillantottam a mellettünk futó vámpírokon. Edward nem volt velük.

Hát persze! A szemét disznó biztosan Bellát csókolgatja inkább, mint hogy a tettek mezejére lépjen!

Jacob! A feladatra koncentrálj! – förmedt rám Sam.

Oh, Bella! Miért vagy te, Bella? – poénkodott Paul.

Elég legyen! – mordult ránk az Alfánk.

Paullal egymás felé bólintottunk, majd ő balra, én jobbra tértem ki. A mi feladatunk volt bekeríteni a vérszívót. Éles kanyarokkal kerültem ki a fákat, miközben a szemem sarkából a démont figyeltem. Furcsa előérzetem támadt, tudtam, hogy készül valamire. A következő pillanatban észrevettem a nagydarab Cullent, amint vészesen közelít a határvonal felé.

Ez meg mit csinál? Át fog lépni a területünkre! Elkapom!

Paul! Ne! – kiáltotta Sam, de már túl késő volt; Paul már neki is ugrott a meláknak. Az üldözöttre pillantottam, aki öntelten mosolygott, aztán bevetette magát a fák sűrűjébe.

Hogy az a…! – Megtorpantam, és gondolkodás nélkül a társam segítségére siettem.

Most darabokra téplek! – morgott bele Paul a fejembe.

Remek! A vörös meg közben eliszkol! – háborogtam.

Mindenki nyugodjon meg! – próbálta csillapítani a kedélyeket Sam.

Már állt a bál, mikor odaértem a többiekhez. A szöszi volt a legharciasabb: dühösen meredt Paulra, miközben előredőlve megmutatta a méregfogait.

– Rose, semmi baj! – állt elé a családfő, békítő pillantást vetve a falkatársamra. – Egy oldalon állunk!

Nem hiszem! – vicsorgott rá Paul.

Ekkor egy másik, magas, szőke vérszívó jelent meg mellettük, és egyenesen Paul szemébe nézett. Éreztem, hogy nyugalom önt el, és teljesen elment a kedvem a harctól. Tudtam, hogy ez a langaléta műve.

Menjünk! – adta ki a parancsot Sam. Elszántan meredtem az ellenségre, aztán követtem a többieket a fák közé.

 

Görcsösen szorítottam a telefonkagylót, miközben éreztem, hogy elborít a vörös köd. A vonal búgott, Charlie már rég megszakította a hívást. Hajnali hat óra volt, de tudtam, hogy ébren találom. Bellával akartam beszélni, és egyáltalán nem számítottam arra, amit az apja közölt velem. Durván visszatettem a kagylót a helyére, aztán eltűntem a szobámban.

 

Feldúltan járkáltam fel-alá, magamon kívül voltam a dühtől. Mi az, hogy elutazott? Ráadásul a vérszívóval! Bellával valami komoly baj van!

Igyekeztem uralkodni az indulataimon; újra és újra végigfutott rajtam a szokásos remegés. A gondolattól égnek állt minden egyes hajszálam, és még a hideg is kirázott, hogy Bella azzal a szörnyeteggel tölti a hétvégét.

– Mi a baj, fiam? – nyitott be hozzám Billy.

– Elutazott – szűrtem a fogaim közt.

– Tudom – válaszolta apám egyszerűen.

– Ez a lány nem normális! – háborogtam. – Szerinted már…

– Remélem, hogy nem – sóhajtotta, aztán magamra hagyott.

Egyfolytában hívogattam Charlie-t, és minden egyes alkalommal a lelkére kötöttem, hogy Bella hívjon vissza, amint hazaér. Az idő csigalassúsággal vánszorgott, én pedig kezdtem pánikba esni. Mi van, ha vámpírként jön vissza? – futott át az agyamon. Láttam magam előtt Bellát, ahogy rám vicsorog és megvillantja halálos fogsorát. Attól a pillanattól… nem lehetünk barátok. Újratárcsáztam a Swan-rezidencia számát.

– Halló!

– Szóval megjöttél – állapítottam meg, miután Bella beköszönt a vonal másik végén. Feltételeztem, hogy nem Charlie változtatta el a hangját.

– Igen – válaszolta.

– Miért nem hívtál vissza? – förmedtem rá.

– Mert pontosan négy másodperccel ezelőtt értem haza, és Charlie éppen közölte, hogy hívtál, amikor megszólalt a telefon – mondta durcásan.

– Ah. Akkor bocs – motyogtam.

– Semmi baj. Szóval miért zaklattad egész nap Charlie-t? – vont kérdőre türelmetlenül.

– Beszélni akarok veled – jelentettem ki határozottan.

– Aha. Erre azért magamtól is rájöttem. Hát akkor rajta! – gúnyolódott.

Tétováztam. Valószínűleg Edward ott áll mellette és minden egyes szavamat, sőt gondolatomat hallja. Hülye agyturkász!

– Mész holnap iskolába? – böktem ki végül.

– Hát persze. Miért ne mennék? – értetlenkedett.

– Nem tudom. Csak úgy kérdeztem.

Bella nem szólt semmit. Vakmerő gondolatom támadt: holnap az iskola előtt fogom várni. Ott találkozunk, vérszívó! – üzentem a fejemben, remélve, hogy hallja, akinek szánom.

– Szóval miről akartál beszélni, Jake? – faggatott Bella egy perccel később.

– Igazából semmiről, azt hiszem. Csak… hallani akartam a hangodat – vágtam ki magam.

– Aha, értem. Annyira örülök, hogy felhívtál, Jake! – lelkendezett. – Én… – harapta el a mondatot, megerősítve a gyanúmat, hogy a fiúja ott van mellette.

– Mennem kell – közöltem hűvösen.

– Mi? – pánikolt.

– Nemsokára beszélünk, oké? – nyugtattam meg, aztán egyszerűen bontottam a vonalat.

 

Másnap reggel Billy próbált visszatartani.

– Megmutatom annak a hidegnek, hogy hol a helye! – ordítottam, miközben felbőgettem magam alatt a motort. Elszántan tartottam a forksi gimnázium felé. A szombati balhé, és hogy Bellát elvitte a városból, már túl sok volt nekem. Legszívesebben ízekre szaggattam volna.

Az összes szempár rám szegeződött, mikor behajtottam a parkolóba. Az arcokon félelem látszott. Elégedett vigyor ült ki a képemre, mialatt leparkoltam a járdán.

– Helló! – köszöntem oda egy lánynak, aki félénken végignézett rajtam, majd zavartan elsietett.

Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg Belláék megérkeztek. Most aztán megmondom a magamét annak az átkozott vérszívónak! A szerződés az szerződés! – hergeltem magam tovább.

Messziről láttam az ezüst Volvót behajtani a parkolóba. Kis idő múlva Cullen kiszállt, aztán megfogta Bella kezét és együtt elindultak felém. Nagyot nyeltem, a látvány elborzasztott. Miért nem veszi észre, hogy ez egy szörnyeteg?

Megálltak velem szemben, majd a vámpír maga mögé tolta Bellát. Te nálam sokkal nagyobb veszélyt jelentesz rá! – világosítottam fel gondolatban. – Beszélnünk kell!

– Fel is hívhattál volna – jelentette ki keményen.

– Sajnálom! – vigyorogtam gúnyosan. – Piócák nem szerepelnek a telefonkönyvemben.

– Természetesen Belláéknál is elérhettél volna.

Az arcizmaim megfeszültek. Nem feleltem. Elképzeltem, ahogy Bella ezzel a vérszívóval…

– Nem ez a legalkalmasabb hely, Jacob! Megbeszélhetnénk ezt később? – nyájaskodott.

– Persze, persze. Suli után majd benézek a kis családi kriptátokba! – ironizáltam. – Most miért nem jó? – makacskodtam. Eszem ágában sem volt annyiban hagyni a dolgot.

Edward jelentőségteljesen végignézett a bámészkodókon.

– Hiszen én már úgyis tudom, mit akarsz mondani –emlékeztetett alig hallhatóan a képességére. – Az üzenetet megkaptuk. Vedd úgy, hogy figyelmeztettél bennünket – mondta, majd hirtelen Bellára pillantott.

– Figyelmeztetett? Miről beszéltek? – értetlenkedett.

– Te nem mondtad el neki? – kérdeztem csodálkozva. Úgy, szóval nem volt merszed beavatni! – Mi az, félsz, hogy a mi oldalunkra állna?

– Kérlek, hagyd ezt, Jacob! – nyájaskodott megint.

– Miért? – Elszántan néztem a szemébe.

– Mi az, amit nem tudok, Edward? – faggatta Bella, de ő, tudomást sem véve róla, továbbra is némán meredt rám.

– Jake?

Felvontam a szemöldököm.

– Hát nem mondta el, hogy az a nagydarab… testvére átlépte a határt szombat este? –néztem rá dühösen, aztán újra a barátjára kaptam a tekintetem. – Paulnak minden oka megvolt rá, hogy…

– Az még a senki földje volt – szűrte a vérszívó a fogai közt.

– Frászt! – kiabáltam. Éreztem, hogy a vörös köd elborít. A remegés végigfutott a gerincemen. Uralkodnod kell magadon! Nem veszítheted el a fejed! Nyugi, Jake! Nyugi! Megpróbáltam visszanyerni az önuralmamat. Gyorsan megráztam a fejem, aztán vettem pár mély lélegzetet.

– Emmett és Paul? – suttogta Bella. – Mi történt? Összeverekedtek? – kérdezte szinte hisztérikusan. – Miért? Paul megsebesült?

Látod, a falkatársamért jobban aggódik, mint a testvérkédért! – vigyorogtam önelégülten.

– Senki nem verekedett össze senkivel – csitította. – Senki nem sebesült meg. Ne aggódj!

Kétkedve bámultam őket; nem akartam elhinni, hogy Bella semmiről sem tud.

– Te egy szót se szóltál neki, igaz? Ezért vitted el innen? Hogy ne tudja meg, hogy…

– Most menj! – Belém fojtotta a szót, és rettenetes gyűlölettel meredt rám.

Nem félek tőled!

– Miért nem mondtad el neki? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

 

Bella a következő pillanatban erősen zihálni kezdett.

– Visszajött értem! – érte a felismerés.

A vérszívó szorosan köré fonta a karjait, a látvány egyáltalán nem volt ínyemre. Közém és Bella közé helyezkedett. Kettőnk közül te vagy a nagyobb szörnyeteg!

– Minden rendben van. Nincs semmi baj! Nem engedem, hogy a közeledbe kerüljön, nincs semmi baj! – ámította mézesmázos hangon, aztán rám vicsorgott. – Ez már elég válasz a kérdésedre, korcs?

– Nem gondolod, hogy Bellának joga van tudni? – vágtam vissza. – Az ő életéről van szó.

– Miért kell megrémíteni, amikor egy pillanatig sem volt veszélyben?

– Még mindig jobb, ha megijeszted, mint ha hazudsz neki – köptem dühösen.

– Tényleg úgy gondolod, hogy jobb őt bántani, mint megvédeni? – kérdezte nyájasan, miközben letörölte Bella könnyeit. Szinte felfordult a gyomrom.

– Bella erősebb, mint gondolnád! Kibírt ő már ennél rosszabb dolgokat is.

Én még emlékszem rájuk! – Hirtelen valami szöget ütött a fejembe. – Megmutathatom…

Erősen koncentráltam, egyenesen a riválisomra meredtem, mialatt visszagondoltam az elmúlt hónapokra és arra, hogy milyen állapotba került a barátnője miatta.

– Ez vicces – nevettem elégedetten, ahogy Cullen arca eltorzult.

– Mit művelsz vele? – förmedt rám Bella. Hát persze, hogy még mindig őt védi!

– Semmi különöset, Bella – válaszolta neki Edward. – Jacobnak csak jó a memóriája, ennyi az egész.

De még mennyire! – helyeseltem a fejemben, és megmutattam neki az emlékeimet arról a napról, mikor Bella leugrott a szikláról.

– Hagyd abba! Nem tudom, mit művelsz, de hagyd abba!

– Hát persze, ha úgy kívánod – vontam vállat. Pedig igazán jól szórakoztam. – De csak ő tehet róla, ha nem tetszenek neki azok a dolgok, amikre emlékszem.

Bella rám meredt, és én rámosolyogtam.

– Az igazgató mindjárt ideér, hogy megszüntesse a rendbontást. Menjünk angolra, Bella, nehogy te is bajba kerülj!

– A széltől is óv, mi? – gúnyolódtam. – Egy kis balhétól csak szórakoztatóbb az élet. Hadd találjam ki, neked szórakozni sem lehet, ugye? – A vérszívó megvillantotta ellenállhatatlan fogsorát.

– Fogd be, Jake! – mondta Bella.

– Ez nemnek hangzik – nevettem. – Figyelj, ha bármikor újra élni akarsz, hozzám eljöhetsz. Még megvan a motorod a garázsban.

– De hát úgy volt, hogy eladod. Megígérted Charlie-nak – hitetlenkedett.

– Ja, persze! Csak nem képzelted, hogy tényleg eladom? Az a te motorod, nem az enyém. Nálam lesz, amíg vissza nem kéred. – Elfojtottam egy mosolyt.

– Jake…

Lassan felé hajoltam. Nem akartam őt elveszíteni. A legjobb barátom volt, akire a legféltettebb titkaimat is rábízhattam. Ha Cullenék nem jönnek vissza…

– Azt hiszem, tévedtem – ismertem be halkan. – Tudod, mikor azt mondtam, hogy mi ketten nem lehetünk barátok. Talán megpróbálhatnánk, legalábbis részemről nincs akadálya. Gyere, látogass meg valamikor! – kértem gyengéden, ügyet sem vetve a barátjára, akinek a karjai bilincsként zárultak köré. Bella futólag rápillantott.

– Hát… nem is tudom, Jake…

– Mindennap hiányzol, Bella! Nélküled semmi sem olyan…

– Tudom, Jake, és sajnálom, csak éppen…

Csak éppen… – Fájdalmasan felsóhajtottam, majd megráztam a fejem.

– Világos. Nem számít, igaz? Gondolom, majdcsak túlélem vagy valami – fintorogtam. – Különben is, kinek kellenek barátok?

– Oké, mindenki menjen azonnal órára! – harsogta valaki a hátunk mögött. – Utat engedne, Mr. Crowley?

– Eredj iskolába, Jake! – súgta nekem Bella.

A vérszívó megfogta a kezét, és újra maga mögé kényszerítette.

– Komolyan beszélek! Mire megfordulok, aki még mindig itt ácsorog, azt bezárom ma délutánra! – fenyegetőzött a férfi, miközben a tömegen át felénk igyekezett.

– Ah, Mr. Cullen! Valami problémánk van?

– Nem, semmi, Mr. Greene. Éppen órára igyekeztünk.

– Remek, remek. A barátjával, úgy rémlik, még nem találkoztam – mért végig a fickó, aki valószínűleg az iskola igazgatója volt. – Talán egy új diákunk?

– Nem én – horkantam fel.

– Akkor azt ajánlom, hagyja el az iskola területét, fiatalember, de nagyon sürgősen, mert hívom a rendőrséget! – fenyegetőzött.

Állok elébe! Úgyse jártam még Charlie-nál az őrsön. Épp ideje benéznem hozzá! – Elégedett vigyor ült a képemen.

– Igenis, Uram! – húztam ki magam, majd szalutáltam.

Még találkozunk! – üzentem a vérszívónak a fejemben, miközben felpattantam a motoromra, hátrahagyva ezt a szívélyes társaságot.

{lang: 'hu'}
10 hozzászólás
  1. Mjudit szerint:

    Drága Aby!

    Nagyon jól sikerült ez a meglepetés novella! Végre Jake szemszögét is olvashattuk. Úgy tetszik, ahogy szidja a vérszívót, / szegény Edward/.
    Olyan jó volt olvasni Jake gondolatait, hogy mi játszódott le benne, mennyire gyűlöli Edwardot, és ahogy hiányzik neki Bella.
    Tetszik, hogy olyan heves, és ahogy fenyegetőzik, de Bella miatt azért vissza fogja magát. Szóval nagyon jól sikerült, Jake szemszögéből is remekül írsz.
    Remélem enyém az első komment.
    Puszi: Judit

    • Aby szerint:

      Szia Anyu!

      Igen, Te lettél az első komizó! ;) Örülök, hogy tetszett a novella. :)
      Igen, szerettem volna Jake nézőpontjából is bemutatni a történteket. Azt, hogy a gyűlölete az ősi legendák miatt van, mert meg van győződve róla, hogy Edward gonosz és alattomos. Nem akarja, nem hagyhatja, hogy Bella áldozatául essen. De ahogy mindannyian tudjuk, végül az ellenségekből barát lesz. :)
      Jake-től mi mást vártál? :D Ő már csak ilyen forrófejű. A farkasvérrel jár. :)
      Jól esik, hogy úgy gondolod, remekül írok az ő szemszögéből is. :)

      Köszönöm a véleményedet! :)

      Puszi!
      Aby

  2. barbi.94 szerint:

    szia Aby!

    Ez az első történet ami tőled olvastam, és meg kell hogy mondjam fantasztikusan írsz. Különösen örülök hogy ezt a részt írtad meg Jake szemszögéből mert ez a kedvenc részem az Eclipseből :)) Remélem, lesznek még részek Jacob szemszőgéből is.
    Pussz: Barbi

    • Aby szerint:

      Szia Barbi!

      Szeretettel üdvözöllek az Olvasóim között! :)
      Nagyon szépen köszönöm! :) Nekem is ez az egyik kedvenc részem a könyvből, és terveim szerint fogok még a farkasfiú szemszögéből írni. ;)
      Örülök, hogy tetszett a novella. Jó olvasgatást és nézelődést kívánok a honlapon! ;)

      Szeretettel:
      Aby

  3. Katherine szerint:

    Szia Aby!

    Ez is tök jó lett, nagyon szeretem Jacob beszólásait, meg jó belelátni, az ő gondolataiba is, hogy mennyire szeretné megvédeni Bellát, és hogy mennyire utálja a vámpírokat, és ezért mennyire nem lát tisztán :)
    A lényeg, hogy nagyon tetszett :) gratula hozzá :D

    puszika

  4. Stiga szerint:

    Szia Cic!

    Nagyon érdekes ezt a részt Jake szemszögéből olvasni.
    Nem tudom, jól emlékszem-e, hogy itt átdolgozás lesz? Ha igen, akkor van egyetlen javaslatom majd, amivel lehetne bővíteni, színesíteni (felírom magamnak). :)

    Amúgy nagyon jó lett, Jake jakes, és tetszenek a Paullal történő kis szóváltások. :)

    Pusz: Stig _@/”

    • Aby szerint:

      Szia, Cica!

      Igen, jól emlékszel, itt átírás lesz. :)
      Nagyon kíváncsi vagyok arra a javaslatra. :) Szerintem is jó kis novella lett, bár a “vérszívó”-kkal szenvedtünk egy sort. :)

      Mi mást is várnánk Jake-től és Paultól?! :D
      Örülök, hogy tetszett. :) Szeretem, amikor dicsérsz. :))

      Köszi a véleményt! :)

      Puszi:
      Aby < (@ˇvˇ@)>

  5. evelin77 szerint:

    Szia!

    Olvastam már ezt a részt Bella és Edward szemszögéből is, de Jacob nézőpontjából igen szórakoztató volt ez a rész, ami a gondolatait illeti. Nagyon tetszett!!

    Evelin

    • Aby szerint:

      Kedves Evelin!

      Nagyon örülök, hogy tetszett. :) Szerettem volna bemutatni Jake érzéseit ebben a jelenetben. Remélem, sikerült. :)

      Köszönöm a véleményt! :)

      Puszi:
      Aby < (@ˇvˇ@)>

Szólj hozzá!