2010. március 09.

ss_fejlec_honlap

ÉREZTEM A FELKELŐ NAP SUGARAINAK MELEGÉT AZ ARCOMON; lágyan cirógattak, felidézve egy fehér kéz mindig vágyott röpke érintéseit. Lassan kezdtem ébredezni. Kinyitottam az egyik szemem, óvatosan körbekukucskálva. Edward mellettem feküdt, karjait összefonta a mellkasán.

– Jó reggelt! – mormolta lágyan, felém villantva félmosolyát. Arcán az az átszellemült, varázslatos kifejezés ragyogott, melyből tudtam, egész éjjel magába feledten figyelte, őrizte álmomat.

– Neked is! – suttogtam. – Mennyi az idő? – érdeklődtem, miközben kinyújtózkodtam.

– Kilenc múlt – válaszolta.

– Ühm – nyögtem nyújtózkodás közben. – Mi a mai program? – mosolyogtam.

– Majd meglátod – vigyorgott ravaszul.

– Oké – hagytam rá, majd feltámaszkodtam az ágyon.

Letoltam magamról a takarót, majd, a gipszemnek köszönhetően, látványosan ügyetlenkedve kikászálódtam az ágyból. Elbotorkáltam a gardróbomig azzal a szándékkal, hogy összeállítom az aznapi viseletemet. A lehetőségeim eléggé korlátozottak voltak, tekintve, hogy nem minden ruhadarabom tette lehetővé az átalakítást az ormótlan járógipszhez, de a farmerjeim többsége szerencsére képes volt alkalmazkodni a helyzethez. Legalább most Alice-nek nem állt módjában beleszólni az öltözködésembe; ennyi előnyöm származott a sérülésemből.

Edward lágy tekintettel kísérte végig minden mozdulatom. Elővettem egy kék farmert, meg egy világoskék, virágmintás, fodros ujjú blúzt, és természetesen… fehérneműt. Az utóbbi ruhadarab kezembe vételénél fülig vörösödtem, mivel éreztem Edward pillantását magamon. Abban a pillanatban már előttem is állt, mire a szívem kihagyott egy másodpercre, majd ötszörös erővel kezdte döngetni a bordáimat.

– Hölgyem, megengedi, hogy a kísérője legyek a fürdőszobáig? – kérdezte énekelve.

– Igen, Uram! – motyogtam zavarodottan.

Rögtön a karjaiba kapott. Kezébe vette a piperetáskámat, s mire feleszméltem már a lábaimra állított a fürdőszobában. Kikerekedett szemekkel néztem rá, még mindig nem szoktam meg ezt az eszeveszett tempót. Mosollyal az ajkai szegletében, mindvégig szemei bűvkörében fogva tartva, lassan kisétált a helyiségből, és becsukta maga után az ajtót.

Csak álltam ott; elfelejtettem levegőt venni. Teljesen elkápráztatott. Magamhoz térve a csodás kábulatból, nagyot sóhajtottam.

A készülődés a szokásos módon zajlott… ügyetlenül. A gipsz, úgy látszik, arra lett kitalálva, hogy megnehezítse az életemet. Miután mindennel végeztem, felöltöztem, majd kibicegtem az ajtón. Edward nem várt a folyosón, ahogy tegnap reggel tette.

Kezemben a piperetáskával visszasántikáltam a szobámba, majd miután a helyére tettem, leültem az ágyra, hátat fordítva az ajtónak. Időm sem volt ráeszmélni, hogy a takaró besüpped mögöttem, mert abban a pillanatban Edward hűvös ajkai már a nyakamon pihentek. Ösztönösen felsikítottam, mire a támadóm felkuncogott.

– Ez nem ér! – morogtam, mint egy durcás kisgyerek.

– Sajnálom – mormolta, miközben ajkait felfelé siklatta a fülem mögötti gödröcskéig, majd az állam felé vette az irányt, s végül rátalált az ajkaimra.

Már így is vadul kapkodtam levegő után, de mikor megcsókolt, az agyam elvesztette az irányítást, a szívem vad vágtába kezdett és a kezeim önálló életre keltek. Átkaroltam a nyakát, egyik kezem ujjait a hajába fűztem, igyekezve közelebb húzni magamhoz. Úgy kapaszkodtam belé, mint fuldokló a mentőövbe. Edward fájdalmas nyögéseitől sem voltam képes visszanyerni a józan eszemet. Végül eltolt magától, rosszalló pillantást vetve rám, vad hévvel kifújva a levegőt.

– Tudom… tudom… – motyogtam a takaró mintázatát tanulmányozva, miután már képes voltam rendesen levegőt venni. – Én leszek a… halálod… – csuklott el a hangom az utolsó szót kimondva. Gyűlöltem és egyben kívántam is ezt a heves vágyat a testemben Edward iránt.

A szemeimből potyogni kezdtek a könnyek, és éreztem a hatalmas gombócot a torkomban, ahogy egyre növekszik. Szégyelltem emberi mivoltom eme gyarló tulajdonságát, a vágyamat a csókjaira, az ölelésére, mellyel minden alkalommal próbára teszem ingatag önfegyelmét.

Edward gyengéden az állam alá nyúlva felemelte a fejem, kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. A tekintete fájdalmas volt, tele megértéssel. Pislogtam, hogy a látásomat elhomályosító könnyek eltűnjenek és jobban láthassam a gyönyörű, igéző aranyfolyamot.

– Sajnálom – mondta lágyan. – Ne haragudj, hogy akkor, ott a dzsipnél ezt mondtam neked – folytatta bocsánatkérően.

– Semmi baj – sóhajtottam bánatosan. – Igazad volt – suttogtam.

– Buta Bella! – csóválta meg a fejét. – Kettőnk közül csakis én vagyok az, aki a másik halálát jelentheti – simított végig hűvös kézfejével az arcomon.

– De… én… – pánikoltam. – Nem akarom, hogy ezt mond. Nem akarom, hogy ezt gondold – motyogtam magam elé. – Bármi más is megölhet, amilyen ügyetlen vagyok – húztam el a számat.

– Ebben igazad van – nevetett. – A te szerencséddel egy kósza üstökös is nagy valószínűséggel neked csapódhat, ha esetleg letér a pályájáról – kuncogta.

Összefontam a karjaimat a mellkasomon, olyan bosszús pillantást vetve Edwardra, amennyire csak lehetséges.

– Ez nem vicces! – pirítottam rá.

– Ühm – vigyorgott. – Dehogynem – lehelte, arcával az enyém felé közelítve. Akadozva vettem a levegőt, miközben a szívem igyekezett átlépni a fénysebességet. – Reggeli? – kérdezte végül. Ajkai csupán pár milliméternyire voltak az enyémektől, édes lehelete belibbent az elmémbe, elhomályosítva a látásomat, megbénítva a testemet.

– Oké – motyogtam, még mindig elkábulva a mámorító illattól.

Megszédülten próbáltam követni az eseményeket, de a következő pillanatban már az asztalnál ültem a megszokott müzlis tálkámmal szemezve. – Ha nem vigyázok, egyszer az agyam végleg lemarad a szememtől – morogtam.

Edward felnevetett.

Na, persze! Mókás az emberlánnyal szórakozni. De ezt még megkeserüli, annyi szent! – dühöngtem magamban pillanatnyi ellenérzéssel.

– Nem hiszem, hogy ez lehetséges. Orvosi tanulmányaim során nem találkoztam ilyesféle jelenséggel. Bár… – töprengett el egy pillanatra, egyik kezével az állát dörzsölgetve – nálad sosem lehet tudni – sandított felém vigyorogva.

Na, várj csak, barátocskám! Betelt a pohár! Ezt még megbánod! – fortyogtam gondolatban. Pillanatok alatt képes volt feldühíteni az idétlen megjegyzéseivel.

„Nem jól működik az agyad.” Meg az az üstökösös beszólás… Ezt már nem hagyhatom megtorlatlanul! De miért reagálok így? Élveznem kellene az időt, amit együtt tölthetünk. – Mégis az egyre fokozódó ingerültség csak szította ébredező dacosságomat.

Elmerültem a reggelim tanulmányozásában, miközben Edward leült velem szemben. Bekanalaztam a müzlimet, mialatt még csak egy óvatlan pillantást sem vetettem az engem teljes áhítattal figyelő Adoniszra.

Mikor végeztem, kezemben a müzlis tállal, felálltam az asztaltól, majd bicegve megindultam a mosogató felé. Edward nem mozdult, biztosan érezte, hogy most kihúzta nálam azt a bizonyos gyufát. – Nem baj, csak higgye is! Cyrano de Bergerac sem tűrte, hogy más a nyelvét köszörülje rajta, hacsak az nem saját maga volt.

Megfordultam, karjaimmal a mosogatón megtámaszkodva, majd dühösen kifújtam a levegőt. Egy felbőszített bika labdába se rúghatott volna most mellettem. A szemem sarkából láttam, hogy engem figyel, arcán tanácstalan kifejezéssel.

Most mutasd meg, Bella, hogy mégiscsak szorult beléd egy csekélyke színészi tehetség! Ne feledd, meg akarod leckéztetni! Ne hagyd, hogy elkápráztasson! Semmiképp!

– Megbántottalak valamivel? – kérdezte bűnbánóan.

– Nem, dehogy – feleltem könnyedén, elhúzva a számat. – Csak kicsit furán érzem magam. Ez minden.

– Furán? – ismételte aggodalommal teli hangon. – Mégis mi a baj? – faggatózott.

– Semmiség, tényleg. Csak szeretnék visszamenni a szobámba.

Felállt az asztaltól, majd emberi tempóban megindult felém. – Ahogy óhajtod – lehelte, miközben az állam alá nyúlva finoman felemelte a fejemet, kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.

Most légy erős, Bella! Akkor is véghezviszem a tervemet! Nem hagyom eltántorítani magam! – határoztam el.

A karjaiba vett, majd – a számomra normálisnak tartott tempóban – megindult az emelet felé. A szobámba érve gyengéden az ágyra fektetett.

– Hoznál nekem egy pohár vizet? – kezdtem meg a hadműveletet. Habár fogalmam sem volt, hogyan valósíthatnám meg, amit kigondoltam, tekintve, hogy az ajtó három méter távolságra van tőlem, Edward pedig villámgyors. Mire felkelek az ágyról, Ő már itt lesz, kezében a pohár vízzel. – Nem érzem valami jól magam – folytattam elgyötörten, teljes átéléssel a hangomban.

Az alakításom megtéveszthette, mert aggódva a homlokomra helyezte hűvös tenyerét. – Nincs lázad. Hála az égnek! – sóhajtotta megkönnyebbülten. – Megyek, hozok vizet.

– Várj! – kiáltottam. A pánik kihallatszott a hangomból.

– Igen? – kérdezte dallamosan.

– Előbb szeretnék kimenni a fürdőszobába – motyogtam zavartan.

– Oké – nézett rám gyanakvó tekintettel.

Miután feltámaszkodtam az ágyon, Edward a térdeim alá nyúlt, én pedig átkaroltam a nyakát. Fejemet a mellkasára hajtottam; hirtelen olyan kicsinyesnek, szinte távolinak éreztem a megbántottságomat és kigondolt tervemet. – De nem…

A fürdőszobában a lábaimra állított, majd magamra hagyott. Megmostam az arcom, hideg vizet locsoltam a nyakamra, majd kicsit elidőztem a tükörképem tanulmányozásával.

Kilépve a folyosóra megpillantottam Edwardot, ahogy lezserül a szemközti falnak támaszkodik.

– Öhm. Kész vagyok – dünnyögtem.

– Biztos jól vagy? – lépett elém fájdalmas arckifejezéssel.

Egy pillanatra újra visszakoztam az elhatározásban, hogy megleckéztessem, ahogy éreztem összeszorulni a gyomromat.

– Igen – válaszoltam kikerekedett szemekkel.

– Rendben – hagyta rám, miközben ismét a karjaiba vett, és emberi tempóban a szobám felé vette az irányt.

– Itt jó lesz – jelentettem ki határozottan, mikor az ajtó elé értünk.

– Biztos? – kérdezte csodálkozva.

– Igen, biztos – válaszoltam ellentmondást nem tűrő hangon.

Edward, fejet hajtva az akaratom előtt, a lábaimra állított az ajtó előtt.

– Hoznád a vizet? – kérdeztem bátortalanul.

– Persze – válaszolta, majd cikázni kezdett a fény a szemem előtt.

Szerencsére már megtettem az első lépést befelé, mielőtt Edward nekiiramodott volna. Belépve a szobámba, levettem a kicsi rozsdás kulcsot a fehér polcról, ami az ajtó mellett állt. Szerencsére nem kellett ide-oda bicegnem, így egy helyben állva véghezvihettem a tervemet. Ez a tudat megnyugtatott, hiszen nagyon gyorsnak kellett lennem.

Tisztában voltam vele, hogy a zár nem működik tökéletesen, és megtörténhet, hogy lakatosra lesz szükségem, ha az életben még egyszer ki akarok lépni innen, de ez most cseppet sem érdekelt. A lényeg az volt, hogy megbüntessem Edwardot a komisz megjegyzéseiért.

Becsuktam az ajtót, majd egy határozott mozdulattal bezártam. Miután ezt megtettem, illetve meggyőződtem róla, hogy valóban zárva van, elbotorkáltam az ablakig. Mivel napsütéses idő volt, biztos lehettem benne, hogy Edward nem próbál meg bemászni rajta, kockáztatva, hogy meglátják a szomszédjaink. De jobbnak láttam körültekintően eljárni. Épp az ablakkilincs felé nyúltam, mikor halk nyikorgást hallottam az ajtó felől. Edward éppen akkor próbált benyitni. Gyorsan bezártam az ablakot, majd csendben vártam őrjöngő kitörését.

– Bella? – kiáltotta nem éppen dühtől mentes hangon.

– Igen? – kérdeztem vissza alig hallhatóan. Tudtam, hogy úgyis meghallja. Nekem felesleges volt kiabálnom.

– Miért zártad be az ajtót? – értetlenkedett.

– Csak – válaszoltam durcásan.

– Szeretnéd, hogy elmenjek? – kérdezte. Így is, hogy nem láttam, mérget mertem volna venni rá, hogy vigyorog.

Azt hiszed, hogy ezzel most megijesztettél? Na, megállj! – dühöngtem.

– Igen – füllentettem határozottan.

– Rendben – mondta dacosan.

Most biztosan azt hiszi, hogy miután eljátssza, hogy elmegy, rögtön kinyitom az ajtót, az Ő elégedett vigyorával találva szembe magam. – Arra várhat! – fontam össze a karjaimat a mellkasomon. – Most emberedre akadtál, Edward Cullen!

Hiába hallgatóztam feszült figyelemmel, Edward olyan nesztelenül volt képes közlekedni, hogy teljesen felesleges volt minden erőfeszítésem. Egyáltalán nem lehettem benne biztos, hogy elment, de abban sem, hogy még itt van.

Edward!? – akartam kiabálni, de a torkomon egy nyikkanás, még annyi sem jött ki. A büszkeségem erősebbnek bizonyult.

Óvatosan kikukucskáltam az ablakon, hátha meglátom Őt, de nem volt sehol. Lehet, hogy kilépve a házból egyenesen befutott az erdőbe, és meg sem állt a Cullen-rezidenciáig.

Hogy lehettem ennyire ostoba?! – dorgáltam meg magam gondolatban. – Edward téged választott, veled van, miért nem elég ez neked, telhetetlen nőszemély?!

Kezdett úrrá lenni rajtam a teljes kétségbeesés, de a makacsság dacos szörnye lesben állt a háttérben, és nem engedte, hogy elbizonytalanodjam Edward megleckéztetését illetően.

Vajon az ajtó előtt lehet még? Hiszen képes órákon át mozdulatlan maradni, vagy ez csak hiú ábránd? Már rég faképnél hagyott? Biztos nevetséges lehetek! Hiszen Ő már több mint száz éves, nem valószínű, hogy az örökkévalóságot egy hisztis csitrire fogja vesztegetni – tépelődtem magamban.

Bizonytalanul bicegtem az ajtóhoz, majd rátapasztottam a fülemet. Persze nem volt semmi értelme; a saját lélegzetvételemen kívül semmit se hallottam.

A kezem önálló életre kelt, a zár felé nyúltam.

NEM! Ez olyan lenne, mintha megbántam volna. Nem adom meg neki ezt az örömöt, hogy még a végén én kérjek tőle bocsánatot. Azt már nem! – makacsoltam meg magam. – De mi van, ha már nincs is az ajtó előtt? Ha tényleg… – nyeltem egy nagyot. A könnyek hangtalanul csorogtak végig az arcomon. – Elment, ahogy mondta? Ebben az esetben inkább te akadtál vámpírodra, Isabella Swan! – zokogtam magamnak.

 

« Előző fejezet Következő fejezet »
{lang: 'hu'}
14 hozzászólás
  1. Kinga szerint:

    szia!
    ez aztán nagy volt!
    tetszettek Bella méltatlankodó gondolatai!:D
    az is,ahogy bünteti Edwardot. Remélem ott maradt edward az ajto előtt…
    várom a folytatást!
    puszi,Kinga

  2. Nikol12 szerint:

    Szia!
    Öhh…, hát kicsit furcsáltam, hogy Bella képes volt bezárkózni Edward elől,bár néha az alaptörténetben is csinált meglepő dolgokat. Azért kiváncsi vagyok, hogy Edward tényleg elment-e, mert ezt valahogyan nehezen tudnám elképzelni, legalább az okát biztosan megkérdezte volna vagy nem? Bár Ed-t ismerve még lehet, hogy a reggeli jelenetért elkezdte magát hibáztatni és tényleg elment..
    Na mind1, kiváncsian várom a folytatást, nagyon ügyes vagy, hogy ilyen izgalmassá tudtad tenni a történetet.
    Puszi,
    Nikol

  3. Atyus szerint:

    :D :D :D
    Ez szuper volt! Jót kuncogtam Edward beszólásain. Bella meg szokás szerint durcáskodott.De azért meglepődtem, hogy nem lágyult el, mielőtt sikerült volna bezárkóznia. Kíváncsi vagyok, elment-e Ed? Mindkét verziót el tudom képzelni, de nagyon várom, hogy te mit hozol ki belőle! :)
    Köszi az élményt! Jó esett egy hosszú nap után.
    Puszi

  4. Hencii szerint:

    Szia Nővérkém!:)
    Hát ez csúcs szuper lett :D
    Jókat mosolyogtam Edward megjegyzésein ;) De viszonta vége.. szegény Bella.. Mit tettél?:(
    Nagyon várom a következőt:)
    Puszi; Húgod- Hencii♥

  5. Ella szerint:

    Hát ez nagyon nagyon tetszett!
    Edward aztán tud.. XD
    És most tényleg elment? Azért remélem nem :)
    Hamar friss :D
    Nagyon imádtam!!!! :D :D

  6. Névtelen szerint:

    szia!!
    Tetszett Bella színészkedése de remélem hogy Edward tényleg nem ment el mert akkor biztos hogy kapna egy szívinfarktust Bella…
    Lehet hogy ő is megleckézteti Bellát nem tudom ,de ha Alice szólt Bella kis”tervéről” amire a mi kis színésznőnk megfeledkezett…:)
    Siess a következő fejezettel:)
    Melinda

  7. vampire nori szerint:

    Drága Nővérem!
    Ha nem tudnám, h nem ment el véglegesen, akkor nagyon sírnék rajta.
    tetszett, hogy Bella megpróbálja ‘megbüntetni’ Ed-et.
    Meg az egész terve, a vízhozással.
    Azon mondjuk csodálkoztam, h Edward első kérésre, elment, mielőtt még megtudta volna az okát, h miért küldi el Bella.
    Bár megértem, hiszen Edward a Twilight-ba mindig attól félt, h egyszer Bella elküldi.
    Na, ezt jól leírtam.
    Várom a kövit, de ha jól tudom, akkor a jövő héten DN következik :)
    puszi: húgod

  8. Aby szerint:

    Sziasztok!

    Nagyon szépen köszönöm! :)
    Örülök, hogy tetszett Nektek ez a fejezet, mert nekem személy szerint ez az egyik kedvencem ebből a történetből. ;)

    Puß.

    Aby

  9. Mile Judit szerint:

    Szia Drága!

    Nagyon jó lett ez a fejezet is. :)
    Tipikus női durci, remélem azért nem ment el Edward, de hát ki tudja. Nekem is tetszenek Edward beszólásai, szeretem, amikor így évődik Bellával. Kedvenc mondatom ebben a fejezetben: “Jó reggelt! – mormolta lágyan, felém villantva félmosolyát. Arcán az, az átszellemült, varázslatos kifejezés ragyogott, melyből tudtam, egész éjjel magába feledten figyelte, őrizte álmomat.” Ez a mondat nekem nagyon tetszik. Kíváncsi vagyok, Edward reakciójára. Várom a folytatást. :D

    Puszi: Judit

    • Aby szerint:

      Szia, Anyu!

      Igen, és tényleg! :) Nagyon szeretem Edwardban, hogy ilyen kis szemtelen. :) Persze Bellát sem kell félteni. :)
      Örülök, hogy tetszett a fejezet, és megint akadt benne kedvenc mondat. :)
      Köszönöm a véleményt! :)

      Puszi:
      Aby

  10. Katherine szerint:

    Szia Aby! :)
    remek lett ez a fejezet is, minden volt benne ami kell: sírás, nevetés, megbántódás, bűntudat… :)
    Nagyon sajnálom Bellát, és nagyon együtt érzek Vele, mert nem lehet teljesen azé a férfié akit szeret. nem tudom, hogyan képes megbirkózni ezzel. :S
    Imádtam Edward beszólásait, nyilvánvaló, hogy szeretetből tette, de attól még megbántotta Bellát.
    Juditnak igaza van, tipikus női durci, hát ezt meg pláne megértem :D :D :D :D Bella helyében is megakartam volna leckéztetni valamivel Edwardot :D
    Annyira Bellás, hogy nem érti miért szereti Edward. :S szegénykém nagyon nem látja tisztán magát :S Olyan képtelenségeket tud gondolni néha……. :S

    Puszika: Katherine

    • Aby szerint:

      Szia, Katherine!

      Teljes mértékben egyet értek Veled. :D Mind Bellát, mind Edwardot illetően. :) Viszont nagyon nagy megkönnyebbülés, hogy már ismerjük a történet végét. :)
      Nagyon örülök, hogy ez a fejezet is tetszett Neked. :)
      Remélem, a továbbiakkal hasonló lesz a helyzet! :)
      Köszönöm, hogy megosztottad velem a gondolataidat! :)

      Puszi:
      Aby

  11. Stiga szerint:

    Szia!

    Jövök ide is. :) Már nincs sok hátra…

    Ez a fejezet nem tartozik a kedvenceim közé, Bella egy kis hisztis p**** benne… nem igazán értem a mai napig, hogy mi értelme a bezárkózásának, de én Bellát sose fogom érteni. Itt ilyen tipikus buta tinilány.

    Na, megyek tovább… Már csak három fejezetecske. :)

    Stig _@/”

    • Aby szerint:

      Szia, Cica!

      Ha jól emlékszem, amikor ezt a fejezetet írtam, akkor épp hisztis p**** hangulatban voltam. Szóval ilyen egyszerű a magyarázat. xD

      Mekkora áldozatot hozol értem… :D

      Köszi a véleményt! :)

      Pussz:
      Aby < (@ˇvˇ@)>

Szólj hozzá ehhez: Atyus Kattintás ide a válaszadás megszakításához