2011. március 11.

BC_fejlec_honlap

Másnap Bella megírta Renée-nek, hogy a hétvégén meglátogatjuk. Az édesanyja nagyon örült a hírnek. Régen találkozott nyugodt körülmények között a lányával.

Természetesen voltak aggályaim a viszontlátást illetően, hiszen Renée is jól tudta, milyen állapotba került Bella miattam. Arra számítottam, hogy hasonló ellenszenvet érez irántam, mint Charlie. Kellemes csalódásként ért, amikor a repülőtéren meleg öleléssel fogadott. A gondolatai viszont telve voltak aggodalommal.

Anyatigrisként elemezte minden mozdulatomat. Azonnal felfigyelt a lánya és köztem lévő szoros kötelékre.

 

Pénteken napnyugta után szállt le a gépünk Jacksonville-ben. Nyilvánvaló okok miatt nem kockáztathattam meg a napközbeni érkezést. Renée és Phil a reptéren vártak minket. Phillel még nem találkoztam, ez volt az első alkalom. Szimpatikus volt számomra a gondoskodó férj szerepében.

Ő is aggódott Belláért, ahogy az édesanyja és az édesapja. De kívülállóként jobbnak látta, ha nem avatkozik bele.

Anya és lánya rögtön egymás karjába ugrottak, közben pedig úgy sikongattak, mint két éretlen kamasz. Mulatságosnak találtam a jelenetet, és leírhatatlan örömmel töltött el, hogy ilyen boldognak és felszabadultnak láthatom az én Bellámat.

A napsütötte városban nem közlekedhettem fényes nappal. Jó előre kitaláltam magamnak egy nem létező félévzáró dolgozatot, hogy a nap nagy részét a szobában tölthessem.

Féltem a lelepleződéstől, de Bella elvesztésétől ezerszer jobban. Ennyit megért számomra, hogy tökéletes biztonságban tudhattam a nősténytől. Akár Volterra főterére is hajlandó lennék kiállni ragyogó napsütésben, ha ezzel megóvhatom az életét.

Renée kedvesen tudakolta, milyen utunk volt, és megértően megjegyezte, hogy biztosan fáradtak vagyunk. Engem a vendégszobában szállásoltak el, míg Bella a számára fenntartott szobában tért nyugovóra. Az édesanyja még mindig abban reménykedett, hogy a lánya visszatalál a napfényre. Nem is sejtette, hogy Bella a legnagyobb sötétségben kíván élni, méghozzá önszántából.

Ha átváltoztatom Bellát, akkor elveszem tőle az esélyt egy normális életre, gyerekekkel és családdal. Az unokái sosem fogják nagymamának szólítani, és sosem öregedhet meg békességben. Az egyetlen társ én leszek számára; az állandóság szimbóluma. Sosem hajthatja többé álomra a fejét, az élet egy soha véget nem érő éjszakává változik, és Ő örökre tizennyolc éves marad. Megölöm Őt, hogy velem maradhasson.

Az elkövetkezendő egy évben végig kell néznem, ahogy vérszomjas szörnyetegként, az éhségtől vöröslő szemekkel táplálék után sóvárog. Sosem láthatja többé Renée-t és Charlie-t, vagy azokat, akiket szeret.

De a másik oldalon ott volt a biztonsága, ami mindennél fontosabb számomra. A gondolat, hogy a természetellenes létezésemmel nap mint nap veszélybe sodrom, belülről marcangolt. Ha átváltoztatom, akkor a legtöbb veszély elhárul. Victoria soha többé nem fogja fenyegetni Őt. Minden éremnek két oldala van. Jelen esetben egyik sem kecsegtet semmi jóval. Vérszomjas szörnyeteg vagy védtelen préda?!

Sokkal boldogabb lettem volna, ha van más választásom, de Bella és a családom kész tények elé állítottak. Ennek ellenére még mindig kétségbeesetten kerestem a megoldást, bár tudtam, nem fogom megtalálni. Ígéretet tettem Bellának, hogy mellette maradok, amíg el nem küld, és be is tartom. De úgy éreztem, képtelen vagyok elvenni az életét, még ha Ő maga is kér erre.

 

Renée egész idő alatt tanulmányozott minket. Kezdtem kísérleti alanynak érezni magam. Semmi sem kerülte el a figyelmét. Úriember lévén a jelenlétében kerültem minden érintkezést a lányával, de ő minden apró, szinte észrevehetetlen mozdulatunkból olvasott. Phil egész hétvégén nagyon elfoglalt volt, így Renée-nek alkalma nyílt még jobban megfigyelni minket.

Amikor vasárnap reggel négyszemközti beszélgetésre invitálta Bellát, már nagyon jól tudtam, miről lesz szó. Renée éleslátása egészen figyelemreméltó; teljesen másként látja a világot, mint a többi ember. Olyan, mint egy kisgyerek, de egyszerű gondolkodásával kiszűri a lényeget, megragadja és nem ereszti.

Úgy tekintett rám, mint egy oltalmazó pajzsra. Észrevette, hogy bármelyik pillanatban kész vagyok megvédeni a lányát. Valamelyest megnyugtatta, hogy Bella biztonságban van mellettem, de ugyanennyire zavarta is a dolog. Úgy érezte, hogy Bellával közös titkot őrzünk. Ha tudná, hogy ebben egyáltalán nem tévedett…

Némiképp aggódtam, hogy Bella a színészi képességeivel nem lesz képes eloszlatni Renée aggodalmait. De szerencsére tévedtem. Amikor visszatértek a partról, Renée teljesen elbizonytalanodott: úgy vélte, a lányának igaza van, és megint túl sok rémtörténetet olvasott.

 

A repülőtérre Renée vitt ki minket, és búcsúzáskor megkért, hogy nagyon vigyázzak a lányára.

– Úgy lesz – ígértem mosolyogva.

 

 

 

***

 

 

 

– Nagyon csendes voltál egész úton – jegyeztem meg Bellának már az autóban ülve. – Felkavarodott a gyomrod a repüléstől?

– Nem, semmi bajom – válaszolta.

– Szomorú vagy, hogy el kellett jönnünk?

–Igen, de azt hiszem, legalább annyira meg is könnyebbültem. – Kérdőn néztem rá. – Renée sok szempontból… annyival… jobb megfigyelő, mint Charlie. Egész ideges lettem tőle.

Felnevettem. Ami igaz, az igaz.

– Anyád észjárása nagyon érdekes. Majdnem olyan, mint egy gyereké, ugyanakkor roppant éleslátó. Másként látja a dolgokat, mint a többi ember.

Bella nem szólt semmit, a gondolataiba mélyedt – feltételeztem, hogy az édesanyján mereng –, aztán nem sokkal később álomba merült. Mélyen felsóhajtottam. Elmúlt a veszély. Egyelőre. De résen kell lennünk!

 

Mutatóujjammal végigsimítottam az arcán, amikor leparkoltam a feljárójukon a járőrkocsi mögött.

– Ébredj, Csipkerózsika! Otthon vagyunk – mondtam, miközben lehajoltam, és lágy csókot nyomtam a homlokára.

Szerelmem lassan kezdett ébredezni. Kiszálltam, majd megkerültem az autót, hogy kinyissam neki az ajtót. A verandán égett a villany. Charlie a nappali ablakából kilesett egy pillanatra. A gondolatai Jacob Black nevét harsogták az elmémben. A kölyök számtalanszor kereste Bellát a mai napon. Hát persze, ellenőrizni akarta, hogy nem szegtem-e meg a szerződést. Az az átkozott kutya! A vonásaim megkeményedtek, mialatt kitártam Bellának az ajtót.

– Mennyire rossz a helyzet? – kérdezte az arckifejezésemet látva.

– Charlie-val nem lesz gond – válaszoltam. – Hiányoztál neki.

Bella gyanakvóan fürkészte az arcomat. Az egyetlen dolog, amely beárnyékolta a boldogságomat, az Jacob Black személye volt. A létezése emlékeztetett rá, hogy szörnyeteg vagyok. Nagyon jól tudtam, hogy milyen érzelmeket táplál Bella iránt, hogy sokkal többet jelent számára egy barátnál, és csak meg akarja védeni. Saját magát sokkal kevésbé tartja szörnyetegnek, mint engem. De jelenleg ő sokkal nagyobb veszélyt jelent számára nálam.

 

Miután kivettem a csomagtartóból Bella kézipoggyászát, bementünk a házba. Charlie az ajtóban állva fogadott minket.

– Isten hozott idehaza, kölyök! – kiáltotta kitörő örömmel, miközben a gondolatai még mindig Jacob telefonhívásai körül forogtak. – Milyen volt Jacksonville?

– Párás és szúnyogos – válaszolta Bella fintorogva. Szerettem volna belelátni a fejébe, hogy vajon tényleg így vélekedik-e a napsütéses városról.

– Szóval Renée-nek nem sikerült rábeszélnie a Floridai Egyetemre? – Charlie elméjében szomorú képek jelentek meg. Tisztában volt vele, hogy hamarosan el kell válnia a lányától. Nem is sejtette, hogy ez a búcsú örökre szól.

– Megpróbálta. De én jobb szeretem inni a vizet, mint belélegezni.

– És te? Jól érezted magad? – pillantott felém kelletlenül.

– Igen – válaszoltam udvariasan. – Renée nagyon szívélyes volt.

– Hát… hm, remek. Örülök, hogy jól szórakoztál. – Persze gondolatban egészen másként vélekedett. Visszafordult Bellához, és szorosan megölelte. Üres volt nélküle a ház, és Charlie örült, hogy végre megint a közelében tudhatja.

– Lenyűgözöl – suttogta neki szerelmem. Láthatóan meglepte az apja reakciója.

– Tényleg nagyon hiányoztál, Bells! – vallotta be Charlie halkan. – Főként a főztöd. Ha nem vagy itt, pocsék a kaja. – Természetesen nem csak erről volt szó, de a rendőrfőnök nem akart érzelgősnek tűnni. Főleg az én jelenlétemben.

– Akkor megyek, összeütök valamit.

– Nem hívnád fel előbb Jacobot? – Éreztem, hogy az arcvonásaim megkeményednek és a kezem akaratlanul is ökölbe szorul. – Reggel hat óta ötpercenként nyaggat, hogy szóljak neked. Megígértem, hogy azonnal felhívod, amint megjössz, még mielőtt kicsomagolnál.

– Jacob beszélni akar velem? – hitetlenkedett Bella.

– Mi az hogy! Azt nem volt hajlandó elárulni, miről van szó, csak annyit mondott, hogy fontos. – Charlie nem zavartatta magát. Az elméjét olyan képek árasztották el, amelyeken Bella sugárzik a boldogságtól Jacob oldalán. A következő pillanatban megszólalt a telefon. – Ez megint ő lesz, le merném fogadni egy havi fizetésembe – morogta.

– Majd én felveszem. – Bella a konyhába sietett, én pedig követtem.

– Halló! – szólt bele a készülékbe.

– Szóval megjöttél – mondta a kölyök a vonal végén.

– Igen – válaszolta Bella, miután megköszörülte a torkát.

– Miért nem hívtál vissza? – vonta kérdőre a kutya. Elfojtottam egy morgást, és próbáltam türtőztetni magam, hogy ne vegyem ki azonnal a kezéből a kagylót.

– Mert pontosan négy másodperccel ezelőtt értem haza, és Charlie éppen közölte, hogy hívtál, amikor megszólalt a telefon – vágott vissza Bella dühösen.

– Ah. Akkor bocs – dünnyögte a fiú.

– Semmi baj. Szóval miért zaklattad egész nap Charlie-t?

Örültem, hogy szerelmem rögtön a tárgyra akar térni. Én is minél előbb szerettem volna megtudni, mi ennyire halaszthatatlan.

– Beszélni akarok veled – jelentette ki Jacob.

– Aha. Erre azért magamtól is rájöttem. Hát akkor rajta!

Feszülten vártam, hogy a kutya elsírja bánatát Bellának.

– Mész holnap iskolába? – kérdezte végül.

– Hát persze. Miért ne mennék?

– Nem tudom. Csak úgy kérdeztem. – Újabb idegtépő szünet következett.

– Szóval miről akartál beszélni, Jake? – faggatózott Bella. Ő sem volt oda ezért az időhúzásért.

– Igazából semmiről, azt hiszem. Csak… hallani akartam a hangodat – hangzott a bugyuta válasz.

Majd’ megőrültem, hogy nem hallom a fiú gondolatait; túl nagy volt a távolság. Fogalmam sem volt, mire megy ki a játék. Vajon azért nem mer beszélni, mert tökéletesen tudja, hogy itt állok Bella mellett? Emiatt tétovázik?

– Aha, értem. Annyira örülök, hogy felhívtál, Jake! Én… – Halott szívem összeszorult. Tisztában voltam vele, hogy Bella miattam nem fejezi be a mondatot.

– Mennem kell – mondta a kutya közömbösen.

– Mi? – hitetlenkedett szerelmem. Láttam az arcán, hogy a kölyök szavai fájdalmat okoznak neki.

– Nemsokára beszélünk, oké?

– De Jake…

A vonal búgni kezdett. A fiú már le is tette a készüléket.

– Hát ez rövid volt – mormolta Bella maga elé.

– Minden rendben? – kérdeztem halkan. Aggodalommal töltött el, hogy nem tudom, mire készül Jacob. Miért zaklatta Charlie-t egész nap egy ilyen jelentéktelennek tűnő párbeszéd miatt?

Szerelmem lassan felém fordult, és a szemembe nézett. – Fogalmam sincs. Nem értem, mi volt ez… – Ő is ugyanolyan értetlenül állt a történtek előtt.

– Te valószínűleg hamarabb rájössz, mint én. – Elfojtottam egy mosolyt, ahogy arra gondoltam, Bella furcsán működő agytekervényei biztosan feltárják, mi folyik itt.

– Ühüm – motyogta.

A hűtőhöz ment, hogy elkészítse Charlie vacsoráját. A gondolataiba mélyedt; erősen koncentrált, hogy megfejtse Jacob hívásának okát. Figyeltem a mozdulatait, miközben a mosogatónak dőltem. Én is ugyanazzal a problémával néztem szembe, mint ő: Mit akarhatott a korcs? Miért kereste ennyire kitartóan Bellát? El akarta neki mondani, mi történt a hétvégén, vagy rajta keresztül akart figyelmeztetni, hogy tartsuk magunkat távol a határvonaltól? De ha így van, akkor miért nem beszélt?

Bella hirtelen megtorpant a konyha közepén, az arca falfehérré változott. Az ujjai közül kicsúszott a műanyag doboz. Gondolkodás nélkül kaptam utána, és behajítottam a mosogatóba, majd átkaroltam kedvesem derekát.

– Mi a baj? – suttogtam a fülébe. Kábultan megcsóválta a fejét. – Mi a baj, Bella? – kérdeztem újra kétségbeesetten, mialatt megráztam a vállánál fogva. A viselkedése aggodalommal töltött el.

– Azt hiszem… azt hiszem, csak ellenőrizni akart – motyogta halkan. – Szerette volna biztosan tudni. Mármint, hogy még ember vagyok-e. – Megdermedtem. Elfojtottam egy morgást, ami végül hangos szisszenésként hagyta el az ajkaimat, ahogy összeszorítottam a fogam. – El kell mennünk innen. Még azelőtt… Nehogy megszegjük a szerződést. Soha többé nem jöhetünk ide vissza!

– Tudom. – Még szorosabban a mellkasomhoz húztam, hogy még közelebb érezhessem magamhoz. Tudatni akartam vele, hogy biztonságban van, vigyázok rá. Dühös voltam a korcsra, de leginkább saját magamra. Nem hihettem komolyan, hogy ennyiben hagyja a dolgot. Hogy harc nélkül átengedi nekem Bellát.

Charlie megköszörülte a torkát a hátunk mögött. Szerelmem kipirult arccal azonnal kiszabadította magát az ölelésemből. Visszamentem a mosogatóhoz, mialatt egyre csak a kutyán jártak a gondolataim. Csak homályosan érzékeltem az eseményeket magam körül. Meredten figyeltem Őt, ahogy a vacsorakészítéssel foglalatoskodik.

Megkönnyebbültem, hogy a fiú végül semmit sem mondott a hétvégén történtekről. Alice ma délelőtt hívott fel, amíg Bella a parton beszélgetett Renée-vel. Kis híján összeroppantottam a készüléket, mikor tudomást szereztem az összetűzésről. Mialatt a vérfarkasok foggal-körömmel védték a területüket, a nőstény kihasználta az alkalmat a menekülésre. Amint Emmett utána iramodott és óvatlanul átlépte a határvonalat, az egyik korcs rögtön rávetette magát. Victoria pedig odébbállt a zűrzavarban. Tisztában volt azzal, hogyan tudja kijátszani őket. Ravaszul taktikázott.

Nem számoltam a vérfarkasokkal és a heves vérmérsékletükkel. Abban reménykedtem, hogy a rémálomnak szombat éjjel vége szakad, de a józan eszem azt súgta, nem lehet ilyen egyszerű.

 

 

 

***

 

 

 

Másnap reggel gyanútlanul tartottam Bellával az iskola felé. Az izmaim megfeszültek, ahogy meghallottam a kutya gondolatait: Most aztán megmondom a magamét annak az átkozott vérszívónak! A szerződés az szerződés! Görcsösen szorítottam a kormányt, és jól láttam, miként tűnnek fel rajta vékony hajszálrepedések.

– Ha arra kérnélek, hogy tegyél meg nekem valamit, megbíznál bennem? – kérdeztem halkan.

– Az attól függ! – válaszolta Bella, mikor beértünk a parkolóba.

– Féltem, hogy ezt fogod mondani.

– Mit akarsz, mit tegyek, Edward?

– Szeretném, ha itt maradnál az autóban. – Leparkoltam a szokásos helyünkre, majd leállítottam a motort. – Ha itt várnál, amíg visszajövök érted – néztem rá kérlelően.

– De… miért? – A pillantása a járdára szegeződött. Már tökéletesen értette, miért kérem, hogy várjon a kocsiban. – Ah…

– Hibás következtetésre jutottál tegnap este. Azért kérdezte az iskolát, mert tudta, hogy ahol te vagy, ott engem is megtalál. Biztonságos helyet keresett, ahol a beszélgetésünknek tanúi is vannak – mondtam higgadtan. Igyekeztem nyugodt maradni, amennyire a körülmények lehetővé tették.

– Nem maradok az autóban – makacskodott.

– Naná, hogy nem. Na, jó, akkor gyerünk, essünk túl rajta!

Megfogtam Bella kezét, és elindultam a kutya felé. A látvány egyenesen a szívébe mart. Éreztem a dühét, az elkeseredettségét, hogy mennyire igyekszik uralkodni az indulatain.

Szemtől szembe álltam vele. Bellát kicsit magam mögé toltam; az Ő biztonsága volt a legfontosabb. Erre kellett koncentrálnom, nem veszíthettem el a fejem.

– Fel is hívhattál volna. – Nem fecséreltem az időmet udvariaskodásra. Azt akartam, hogy minél előbb eltűnjön innen. El Bella közeléből.

– Sajnálom! Piócák nem szerepelnek a telefonkönyvemben – vigyorgott nagyképűen.

Vigyázz, mert mindjárt az arcodra fagyasztom azt a bárgyú vigyort!

– Természetesen Belláéknál is elérhettél volna. Nem ez a legalkalmasabb hely, Jacob! Megbeszélhetnénk ezt később? – kérdeztem könnyedén, pedig az idegeim jóformán pattanásig feszültek. Nem akartam, hogy kedvesem tudomást szerezzen a hétvégi eseményekről.

– Persze, persze. Suli után majd benézek a kis családi kriptátokba! – mondta pökhendien. – Most miért nem jó?

Végignéztem a parkolón. Az iskola tanulói kíváncsian figyeltek bennünket. El sem tudták képzelni, hogy a sima modorú Edward Cullennek mi dolga lehet egy utcagyerekkel.

– Hiszen én már úgyis tudom, mit akarsz mondani – emlékeztettem diszkréten. Nem akartam, hogy rajtunk kívül bárki is hallja, miről folyik a beszélgetés. – Az üzenetet megkaptuk. Vedd úgy, hogy figyelmeztettél bennünket – pillantottam Bellára.

– Figyelmeztetett? Miről beszéltek? – faggatott szerelmem.

– Te nem mondtad el neki? – hüledezett a kutya. – Mi az, félsz, hogy a mi oldalunkra állna?

– Kérlek, hagyd ezt, Jacob! – mondtam nyugodt hangon.

– Miért? – provokált tovább.

– Mi az, amit nem tudok, Edward? – Figyelmen kívül hagytam a kérdését, és továbbra is némán meredtem az ellenségre.

– Jake? – szólította meg Bella a korcsot, hogy belőle szedje ki a választ.

– Hát nem mondta el, hogy az a nagydarab… testvére átlépte a határt szombat este? – Minden egyes szava mély megvetésről tanúskodott, ahogy a gondolatait is átitatta a gyűlölet. – Paulnak minden oka megvolt rá, hogy…

– Az még a senki földje volt – szűrtem a fogaim közt.

– Frászt! – köpte dühösen. Az önuralma csupán egy vékony cérnaszálon függött. Egész testében reszketett, közel állt hozzá, hogy elveszítse a kontrollt. Gyorsan megrázta a fejét, majd vett két mély lélegzetet.

Uralkodnod kell magadon! Nem veszítheted el a fejed! Nyugi, Jake! Nyugi! – visszhangzottak a fejemben a gondolatai.

– Emmett és Paul? – suttogta Bella. – Mi történt? Összeverekedtek? – kérdezte rémülten. – Miért? Paul megsebesült?

– Senki nem verekedett össze senkivel – válaszoltam gyengéden. – Senki nem sebesült meg. Ne aggódj! – próbáltam megnyugtatni.

– Te egy szót se szóltál neki, igaz? – világosodott meg hirtelen Jacob. – Ezért vitted el innen? Hogy ne tudja meg, hogy…

– Most menj! – vágtam a szavába. Az elmémet elöntötte a gyűlölet. Hogy jön ez a kölyök ahhoz, hogy veszélybe sodorja Bellát? Mégis hogyan gondolja, hogy engedem neki megrémíteni Őt?

– Miért nem mondtad el neki?

A következő pillanatban Bella kétségbeesetten kezdett levegő után kapkodni.

– Visszajött értem! – fuldokolta.

Szorosan a karjaimba zártam Őt, de egy pillanatra sem feledkeztem meg a veszélyről. Úgy helyezkedtem, hogy minél távolabb legyen a kutyától.

– Minden rendben van – suttogtam lágyan. – Nincs semmi baj! Nem engedem, hogy a közeledbe kerüljön – ígértem neki –, nincs semmi baj! Ez már elég válasz a kérdésedre, korcs? – vicsorogtam rá.

– Nem gondolod, hogy Bellának joga van tudni? Az ő életéről van szó.

– Miért kell megrémíteni, amikor egy pillanatig sem volt veszélyben?

– Még mindig jobb, ha megijeszted, mint ha hazudsz neki – vágott vissza.

– Tényleg úgy gondolod, hogy jobb őt bántani, mint megvédeni? – mormoltam, miközben letöröltem a könnyeket szerelmem arcáról.

– Bella erősebb, mint gondolnád! Kibírt ő már ennél rosszabb dolgokat is.

Összerándultam, miközben képek jelentek meg az elmémben. Szörnyű víziók, ahogy Bella katatón állapotban fekszik az egyik korcs karjaiban. Láttam, ahogy először látogatja meg a fiút. Az arca kifejezéstelen, a szemei fénytelenek. – Ez vicces. – Távolról érzékeltem csak a kutya elégedett hangját. Marcangolt a bűntudat.

Nem tehettem semmisé, amit akkor elkövettem Bella ellen. Pokoli kínt éltem át, amikor láttam, hogy képtelen zenét hallgatni és a mellkasát átkarolva küzd a fájdalommal. Ki akartam nyújtani a karom a vízió felé, magamhoz ölelni, és egyszerűen azt mondani: Itt vagyok.

– Mit művelsz vele? – kérdezte szerelmem aggodalommal teli hangon.

– Semmi különöset, Bella – válaszoltam csendesen, miközben a kutya még mindig az emlékeivel gyötört. – Jacobnak csak jó a memóriája, ennyi az egész.

A fiú gondolatai továbbsodortak. Újabb kép jelent meg: Bella elmerül az óceánban, aztán élettelen testtel fekszik a parton. Éreztem Jacob kétségbeesését, miközben abban reménykedik, hogy még nem késő. De az ő fájdalma semmi sem volt az enyémhez képest.

– Hagyd abba! Nem tudom, mit művelsz, de hagyd abba! – kiáltott rá Bella.

– Hát persze, ha úgy kívánod – vont vállat közönyösen. – De csak ő tehet róla, ha nem tetszenek neki azok a dolgok, amikre emlékszem.

– Az igazgató mindjárt ideér, hogy megszüntesse a rendbontást – súgtam kedvesem fülébe, ahogy meghallottam Mr. Greene-t közeledni. – Menjünk angolra, Bella, nehogy te is bajba kerülj!

– A széltől is óv, mi? – kérdezte tőle pimaszul a korcs. – Egy kis balhétól csak szórakoztatóbb az élet. Hadd találjam ki, neked szórakozni sem lehet, ugye? – Fenyegetően meredtem rá, és megvillantottam a fogaimat. Ha négyszemközt találkozunk, ott helyben darabokra szaggattam volna.

– Fogd be, Jake! – mondta Bella szigorúan.

– Ez nemnek hangzik. Figyelj, ha bármikor újra élni akarsz, hozzám eljöhetsz. – Szerelmem nem látott a gúny mögé, hogy valójában mennyire hiányzik a fiúnak. Sajnáltam őt. Csak egy kölyök volt, aki elveszítette a legjobb barátját. – Még megvan a motorod a garázsban.

– De hát úgy volt, hogy eladod. Megígérted Charlie-nak – nézett rá Bella hitetlenkedve.

– Ja, persze! Csak nem képzelted, hogy tényleg eladom? Az a te motorod, nem az enyém. Nálam lesz, amíg vissza nem kéred.

Valójában emlékként tartotta meg. Kellett valami, ami eszébe juttatja Bellát és a garázsban együtt töltött időt… Nem nehezteltem egyikükre sem. Hármunk közül csakis én vétettem hatalmas hibát.

– Jake…

A fiú odahajolt hozzá. A gondolatai szelídebbekké csendesültek. Nem mozdultam; nem fenyegetett veszély.

– Azt hiszem, tévedtem. Tudod, mikor azt mondtam, hogy mi ketten nem lehetünk barátok. Talán megpróbálhatnánk, legalábbis részemről nincs akadálya. Gyere, látogass meg valamikor! – Utolsó, reményvesztett próbálkozás volt ez, hogy ne kelljen örökre lemondania Belláról.

– Hát… nem is tudom, Jake… – hebegte szerelmem.

– Mindennap hiányzol, Bella! Nélküled semmi sem olyan…

– Tudom, Jake, és sajnálom, csak éppen…

Jacob felsóhajtott, miközben megrázta a fejét. – Világos. Nem számít, igaz? Gondolom, majdcsak túlélem vagy valami. Különben is, kinek kellenek barátok? – Igyekezett leplezni a fájdalmat, amit Bella habozása okozott neki. Ebben a pillanatban nem volt több egy védtelen kölyöknél.

Szerelmem bánatos arckifejezését látva halott szívem összeszorult, miközben szorosabban zártam védelmező karjaimba.

– Oké, mindenki menjen azonnal órára! – mondta az igazgató szigorúan, megjelenve a hátunk mögött. – Utat engedne, Mr. Crowley?

Mr. Greene gondolatai lassan kúsztak be az elmémbe. Nem értette, mi okozta a felfordulást a parkolóban.

– Eredj iskolába, Jake! – súgta Bella aggodalmasan a fiúnak.

Elengedtem Őt, de a kezét még mindig fogtam, és újra magam mögé toltam.

– Komolyan beszélek! Mire megfordulok, aki még mindig itt ácsorog, azt bezárom ma délutánra! – fenyegetőzött az igazgató, átverekedve magát a körénk gyűlt tömegen.

A büntetés ígérete lassan szétoszlatta a bámészkodókat.

– Ah, Mr. Cullen! Valami problémánk van? – kérdezte, mikor észrevett minket.

– Nem, semmi, Mr. Greene. Éppen órára igyekeztünk – válaszoltam nyugodt hangon.

– Remek, remek – bólogatott. – A barátjával, úgy rémlik, még nem találkoztam. – Végigmérte a fiút, miközben arra gondolt, hogy vajon mi dolgom lehet egy ilyen kétes kinézetű alakkal. – Talán egy új diákunk?

– Nem én – szemtelenkedett Jacob.

– Akkor azt ajánlom, hagyja el az iskola területét, fiatalember, de nagyon sürgősen, mert hívom a rendőrséget!

A kutya szélesen elvigyorodott: Állok elébe! Úgyse jártam még Charlie-nál az őrsön. Épp ideje benéznem hozzá! – Éreztem, hogy a kezem ökölbe szorul, ahogy meghallottam a pimaszságait a fejemben.

– Igenis, Uram! – szalutált, tovább ingerelve Mr. Greene-t és engem is.

Felült a motorjára, majd berúgta. Játszotta a nagylegényt: éles szögben megfordult, aztán távozott egy „Még találkozunk!”-ot hátrahagyva az elmémben.

– Mr. Cullen, elvárom, hogy figyelmeztesse a barátját, a jövőben tartózkodjék az efféle illegális behatolástól! – fordult hozzám az igazgató.

Újabban bűnözőkkel barátkozik? – kérdezett rá az elméjében.

– Nem a barátom, Mr. Greene, de át fogom neki adni a figyelmeztetést – ígértem szenvtelenül.

– Értem. Ha esetleg valami kellemetlenségtől tart, én igazán örömmel…

Azért az a fiú legalább kétszer akkora, mint a mi Edwardunk.

– Nincs ok az aggodalomra, Mr. Greene! Nem lesz semmiféle kellemetlenség – biztosítottam.

– Hát remélem, hogy igaza van – zárta le végül a dolgot. – No, akkor ideje órára menni. Ez magára is vonatkozik, Miss Swan! – nézett Bellára.

Határozottan bólintottam, és sürgetően magam után húztam Őt.

 

– Jól vagy? Biztos, hogy be akarsz menni? – faggattam suttogva, mikor kellően eltávolodtunk az igazgatótól.

– Igen – válaszolta, de láttam rajta, hogy valami nagyon is foglalkoztatja. Nem volt lehetőségem rákérdezni, mert Mr. Greene ott volt a nyomunkban.

Az angolóra már elkezdődött; gyorsan leültünk a helyünkre. Mr. Berty épp egy Frost-verset olvasott fel. Bosszantotta a késésünk, de nem tette szóvá, nehogy kizökkenjen a költemény ritmusából.

Bella hirtelen kitépett egy lapot a füzetéből, és kapkodva írni kezdett. Érdeklődve figyeltem kezének mozdulatait. Mikor elém tolta a cetlit, már pontosan tudtam, hogy mi áll rajta.

 

Mi történt? Mondj el mindent! És felejtsd el azt a hülyeséget, légy szíves, hogy engem kímélni kell!

 

Egy mély sóhajjal adtam meg magam, és mindent leírtam neki a szombaton történtekről:

 

Alice látta, hogy Victoria visszajön. Puszta elővigyázatosságból vittelek el a városból. Soha nem engedném, hogy a közeledbe kerüljön. Emmett és Jasper kis híján elkapta, de úgy látszik, ösztönösen tudja, hogyan játszhatja ki őket. Menekülés közben hajszálpontosan követte a quileute-ok határvonalát, mintha csak térképet olvasna. Az sem segített, hogy Alice képességeit semlegesítette a quileute-ok felbukkanása. Igazság szerint el is kaphatták volna Victoriát, ha mi nem kerülünk az útjukba. Az a nagy szürke úgy látta, hogy Emmett átlépett a határon, és valamiért úgy vélte, hogy a legjobb védekezés a támadás. Ezt meg persze Rosalie nem hagyhatta annyiban, úgyhogy mindenki felhagyott az üldözéssel, hogy megvédelmezze a társait. Carlisle és Jasper lecsillapította a kedélyeket, még mielőtt a dolog elfajult volna. De addigra már Victoria árkon-bokron túl járt. Ez minden.

 

Diszkréten elé csúsztattam a levelet, és feszülten figyeltem a reakcióját. Láttam, ahogy összerezzen a félelemtől, miután végigolvasta. Szerettem volna megnyugtatni, hogy az az átkozott nőstény egy ujjal sem érhet hozzá, de erre nem ez volt a legmegfelelőbb hely.

Gondosan kiradírozta a válaszomat, majd írni kezdett a lap tetejére.

 

És Charlie? Victoria őt is…

 

Határozottan megráztam a fejem, biztosítva, hogy az édesapja egyáltalán nem forgott veszélyben. Kinyújtottam a kezem a cetliért, hogy válaszolhassak neki, de ő, tudomást sem véve erről, újabb sorokat rótt a papírra.

 

Nem tudhatod. Lehet, hogy épp ezt forgatta a fejében, mert nem voltál itt. Rossz ötlet volt Floridába repülni.

 

Feldúltan húztam magam elé a lapot.

 

Nem engedhettem, hogy egyedül repülj! Amilyen balszerencsés vagy, még a fekete doboz sem maradt volna meg a gépből.

 

Bella bosszúsan összehúzta a szemöldökét a szavaimra. Olyan bájos volt, amikor haragudott, és a válaszával minden gondomat elfelejttette velem, de csak egy rövid időre.

 

Jó, tegyük fel, olyan peches vagyok, hogy lezuhan a gép.
Mégis, mit tudnál csinálni ilyen helyzetben?

 

Elfojtottam egy mosolyt.

 

Miért is zuhan le a gép?

 

A pilóta kiütötte magát. Holtrészeg.

 

Egyszerű. Onnantól én vezetném a gépet.

 

A válasz magától értetődő volt. Érzéki ajkait rágcsálva igyekezett újra próbára tenni.

 

Mind a két motor felrobbant, halálos spirálban zuhanunk a föld felé.

 

Megvárom, míg elég közel kerülünk a földhöz, szorosan megragadlak, kirúgom a falat, és ugrok. Aztán visszarohanok veled a baleset színhelyére, és ott téblábolunk, mint a világtörténelem két legszerencsésebb túlélője.

 

Rám meredt, de nem szólt semmit.

 

Legközelebb el kell mondanod!

 

Egy végtelennek tűnő pillanatig egymás szemébe néztünk. Az arca még mindig falfehér volt; könnyektől csillogó csokoládébarna szemeit nedvesen ölelték körül hosszú szempillái. Győzött! Felsóhajtottam, azután határozottan bólintottam neki.

 

Kösz!

 

Villámgyorsan nyúltam a cetliért. Bella értetlenül pislogott, miközben Mr. Berty a padunkhoz lépett.

– Nem osztaná meg velünk ezeket a minden bizonnyal érdekes feljegyzéseket, Mr. Cullen? – dörrent rám.

– A jegyzeteimet? – kérdeztem ártatlanul, felemelve egy lapot a padomról.

Mr. Berty dühösen vette tudomásul, hogy mindent szóról szóra leírtam, majd visszatért a katedrára.

A minket körülvevő diákok gondolatai a parkolóbeli incidens körül forogtak. Nem figyeltem a halk susmorgásra a fejemben, mert valami sokkal fontosabb foglalkoztatott.

 

 

 

***

 

 

 

Bella ragaszkodott hozzá, hogy iskola után elvigyem hozzánk. Carlisle-lal akart beszélni, és én tökéletesen tudtam, mi ennek az oka.

– Mi szél hozott, Bella? – sétált felénk, mikor beléptünk a házba.

– Szia, Carlisle! – üdvözölte szerelmem. – Szeretnék beszélni veled… veletek – mondta elszántan.

– Menjünk az ebédlőbe! – Átfogta Bella vállát, és tanácstalanul a szemembe nézett.

Mi történt, Edward? – tette fel a kérdést elméjében. – Bella reszket, mint a nyárfalevél.

Hamarosan már mindenki az ovális asztal körül ült, feszülten várva, hogy vajon kedvesem mit akarhat mondani nekik. Egyedül Alice mosolygott rendületlenül, hisz’ már megint neki lett igaza. – Én megmondtam, hogy rá fog jönni! De egyáltalán nem muszáj rám hallgatni!

Rosalie bosszúsan összehúzta a szemöldökét. – Miért kell nekünk úgy ugrálni, ahogy ő fütyül?

– Mondd nyugodtan, Bella, hallgatunk! – intett felé Carlisle, miután helyet foglalt mellette.

– Carlisle – köszörülte meg a torkát, öklét a szájához emelve. – Ma megtudtam, hogy mi történt a hétvégén – nyelt egy nagyot –, és tudom, hogy abban állapodtunk meg, hogy érettségi után, de…

– Ne is folytasd! – vágott a szavába.

Szóval erről van szó? – mosolyodott el Carlisle.

– Mi heten vagyunk, Bella – mondta lágyan, szelíden megpaskolta szerelmem felkarját. – És Alice-szel az oldalunkon Victoriának esélye sincs, hogy váratlanul támadjon. Azt hiszem, Charlie kedvéért mindenképpen ragaszkodnunk kell az eredeti tervhez…

– De ő is veszélyben van! Miattam! – kiabálta szinte hisztérikusan. – Kérlek! – könyörgött.

– Soha nem hagynánk, hogy bajod essék, drágám! – lépett oda hozzá gyorsan Esme. – Ezt te is tudod. Kérlek, ne aggódj! – mosolygott, és finoman megcsókolta Bella homlokát.

Szegénykém, annyira fél… – Esme gondolataira halott szívem összeszorult. Éreztem, hogy minél kétségbeesettebben próbálom megvédeni Őt, Victoria annál közelebb kerül a céljához és én semmit sem tehetek ellene.

A falnak támaszkodva figyeltem az eseményeket. Mindannyian igyekeztek eloszlatni Bella kétségeit, de gondolatban egyikük sem volt teljességgel meggyőződve róla, hogy képesek vagyunk vigyázni rá. Jasper megakadályozta, hogy átadjam magam a kínzó gondolatoknak, és közben Bella szívverése is visszaállt a normális ütemre.

– Örülök, hogy Edward nem nyírt ki! – nevetett fel Emmett hirtelen, mire rákaptuk a tekintetünket. – Minden sokkal viccesebb, ha a közelben vagy – kacsintott szerelmemre. Rosalie halkan felmordult, szúrósan nézve a fivéremre, aki azonnal elhallgatott.

Már viccelni sem lehet?! – panaszkodott. Más körülmények között valószínűleg jót mosolygok a civódásukon, de most nem voltam erre képes.

– Meg vagyok sértve! – húzta fel az orrát Alice.

Elsősorban azért, mert megint semmibe vetted a véleményemet! – Kaptam tőle egy igazán csúnya pillantást és egy gyors nyelvnyújtást, amit Bella emberi érzékei nem foghattak fel.

Megforgattam a szemeimet, miközben a húgom újra beszélni kezdett. – Ugye, nem azt akarod mondani, hogy komolyan aggódtál? – emelte égnek teátrálisan a tekintetét.

– Ha nem olyan nagy ügy, akkor miért cipelt el Edward Floridába? – vágott vissza Bella.

Igen, miért is? – sandított felém Alice.

– Nem vetted még észre, hogy Edward hajlamos egy picit túlreagálni a dolgokat? –célzott a gyengeségemre, mutató- és hüvelykujját szinte összeérintve.

Még mindig éreztem a nyugtatóhullámot Jasper felől, amiért ebben a pillanatban nagyon hálás voltam, mert enélkül valószínűleg kitekerem a húgom vékony kis nyakát.

– Rendben – adta meg magát végül szerelmem. – Ne haragudjatok, hogy raboltam az időtöket! – Felállt az asztaltól, miközben nagy, csokoládébarna szemeivel kérlelően nézett fel rám.

Követtem Őt a nappaliba. Tudtam, hogy nem fogja annyiban hagyni a dolgot.

– Edward! Kérlek! – nézett rám ártatlan tekintettel. – Muszáj átváltoztatnod! – mondta, miután kikerültünk Jasper hatása alól.

– Ezt Carlisle-lal intézzétek el egymást közt – hárítottam azonnal, miközben az elrettentő válasz már készen volt számára az elmémben. – Természetesen én is bármelyik pillanatban megteszem neked, amikor csak akarod. – Bella szája tátva maradt a csodálkozástól. – Egy feltétellel – sandítottam felé ravaszul. – Tudod jól, mi az! – mosolyogtam diadalittasan.

Az arckifejezéséből láttam, hogy ezzel egy időre le is zártuk a témát. A szíve ugyanolyan szabálytanul kezdett verni, ahogy pár perccel ezelőtt az étkezőben.

 

« Előző fejezet Következő fejezet »
{lang: 'hu'}
17 hozzászólás
  1. barbi.94 szerint:

    Szia Aby!
    Tök jó, hogy itt végre egyben is elolvashatom a fejezeteket :;
    Nagyon jól leírod Edward gondolatait, és már alig várom, azt a részt amiben Bella végre igent mond. :D
    Pusszi

    • Aby szerint:

      Szia, Barbi!
      Örülök, hogy tetszik Neked ez az egyben fejezet megoldás. Egyszerre sok lenne megírni egy fejezetet, de így egyértelműen látszik, hogyan követi az Edward szemszög a könyvet.
      Én is nagyon sok részt várok, és már bizseregnek az ujjaim, hogy írhassam őket. ;)
      Köszönöm a hozzászólásodat!
      Puszi:
      Aby

  2. Morgina szerint:

    Szia
    Gina vagyok Jó, hogy megtaláltalak Én imádom a stílusod és szeretem ezt a történetet. Remekül rá tudsz hangolódni Edwardra.
    Viszont szeretnék segítséget kérni A másik blogon ha be volt állítva a rendszeres nyomon kővetés mint rendszeres olvasó. Akkor kaptam értesítés a frissekről. Itt sajnos nem találtam ilyet , hol tudom ezt beállítani ezen az oldalon. Szeretnék értesítést kapni ha elkészült egy új fejezett.
    Értesítésedet és segítségedet előre is köszönöm
    Szia Gina

    • Aby szerint:

      Szia Gina!

      Nagyon szépen köszönöm a véleményt! :)
      Atyus mindjárt leírja Neked, hogy itt ez hogyan tud működni, de az Eclipse – Edward szemszög új blogjáról mindjárt írok bejegyzést és meg is nyitom, akkor oda is fel tudsz iratkozni. :)

      Szeretettel:
      Aby

    • Atyus szerint:

      Szia Morgina!

      Az oldalsávban az Adminisztráció címszó alatt található egy Bejegyzések RSS nevű link. Ez a weboldal blog részének RSS feedje, ami ugyanúgy működik, mint bármely más (blogspotos vagy egyéb) blog feedje.
      Nem tudom, hogy pontosan hol szoktál értesülni a frissekről. Két tippem van: a Google Reader és a blogspotos profilod irányítópultja. Ha esetleg harmadik lehetőség, akkor kérdezz vissza nyugodtan.
      Szóval akármelyik is (más feed-olvasókban is találsz ilyen lehetőséget), annyit kell tenned, hogy megkeresed a (hírcsatorna) hozzáadása lehetőséget, és hozzáadod azt az URL-t, amire a Bejegyzések RSS link mutat (jobb klikk után hivatkozás címének másolása, majd beillesztés a megfelelő helyen).
      Google Readerben bal fent találsz egy Hírcsatorna hozzáadása nevű gombot. A blogger profilod irányítópultjában pedig a Blogok résznél található lent egy Hozzáadás gomb. Az előbbivel egyenértékű, ha a Bejegyzések RSS linkre kattintás után kiválasztod a Google-t (azt az olvasót válaszd, amit használsz) a fenti legördülő listából, és ezután a feliratkozás gombra kattintasz.
      Remélem, sikerül! Ha nem, szólj nyugodtan.
      Üdv:
      Atyus

  3. Morgina szerint:

    Sziasztok

    Lányok Köszönöm szépen a segítséget, így már sikerült is.

    Puszi Gina

  4. Mile Judit szerint:

    Szia Drága!

    Elolvastam egyben is a fejezetet, nagyon jó volt így olvasni. Jó ötlet, hogy egyben is olvashatjuk.
    Természetesen remek lett Edward minden gondolata, szeretete, féltése, nagyon tetszett benne, hogy a többiek gondolatát is leírtad. Imádom a Te Edwardodat. Várom a következő részt is.

    Puszi: Judit

    • Aby szerint:

      Szia, Anyu!

      Örülök, hogy tetszik az ötlet. Reméltem, hogy így lesz, hogy sokan fogjátok jó ötletnek tartani. Úgy gondoltam, ha így kerül fel, akkor letisztul a kép, ha egyben is olvashatjátok.
      Edward nevében is köszönöm, és ő is imád Téged! ;)
      Nagyon kíváncsi leszek majd, hogy fog tetszeni a következő fejezet. :D
      Jaj, de bizseregnek az ujjaim. :D
      Azt hiszem, rám is rám jött a tavasz-láz. :P

      Puszi:
      Aby

  5. Katherine szerint:

    Szia Aby!
    ehhez is kommenteltem ám, csak a másik oldaladon amit megszüntettél :P ez is klassz lett, nagyon jól visszaadtad Edward érzéseit, azt a túl-túl nagy szeretetet, féltést, óvást, amiket Bella iránt érez! :)
    gratula hozzá! :D
    puszó

    • Aby szerint:

      Szia! :)

      Igen, tudom. :) Itt ez külön számít, mivel egyben kerül fel ide a fejezet. :) Örülök, hogy így gondolod. :) Edward nagyon összetett karakter, és az érzései is bonyolultak, ahogy a férfiaké általában. :) Pasik! Mihez is kezdenénk nélkülük? :P

      Köszönöm a véleményt! :)

      Puszi:
      Aby

      • Katherine szerint:

        Szia! :) Itt a válasz a kérdésedre: :D

        -Mit csinálnának a nők ha kihalnának a földről a férfiak?
        -Egy hétig innánk, azután megtanítanánk egy másik állatot beszélni! :D :D :D :D

  6. Stiga szerint:

    Szia!

    Ebben a fejezetben van a kedvenc mondatom, a nagymamás. :D Az egy nagyon jó kis rész lett, szépen összefoglalta Edward érzéseit, hogy miért is hadakozott annyira az átváltoztatás ellen.

    Na jól van, el is felejtettem, mikor a Jake-szemszöget olvastam, hogy ez is van, mert úgy emlékeztem, hogy bele volt írva, hogy mit mutat Edwardnak Belláról, milyen emlékeket. :) Nah, most megtaláltam. :D

    UHHHHH, egy hiba! Az egyik bekezdés a levelezés után 2x van!!! Vagy csak nálam???

    A vége nagyon tetszett, ahogy Edward emlékezteti a feltételére. :D

    Na, pusz: Stigu _@/”

    • Aby szerint:

      Szia, Cica!

      Örülök, hogy tetszett. :D Egyébként nagyon szeretem írni az Eclipse-et Ed szemszögéből. Sok mindent bele lehet még fűzni, ami az eredetiből hiányzik. Szerintem a végén egy nagyon jól kidolgozott történetté nőheti ki magát. :)
      Azt hiszem, ez a kis pihentetés jót tett nekem. Majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok, de szeretném folytatni. De egyszerre csak tényleg egy vagy max. kettő folytatásossal szabad foglalkozni.
      Úgyhogy most terítéken a Frantic. :D

      A hibát javítottam. :) Köszi, hogy szóltál. A másolásnál kaki került a levesbe. :D

      Köszönöm a véleményt! ;)

      Pussz:
      Aby < (@ˇvˇ@)>

  7. evelin77 szerint:

    Szia!

    Ez így egyben volt a tökéletes egész. Kérhetném mind a négy könyvet ily módon megírva?????????????????

    :) :) :) :) :) :) :) :) :)

Szólj hozzá!