2012. szeptember 16.

viharerdoVeloz Nóra alkotása

 

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, egy Vihar-erdő nevű hely. Vihar-erdő Szélvárost és Napfényvárost választotta el egymástól. Szélváros lakói, a felhők hittek a legendákban, amik Napfényváros szivárványos, gyönyörű virágos rétjeiről szóltak. A legbátrabbak megpróbáltak átjutni a baljós rengetegen, hogy a túloldalon megpillanthassák őket, de ez idáig még egyikük sem tért vissza.

Egy nap, mikor Foszlány, a kis felhőlány vidáman játszott a fakó színű földeken, két bátyja az erdő szélen múlatta az időt. Szürke és Gomoly minden csínyben benne volt, és a kishúgukat is rendszeresen megtréfálták. Most is éppen valami turpisságon törték a fejüket.

– Úgysem mersz bemenni az erdőbe! – erősködött Gomoly.

– Már hogyne mernék? – válaszolta sértődötten Szürke.

Foszlány rémülten fordult a testvéreihez, amikor meghallotta, miről beszélgetnek.

– Apa megtiltotta, hogy bemerészkedjetek az erdőbe! Olyan sokan nem jöttek vissza… – A felhőlány szemébe könnyek gyűltek a gondolatra, hogy elveszítheti a testvéreit.

Gomoly és Szürke egymásra mosolyogtak. A következő fuvallattal mindketten eltűntek. Foszlány kétségbeesetten kapkodta a tekintetét ide-oda, de a bátyjait sehol sem látta.

– Merre vagytok? Gomoly, Szürke?

Az erdőszéli fa mögül kikukucskált az egyik fiú. Foszlány odareppent, de mire odaért, a testvére eltűnt. Aztán egy másik fa mögött Gomolyt vélte felfedezni, de ott sem talált senkit. A következőnél megint Szürkét látta, de az is csak káprázat volt.

A testvérei egyre beljebb és beljebb csalták az erdőbe. Mire Foszlány ráeszmélt, milyen messze elkószáltak otthonról, már késő volt: a Viharboszorkány ott állt előtte. Egyáltalán nem olyan volt, mint a mesében. Nem viselt szakadt, piszkos rongyokat, a haja sem úgy állt, mint a szénaboglya, és bibircsókok sem éktelenkedtek az arcán. Hosszú, lenszőke haja szinte a földig ért, csillogó, záporfényű ruháját esőcseppek díszítették. Szemeibe a tiszta égbolt és a viharszürke fellegek színei vegyültek. Gyengéd tekintettel nézett le Foszlányra, akinek a bátyjaival együtt elakadt a lélegzete a gyönyörű boszorkány láttán.

– Azért jöttél, hogy megtedd a nagy utat – mondta a nő teljes meggyőződéssel.

– Én… csak eltévedtem – tiltakozott Foszlány bátortalanul.

A boszorkány elmosolyodott, aztán hirtelen megpördült a tengelye körül. A lány bátyjainak esélyük sem volt megszólalni.

A vihar iszonyatos erővel csapott le az erdő felett, Foszlányt szinte elsodorták az esőfelhők. Ekkor vette észre, hogy a színe megváltozott: koszos, egészen sötétszürke lett. Hirtelen erősnek és legyőzhetetlennek érezte magát. Az ösztöneire hagyatkozott, engedte, hogy a szél vezesse, messzire vigye és megsúgja neki, mit kell tennie. Megrázta apró fodrait, és ezzel záport bocsátott a sosem látott földekre. Érezte a szabadságot, a végtelen eget, és mindenfelé villámokat szórt örömében.

Amikor elült a vihar, Foszlány visszanyerte régi önmagát; újra fehér fodrosan úszott az égen. A szíve megtelt boldogsággal, ahogy megpillantotta a legendából jól ismert szivárványt, amely annál is szebb volt, mint képzelte. Lenézett az alatta elterülő, tarka virágokkal teli rétre, ahol egy kislány épp a felhőket figyelte. Foszlány kedvesen rámosolygott, és a lány visszamosolygott rá.

– Bárcsak a testvéreim is láthatnák mindezt – sóhajtotta bánatosan.

– Azt hitted, minket kihagyhatsz ebből a kalandból? – hallotta meg Gomoly és Szürke dorgáló hangját.

Foszlány nem hitt a szemének: a bátyjai hatalmasabbak és szebbek voltak, mint valaha.

Attól kezdve együtt úsztak az égen és fedeztek fel ismeretlen, gyönyörű tájakat.

alexa_viharerdoUnokahúgom, Czigány Alexa rajza

 

Nyomtatásban megjelent a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ gondozásában Az én mesém 5 című válogatáskötetben 2012 őszén.
{lang: 'hu'}
4 hozzászólás
  1. Veloz Nóra szerint:

    Kedves Henrietta! (Heni?)

    Először is gratulálok a mesédhez, első olvasásra beleszerettem, s rögtön tudtam, hogy ez lesz az, amit lerajzolok! Nagyon örülök, hogy tetszett neked a rajzom! A képet én is kitettem a blogomra (még csak most induló nagyon kis kezdő blog), s belinkeltem hozzá a gyönyörű mesédet.

    A mesefesztivállal kapcsolatban viszont “érdekes” dolgok történtek velem a héten. Hétfőn derült ki, hogy első helyezést értem el (nem kaptam meghívót a díjátadóra), szerdán pedig az, hogy tévedés történt, és egyáltalán nem értem el semmilyen helyezést. Nem nagyon értem én ezt az egészet, de ha kíváncsi vagy a részletekre, szívesen elmesélem, hátha ketten könnyebben összerakjuk a részleteket.

    Még egyszer gratulálok a mesédhez, azt hiszem, ezentúl a rendszeres olvasóid közé számíthatsz! :)

    Üdv: Nóra

    • Aby szerint:

      Kedves Nóra!

      Ha megkérhetlek, maradhatnánk az Abynél? :) A Henriettát szeretem, de a Henit ki nem állhatom. :D Amióta megvan a becenevem (Aby), azóta, ahol és amikor csak tehetem, azt használom. :)

      Nagyon örülök, hogy beleszerettél a mesémbe. :) Annál is inkább, mert életemben először írtam ilyet. :) Benéztem a blogodra, és imádom! :D Ne szerénykedj, szerintem szuper kis blog lett. :) Köszönöm szépen, hogy linkelted a mesémet. Nagyon büszkévé tettél a rajzoddal. :) Gratulálok hozzá, egyszerűen lélegzetelállítóan gyönyörű. :)

      A történtekkel kapcsolatban: tényleg “érdekes”, amit leírtál. :S A díjátadón, amikor megnéztük az illusztrációkat, akkor a rajzod mellett szerepelt, hogy I. helyezést értél el. A bemondásra már nem emlékszem, hogy mondták volna a neved, mert annyi helyezettet hirdettek a különböző kategóriákban, hogy csoda volt követni…

      Nyugodtan keres meg e-mailben (az oldalsávban megtalálod a boríték ikonra kattintva :) ), hogy kibogozhassuk a szálakat. Egyébként Facebookon is próbáltalak megkeresni, ha gondolod, jelölj be! :)

      A kavarodás ellenére én is gratulálok neked ehhez a csodálatos illusztrációhoz, nekem hatalmas örömet okoztál vele! :)

      Üdv.:
      Aby < (@ˇvˇ@)>

  2. Eyn szerint:

    Szuper. Nagyon szimpatikus mese. Kár, hogy itt nincs megosztás gomb, de sikerült megoldani. :)

Szólj hozzá!