2010. október 09.

miertmindig

Eszeveszetten rohantam keresztül az erdőn, egyenesen a Cullen-házhoz. Tudtam, hogy a felgyorsult szívverésem, a zaklatott zihálásom rögtön elárul. Azonnal rájönnek, hogy valami nincs rendjén, de képtelen voltam úrrá lenni a pánikon, ami belülről marcangolt.

Már emberi alakban rohantam fel a verandára. Mielőtt kinyithattam volna az ajtót, Edward megtette helyettem. Eltorzult arccal állt velem szemben.

– Nessie… – suttogta. – Neeeeeeeeeemmmmm! – ordított fel fájdalmasan, miközben két tenyerébe rejtette arcát.

Az egész testem megfeszült, ahogy igyekeztem elrejteni az égető gyötrelmet, amit az eltűnése okozott. Magamat hibáztattam, és arra vágytam, hogy Edward tépje ki a szívemet, szaggasson darabokra, amiért nem vigyáztam eléggé erre az égi tüneményre. De ehelyett rendezte az arcvonásait, és aggodalmas tekintettel a szemembe nézett.

– Mi történt? – kérdezte kimért hangon. – Hogyan? – suttogta.

– Nem tudom – válaszoltam alig hallhatóan. – Követtem az illatát a verandára, de ott megéreztem a bennszülött vérszívó szagát is, közvetlenül az övé mellett – hadartam feldúltan.

– Nahuel? – hitetlenkedett Bella, miközben Edward mellé lépett.

– Igen – szűrtem a fogaim közt. Éreztem, hogy nem vagyok képes tovább türtőztetni magam, hogy a tehetetlenség okozta düh lassan, de biztosan eluralkodik rajtam. – Induljunk azonnal! – kiáltottam, és már hátat is fordítottam, de Edward a vállamra tette a kezét, hogy visszatartson.

– Lassan a testtel, Jacob! – mondta fülbemászó hangján. Ilyenkor kifejezetten idegesített. – Csak nem akarsz a dél-amerikai őserdőkig rohanni? – próbált kijózanítani.

– De – vetettem oda neki a vállam felett, lerázva magamról jéghideg kezét, majd megindultam az erdő felé. – Ott találkozunk.

 

Tisztában voltam vele, hogy nem lesz egyszerű menet, és valószínűleg ők sokkal hamarabb megérkeznek a dzsungelbe, mint én. Viszont követni akartam a félvér-vérszívó nyomát, ezért inkább farkasalakban tettem meg az utat, mint hogy az első osztályon utazva bájcsevegjek, magamra erőltetve a Cullenek színlelt nyugalmát, miközben a lenyomatomat egy arrogáns ficsúr tartja a karjaiban. Már a gondolattól is rosszul voltam. A tudat, hogy más érinti Őt, elemi erővel, aljasul támadt az elmémre. Igyekeztem megőrizni a józanságomat azzal, hogy felidéztem a boldog emlékképeinket: az első csókunkat; ahogy megkértem a kezét, és igent mondott; amikor először érintettem Őt; azt az áhítattal telt tekintetet, amellyel mindig nézett rám. Többet látott bennem egy szörnyetegnél, én pedig hálát adtam az Univerzumnak, hogy egy ilyen tüneményt rendelt mellém.

Bármi áron, de megmentem Őt. Kiragadom a bennszülött aljas karmai közül, még ha az életemet kell is feláldoznom – határoztam el magamban.

A falkát nem volt alkalmam értesíteni; azonnal a Cullenekhez rohantam, ahogy kitárva a bejárati ajtót, megéreztem azt a gyomorforgató illatot. Egyébként sem hiszem, hogy szükség lenne rájuk. Ha mégis, majd üzenek Samnek. Természetesen az is erősen közrejátszott, hogy végezni akartam a leányrablóval. Soha többé nem hagyom, hogy elragadja tőlem a nőt, akit szeretek. Megküzdök vele, és ha halálos sebet is kapok, az utolsó erőmmel letépem a fejét, nehogy még egyszer az én Nessie-m közelébe mehessen.

 

 

 

***

 

 

 

Ahogy beértem a sűrű őserdőbe, azt se tudtam, merre induljak. Igyekeztem Nessie illatára koncentrálni, mert a bennszülött vérszívó szagától kezdtem émelyegni. De az is lehet, hogy a kimerültségtől tántorodtam meg. Úgy éreztem, menten összeesek, a lábaim felmondták a szolgálatot. Még visszaváltozni is lusta voltam.

Ugyan ki járna erre? Különben is, csak pár órára ledőlök. Ha neszt hallok, úgyis felriadok – beszéltem meg magammal gyorsan, majd hagytam, hogy elnyomjon az álom.

 

Mikor felnyitottam a szemem, sötétség vett körül. Körbepásztáztam a tekintetemet, de semmi szokatlant nem tapasztaltam. Kivéve, hogy kicsit kótyagosnak éreztem a fejem. Nehézkesen tápászkodtam fel.

Ideje visszaváltoznom – gondoltam, de a gondolatot nem követte tett. Semmi sem történt. Elmaradt a megszokott remegés. Akárhogy erőlködtem, képtelen voltam emberi alakot ölteni.

Mi a fene? – háborogtam. – Jake, ne bénázz már! – szidalmaztam magam, miközben felmordultam.

Végül kénytelen voltam feladni. Rá kellett döbbennem, hogy nem tudok visszaalakulni.

Meg kell keresnem a többieket, szólnom kell Edwardéknak! Talán az amazonoknak van valami fogalmuk, hogy mi történhetett velem. Végtére is ez az ő átkozott dzsungelük.

– Jacob, mutass egy kis tisztelet, kérlek! – lépett ki Edward az égig érő fák takarásából.

Remek. Kisebb gondom is nagyobb most ennél! – forgattam meg a szemeimet.

– Tudom. Téged kerestelek, hogy együtt induljunk Nessie-ért – nézett a szemembe.

Akkor ezek szerint nem hallottad – állapítottam meg.

– Mit nem hallottam? – értetlenkedett.

A gondolatomat, hogy… nem tudok visszaváltozni – morogtam magamban.

Edward felnevetett.

Ez egyáltalán nem vicces! – vicsorogtam rá, jelezve, hogy nem vagyok éppen humoros hangulatomban.

– Öhm… – köszörülte meg a torkát. – Elnézést – mondta, de a vigyor még ott volt a képén. – Csatlakozzunk a többiekhez!

Rendben – egyeztem bele.

 

Pár perc múlva meg is érkeztünk. Zafrina, Kachiri és Senna, a férfias vámpírnőstények a Cullenek gyűrűjében álltak.

– Szervusz, Jacob – köszöntöttek mosolyogva.

Örülök, hogy mindenkinek ilyen jó kedve van.

– Jacob nem tud visszaváltozni – vágott Edward a közepébe, kihallva a türelmetlenséget a gondolataimból.

– Hogyhogy nem tud? – kíváncsiskodott a minden lében kanál Pöttömke.

Ekkor Alice mögött megpillantottam Samet és Pault. Kérdő pillantást vetettem Edwardra.

– Gondoltam, szükséged lehet erősítésre a tieid közül – válaszolt a fejemben feltett kérdésre.

Csodás – fogalmazódott meg bennem a reakció, de gyorsan elhessegettem. Edward értetlen pillantásából azonban tudtam, hogy későn. – Nem érdekes – tettem hozzá.

– Na, teszek én is egy próbát – mondta Paul pöffeszkedve, majd előrébb lépett, és alakot váltott. Azt viszont nem vette számításba, hogy mikor visszaváltozik, akkor a meztelen valóság tárul majd a jelenlévők szeme elé. A jóskisasszony elmélyülten meredt Paul testére, majd a feje lassan oldalra billent.

– Kérlek! – morogta a Szöszi méltatlankodva.

Falkatársam egy kaján vigyor kíséretében húzta magára a nadrágját, majd hozzám lépett.

– Elfelejtetted, hogyan kell visszaváltozni, Jake? Esetleg hallottad a vadon hívó szavát? – nevetett nagyot a saját poénján.

Jaj, de vicces valaki. Megnézném, ő mihez kezdene ilyen helyzetben. Már rég összecsinálta volna magát ijedtében.

Edward elmosolyodott a gondolatomon.

– Esetleg nem ittál valahol a dzsungelben, vagy vadásztál valami furcsa kinézetű állatra? – fordította komolyra a szót.

Nem. Azért nem falok fel mindent gondolkodás nélkül.

– Elnézést a feltételezésért – vigyorgott a képembe.

Annyira vicces a helyzet, tényleg. Én nem tudok visszaváltozni, Nessie-t meg elrabolták… egy kis komolyságot kérnék, vérszívó apuka, ha lehet!

 

Mindannyian feltételezésekbe bocsátkoztak, hogy mi lehet az oka a képességem elvesztésének. Ha emberi alakban történik, annyira nem is bántam volna, de farkasként… Na, ez már más tészta.

– Talán tudom az okát – kezdte Zafrina. – Él itt egy törzs, nem messze innen. Van egy hiedelmük a hatalmas farkasról, aki gonoszságot szabadít a Földre – fejtette ki az elméletét.

Éljen! – örvendeztem magamban. – Erről azért nem ártott volna tudni.

– Egészen mostanáig Zafrinának sem jutott eszébe – mondta Edward békítőleg.

Inkább még gondolatban is befogtam a számat. Reméltem, hogy az agyas vérszívó nem jön azzal, hogy elátkoztak.

– Lehetséges, hogy a sámánjuk… – hallgatott el egy pillanatra. – Szokott mindenféle füveket gyűjteni, ilyenkor bejárja a dzsungel ezen részét is.

Egy dilis sámán, aki „mindenféle füveket” használ. Egyre jobb.

– Arra gondolsz, hogy beletömött valamit Jake pofájába, míg aludt? – kérdezte Paul kacagva. – Ugyan, tesó, messziről lehetett hallani, ahogy horkolsz – tette hozzá, amikor észrevette, hogy milyen csúnyán nézek rá.

Egyáltalán nem ettem és ittam a környéken. A számban pedig nem érzek semmiféle ismeretlen ízt. Ötletem sincs, hogy mi okozhatja…

– Ezen nem csodálkozom – sziszegte Edward gúnyosan.

– Él egy idős asszony nem messze innen. Elhagyta a törzset – Zafrina karmazsinvörös szemeiben értelem csillant. – Ő talán tudja az okát. Ismeri az ősi legendákat. De nem vagyok benne biztos, hogy szóba áll velünk.

Az utolsó mondatot meg sem hallottam.

Mire várunk még? – emeltem a tekintetemet Edwardra.

Minél előbb túl akartam lenni ezen a hajcihőn.

– Mutasd az utat, Zafrina, kérlek! – nézett elszántan az amazonra.

 

 

 

***

 

 

 

Egy másik tisztáson akadtunk rá a vénasszonyra. A látványát nem mondanám éppen szívderítőnek: görnyedt hát, sötétszínű, aszott, ráncos bőr, fakó tekintet. A hátamon futkosott tőle a hideg.

– Zafrina azt kérte, hogy itt várjunk – suttogta Edward, Carlisle vállára téve a kezét, hogy visszatartsa őt.

– Jó estét, Mahala! – köszöntötte Zafrina, mikor a másik két amazon kíséretében kilépett a fák közül.

– A neve női erőt jelent – mondta Edward, pillantását a banyára szegezve.

Ez most komoly? Női erő… Ez a csotrogány? – húztam fel a szemöldököm hitetlenkedve. – Mi az?! Nem hallotta – tartottam volna magam elé a karjaimat védekezően, mikor rosszallóan nézett rám, de ebben az alakban ezt nem tehettem meg.

– Jó estét! – morogta az öregasszony. – Mit kerestek itt? – érdeklődött barátságtalanul.

Feszülten figyeltem a jelenetet, ahogy a többiek is. Zafrina azonnal a tárgyra tért, nem kerülgette a forró kását.

– Félreértés történt. Egy kis kellemetlenség érte az egyik barátunkat, egy quileute indiánt. Azt hiszem, Baladeva okozta – mondta óvatosan, amit először nem értettem.

– Baladeva – ismételte el a banya mély megvetéssel a hangjában.

– A sámánról lehet szó; Baladeva azt jelenti, Isteni erő – magyarázta Edward.

Ja, roppant találó – gondoltam.

– Miféle kellemetlenség? – kérdezte a csoroszlya.

– A törzset egy ősi varázs védi a fajtánkkal szemben: hatalmas farkasokká tudnak változni – világosította fel Zafrina. – A fiú pedig most nem képes visszaalakulni. Elaludt a dzsungel azon részén, ahol Baladeva füveket szokott gyűjteni.

A fiú? – ismételtem meg szemforgatva a megnevezést, amellyel a vérszívó amazon illetett.

– Ostoba! – mérgelődött. – Segítek, ha magamra hagytok vele – mondta ellentmondást nem tűrően.

– Rendben – egyezett bele Zafrina. – De nem tud beszélni. Van egy fajtársunk, aki olvas a gondolatokban. Ha megengednéd, hogy…

– Maradhat – bólintott Mahala. – Ha rajtam nem használja a képességét!

Edwarddal jelentőségteljes pillantást váltottunk, majd kiléptünk a tisztásra. A nő elszántan nézett szembe a holdfényben csillogó bőrű, démoni idegennel.

A három amazon időközben odébb állt. Még hallottam a társaság távolodó lépteit, aztán csak a teljes némaság maradt. Sam és Paul a közelben várakoztak. Edward és a banya farkasszemet néztek egymással egy darabig, végül a vénasszony törte meg a csendet.

– A törzsünk úgy hiszi, hogy egy napon eljön Tala, a hatalmas fenevad, és pusztulást, fájdalmat, szenvedést szabadít a világunkra – kezdett fojtott hangon a mesébe.

Húú, itt az ordas. Reszkessetek! Na, ne már! – morogtam. – A Tala különben is női név.

– Tiszteljük a kultúrátokat – hízelgett Edward –, de ő nem Tala. Ő csak egy forrófejű kölyök, aki nem volt elég elővigyázatos. Jacob a neve. – Feltételeztem, hogy a szipirtyó ezt gondolatban kérdezte.

– Honnan tudjam, hogy igazat mondasz? – mosolygott a banya. – Hogy nem akarod a törzsemre szabadítani őt? Vagy hogy nem a varázslataink érdekelnek titeket, hideg? – az utolsó szó merő megvetéssel hagyta el a száját.

– Bebizonyíthatom. Sam, Paul! – fordult hátra. Ők mellénk sétáltak. Sam előrébb lépett.

– Sam Uley vagyok, a törzsünket védelmező falka vezére – mutatkozott be méltóságteljesen, majd farkassá változott.

Mahala közönyösen figyelte a jelenetet. Meglepettségnek nyoma sem volt az arcán. Sokat sejtetően bólintott, jelezve, hogy hisz nekünk.

– Csak Baladeva oldhatja fel az átkot.

Éljen! – morogtam nemtetszésem jeleként.

– De ő a ti fajtátokkal nem fog szóba állni – mérte végig Edwardot, majd az alfára kapta a tekintetét. – Nektek viszont lehet esélyetek. – Sam biccentett. – Annak idején elhagytam a törzset, hogy megismerjem a világot, ezért beszélek angolul is. Amikor visszatértem, egy éjjel sétálni indultam. Eljöttem erre a tisztásra, ahol gyerekkoromban kóboroltunk, és találkoztam Kachirivel. Az ereimben megfagyott a vér, ahogy zsákmánnyá váltam a szemében, de Zafrina közbeavatkozott. Azt mondta Kachirinek, hogy hagyjon, már úgyis jóllaktak – vett egy mély lélegzetet. – Ezután próbáltam meggyőzni őket, hogy lehet jogotok a létezésre – fordult ismét Edwardhoz. – Ahogy a húsevő ragadozók egyensúlyt teremtenek az állatvilágban, úgy ti az emberi világban teszitek ugyanezt. Zafrináék nem háborgatnak engem, sem a törzset. A te szemed viszont más színű, nem olyan démoni, mint az övék.

– Igen, mert én és a családom csak állati vérrel táplálkozunk – magyarázta Edward.

– Tala a legenda szerint eljön, és lemészárolja a hidegeket – folytatta a mesedélutánt, figyelmen kívül hagyva Edward szavait. – De aztán a nagy örvendezést bánat és kétségbeesés váltja fel, amikor kapzsivá válik, és uralomra tör. De tudom, hogy ő nem Tala. Benne jóság lakozik – nézett a szemembe.

– Köszönjük – mondta Edward kurtán. – Megteszed, hogy elkíséred őket a törzsedhez? – kérdezte óvatosan. – Zafrináékon kívül egyikünk sem beszéli a nyelveteket.

Az öregasszony felsóhajtott.

– Segítek nektek – suttogta. – Pirkadatkor itt várok rátok – pillantott Samre.

 

A hátamon éreztem a banya tekintetét, mialatt besétáltunk a fák közé.

– Akkor reggel Paul és én elvisszük Jake-et a sámánhoz – jelentette ki Sam.

– Mi addig felkutatjuk Nahuelt – válaszolta Edward.

Én is ott akarok lenni! – vicsorogtam.

– Nem! – vágta rá ellentmondást nem tűrően. – Hallottam a gondolataidat, Jake. Nem szeretném, ha harcra kerülne sor, és vérontás lenne a vége. Jól tudod, hogy én is megteszem, amit kell, ha szükséges – hunyta le a szemét.

Én akarok végezni vele!

– Nem lenne szerencsés, ha ott lennél. Nélküled több esélyünk van észérvekkel meggyőzni, és tragédia nélkül lezárni az ügyet – sorolta az érveit.

Az ő halálát nem nevezném éppen tragédiának – makacskodtam.

– Nessie is megsérülhet! – aggodalmas kijelentése azonnal kijózanított.

Rendben – egyeztem végül bele vonakodva.

 

 

 

***

 

 

 

Másnap reggel a tisztáson már várt minket a vénasszony. Négyesben indultunk el a mascho piro törzshöz.

– Jake, jobb lesz, ha te itt maradsz! – mondta Sam, mikor megpillantottuk a falut.

Bólintottam, de nagyon nem volt ínyemre a dolog. Ennek ellenére tudtam, hogy így lesz a legjobb. Valószínűleg hanyatt-homlok menekülnének, ha mindenféle magyarázat nélkül meglátnák a legendás farkast.

A banya egyenesen a sámán kunyhójához vezette őket. Barátságtalan tekintetek kísérték végig minden lépésüket. Zavartság ült az arcokon, az őslakók összesúgtak a jövevények háta mögött. A felbolydult hangok hatására Baladeva is előbújt szentélyéből. Magas, nyúlánk alakjával, hosszú kezeivel és pipaszár lábaival, hatalmas orrával, égnek álló, fekete hajával komikusan festett. A szeméből viszont mély bölcsesség áradt.

Feszülten figyeltem az eseményeket. A beszélgetésből egy szót sem értettem, csak hadoválást hallottam. A sámán és az öregasszony mindketten hevesen magyaráztak. Sam néha közbeszólt, Mahala tolmácsolt, és időnként a fák felé intett. Aztán egyszer csak Baladeva berohant a sátrába, majd megindult felém. Elszántan közeledett, nekem pedig fogalmam sem volt, hogy mit kellene tennem. A rút nénike szorosan követte, Sam és Paul kicsit lemaradtak mögöttük. Reméltem, hogy sikerült rávenni, vegye le rólam az átkot, ezért nem mozdultam.

 

A sámán előttem állt. Mogorván nézett szembe velem, majd a kezében egy maréknyi, nem éppen bizalomgerjesztő fűvel a szám felé nyúlt.

– Edd meg! – utasított Mahala.

Gondoltam, most az egyszer engedelmeskedem. Ha ezután sem tudok visszaalakulni, akkor még mindig kiharaphatok belőle egy darabot.

Kelletlenül rágcsáltam a fura ízű füveket, és közben Baladevat figyeltem. Karjait kecsesen mozgatta a levegőben, mialatt számomra érthetetlen szavakat mormolt. Misztikus szellő lengte körül, mintha megváltozott volna az erdő. Úgy éreztem, hogy megmutatkoznak az ősi erők; titokzatos kábulat lett úrrá rajtam.

Mikor lenyeltem a füveket, tett egy lépést felém, és a homlokomra simította a tenyerét. Egyetlen pillanatra minden elnémult körülöttem, majd a sámán óvatosan elhátrált tőlem.

– Na, kíváncsi vagyok – lépett Paul közelebb.

– Én is – jegyezte meg Sam.

Idegesen toporogtam.

Komolyan gondolják, hogy előttük fogok átváltozni?!

– Ugyan, ne szégyenlősködj már, haver! – vigyorgott Paul, látva a zavaromat.

– Szerintem menjünk kicsit odébb! – mondta Sam, mikor rájött, miért tétovázom.

 

Mikor kellő távolságba értek, megkíséreltem az átváltozást. A gerincem mentén elindult a szokásos remegéshullám, és végre visszanyertem emberi mivoltomat. Ellenőriztem, hogy mindenem a helyén van-e, miközben magamra öltöttem a nadrágomat, és kisétáltam a fák közül.

A falusiak elképedve méregettek. Mahala megköszönte a nevünkben a varázslónak a segítséget, aztán visszaindultunk a megbeszélt találkahelyre.

 

A torkomban hatalmas gombócot éreztem, a félelem kezdett eluralkodni rajtam.

– Utánuk kellene mennünk! – mondtam Samnek sokadszorra.

– Maradj már veszteg, Jake! – förmedt rám. A tehetetlenség kezdett megőrjíteni. Tudni akartam, hogy mi történt.

Mi lehet Vele? Épségben van? Ha az a ficsúr bántotta, akkor én… – szorult erőteljesen ökölbe a kezem.

– Jake! – hallottam meg az ismerős, angyali hangot.

Azonnal felkaptam a fejem. Nessie a tisztás szélén állt, és integetett. Eszemet vesztve rohantam oda hozzá. A karjaimba kaptam, és megpörgettem a levegőben. Hangosan kacagott. Nevetésének csilingelő dallamát hallva legördült a szívemről a hatalmas szikla. Végre megint egésznek érezhettem magam. Szorosan megöleltem, Ő átkarolta a nyakamat, és a mellkasomba fúrta az arcát.

– Soha többé nem hagyom, hogy elválasszanak tőlem! – suttogtam a füléhez hajolva.

– Nyugodj meg, itt vagyok! – válaszolta meghatottan, miközben beletúrt a hajamba. – Nahuel is olyan meggondolatlan, mint amilyen te vagy. Nem akart rosszat. – Erre a kijelentésére a testem megfeszült, az arcvonásaim megkeményedtek.

Ezt nem gondolhatja komolyan!

– De igen – válaszolta Edward a gondolatomra. – Igaza van – tette hozzá.

Még, hogy igaza…

– Nem bántott. Nem tett semmit – nézett fel rám Szerelmem ártatlan, csokoládébarna szemeivel.

– Nem tett semmit? – ismételtem a szavait. – Nessie, elrabolt téged! – emeltem fel akaratlanul is a hangom.

– Elismerte, hogy butaságot követett el – makacskodott.

Égnek emeltem a tekintetem, miközben felsóhajtottam.

– A lényeg, hogy jól vagy – simítottam arcának langyos bőrére a tenyeremet.

– A lényeg, hogy együtt vagyunk – nézett mélyen a szemembe, és megszorította a kezemet.

Lassan hajoltam közelebb hozzá, majd hevesen megcsókoltam. A külvilág megszűnt körülöttem, ahogy édesen puha ajkait megízleltem. Nyelveink vad táncba kezdtek, és addig folytatták, amíg Edward zavartan meg nem köszörülte a torkát.

– Menjünk haza! – sóhajtotta Nessie, mikor megszakítottam a csókunkat.

Bólintottam, majd újra átöleltem. Testének melegsége, édes virágillata elhitette velem, hogy megint mellettem van.

Az idő megállt, és elárasztott a békesség.

{lang: 'hu'}
8 hozzászólás
  1. Kismolly szerint:

    Sosem gondoltam hogy Jacob-Nessie történetet fogok olvasni.
    Nagyon jól visszaadtad azt a “képet” ahogy Jacob száguldozik haza,Edward meg majd infarktust kap Nessie eltünése miatt.Annyira látom magam előtt a törénet ezen részét.
    Kissé járatlan vagyok még a blognak ebben a szegletében-lévén Team Edward,-de igyekszem bepótolni a történet visszaolvasását.:)
    Nagyon jól írsz,és többen vagytok kedvenceim az írók között.
    Drága Aby..Tarts ki,és ne csüggedj,ne add fel..pussz

  2. Névtelen szerint:

    Szia!!
    Nagyon nagyon tetszett az egész jake a leányrablás minden hihetetlenül jó volt olvasni!!
    Melinda

  3. MJudit szerint:

    Szia Aby!

    Elolvastam újból, és most is nagyon tetszett nekem ez a novella. Sokat mosolyogtam Jake és Edward párbeszédén, egymás ugratásán. Sajnáltam Jake-t, hogy át kellett élnie Nessi elrablását és, hogy ilyen varázslásnak esett áldozatul. Szerencsére minden jól alakult. Nagyon jól fogalmazol, szeretem, ahogy írsz.

    Puszi: Judit

  4. Atyus szerint:

    Szia!
    Épp órán ülök, és unatkoztam. Eszembe jutott, hogy még nem kommenteltem neked ide. Ha már itt voltam, újra is olvastam. Pontosabban elolvastam, hiszen legutóbb hallgattam, ahogy felolvastad. Ez azért mindig más, mint a te szádból hallani.
    Teljesen magával ragadott újra, ittam a szavaidat. Továbbra is azt mondom, hogy ne hallgass a kritikákra, mert szuper lett! Szegény Jake… Teljesen megértem, hogy ennyire bedühödött. Ő már csak ilyen, nem tud higgadtan gondolkozni ilyen helyzetekben, de többek között ezért szeretjük.
    Még mindig fantasztikus vagy, és ez az igazi Jake, akárki akármit mond. Higgy nekem, én már csak tudom!
    Pár óra és találkozunk! xD De jó. de jó! :D
    Puszillak, Drága!
    Atyusod

  5. Katherine szerint:

    Szia! :)

    Nagyon jó lett, de én Nahuelnek szurkolok, nem pedig Jacobnak :) szerintem Reneesme és Nahuel sokkal jobban összeillenek :)
    A szokásos Edward-Jacob piszkálódás nálam osztatlan sikert aratott… ismét :)

    puszika

    • Aby szerint:

      Szia, Kath!

      Ezt a megjegyzésedet a fejemben élő Jake nem igazán díjazta. (Nagyon vérszomjasan kezdett morogni.) Szerintem Nahuel és Nessie egyáltalán nem illenek össze. De ízlések és pofonok.
      Mindenesetre örülök, hogy ennek ellenére tetszett a novellám. :)
      Jake és Edward… az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz… A piszkálódás nem maradhat el. Hajtja őket a “tesztoszteron”… :)

      Puszi:
      Aby

  6. Stiga szerint:

    Szia!

    Bár nincs benne a listában, azért írok ehhez is. :)

    Én szeretem ezt a novellát, sztem jó lett, bár azon a “szuper” versenyen nem díjazták annyira. Ami nem jelent semmit, tekintve az ottani felhozatalt… :D

    Paul beszólásai és átváltozása nagyon tetszett, sztem nagyon el lett találva a karakter.

    Nekem a más kultúrába is tökéletesen illeszkedik a történet, sőt! Ez pont kimeríti a mást, mert egyrészt indián, de mégis MÁS indián, mint észak-amerikában. Ami látszik a szokásaikból és a hiedelmeikből is.

    Pusszancs: Stigu _@/”

    • Aby szerint:

      Szia, Cica!

      Én is úgy gondolom, hogy alapjában véve nem lett rossz ez a novella. Igazából ilyen versenyen első próbálkozásnak azt hiszem, egészen jó. Másrészt az, hogy nem díjazták tényleg semmit nem jelent, hiszen tudjuk, milyen írásokat díjaznak arrafelé… :/

      Naná, Paullal nincs nehéz dolgom: egyszerű és nagyszerű figura, így könnyű karakterhűnek lenni. :D

      Szerintem is teljesen megfelel a más kultúrának. Pont az volt a lényeg, hogy megmutassam, mennyire MÁS egy dél-amerikai indián törzs. Mindegy, a lényeg, hogy az olvasóimnak és neked tetszett. :)

      Köszi a véleményt! :)

      Pussz:
      Aby < (@ˇvˇ@)>

Szólj hozzá!