2011. április 18.

buddy

A két fiú elszántan nézett egymással farkasszemet, miközben ütőiket az aszfalton pihentetve várakoztak a krétával megrajzolt, rögtönzött bedobóhelyen. Russel szája szegletében ravasz mosoly jelent meg, mikor a kijelölt játékvezető, egy zömök, baseballsapkás fiú közéjük ejtette a kis műanyag labdát. Gyorsan mozdult, de Nathan ügyesen kicselezte és gondolkodás nélkül passzolt a csapattársának. A két center között szinte tapintani lehetett a feszültséget. Russel végig Nathan sarkában volt, igyekezett blokkolni őt, de neki sikerült újra és újra kitérnie előle. Aztán az utolsó harmadban megelégelte a fogócskát: Nathan elütötte a labdát, miközben Russel nekiiramodott. Felbőszült bikaként, zajosan száguldott a fiú felé, aztán melléérve hirtelen oldalba lökte. Nathan nekizuhant a pályát körülvevő drótkerítésnek, melyen hangos rezgés hullámzott végig. Először csak a válla, majd az egész felsőteste nyomódott hozzá. Csapattársai azonnal hangot adtak a felháborodásuknak; a meccs alatt nem ez volt Russel első szabálytalansága.

– Húzz el a pályáról, ha ilyen tapló vagy! – kiáltott rá a játékvezető, mire a többiek hevesen bólogattak.

A fiú önelégülten vigyorogva gördült le a pályáról, mialatt végig a másik szemébe nézett.

A kerítésen túlról figyelte tovább a játékot. Nathan vezette a kapu felé a labdát. Ha most sikerül belőnie, akkor vége a meccsnek, ők győznek. Russel mindkét öklével a kerítésnek támaszkodott, feszülten várta, hogy mi történik.

A fiú meglendítette az ütőjét, és a labda repülni kezdett a levegőben. Szinte súrolta a kapus kesztyűjét, majd a háló bal sarkában landolt. Nathan ujjongva borult össze a csapattársaival, Russelben pedig fellángolt a gyűlölet.

 

 

A fiú behúzódott a sötét árnyékba, várt valakire. Türelmetlenül figyelte a tompa fényárban úszó járdát a másik oldalon, hátha Nathan végre felbukkan.

Egy fekete autó fordult be a sarkon. A pillantásával követte, és mikor visszafordult, meglátta a fiút. Hátizsákja lazán lógott a jobb vállán, kék-piros mintás mez volt rajta, amit a délutáni meccsen is viselt. Már éppen kilépett volna a sötétségből, amikor egy kutya sétált Nathan útjába.

– Szia, Buddy! – üdvözölte a fiú, mire fekete-fehér foltos barátja csaholni kezdett.

A következő pillanatban hangos, kétségbeesett nyávogás hallatszott. Buddy morogva kapta a fejét a hang irányába, és átrohant az úttesten, egyenesen be a parkba.

– Buddy, ne! – szaladt utána Nathan.

Russel érdeklődve figyelte az eseményeket; az aljas terv már megszületett a fejében.

 

 

Másnap Nathan szomorúan indult el az iskolába. Hiába kereste órákon át négylábú barátját, nem találta meg. Reménykedett, hogy délután, mikor hazaér, Buddy megint elé jön, ahogy mindig szokott. Merengéséből hangos, kárörvendő nevetés szakította ki.

– Gyújtsd fel! – kacagott valaki, majd egy fájdalmas, hosszú nyüszítés hallatszott.

A fiú azonnal, gondolkodás nélkül rohanni kezdett a hang irányába.

– Mit műveltek?! – ordította torkaszakadtából, mikor befordult a zsákutcába.

– Pucolás! – ugrott fel Russel, és a többiekkel együtt eliszkolt.

– Buddy! – üvöltötte Nathan magából kikelve. – Kiskutyám! – térdelt le az összevert, sok sebből vérző négylábú mellé. Hangos zokogásban tört ki, miközben barátja üveges tekintettel egy utolsó, segélykérő pillantást vetett rá, majd örökre lehunyta szemeit.

 

 

Russel izzó gyűlölettel nézett bele Nathan szemébe, amikor elhunyt édesapja volt járőrtársa megbilincselte és a rendőrautó felé vezette.

– Eresszen! – próbált kiszabadulni.

– Maradj veszteg! – mondta a férfi öblös, szigorú hangon.

Kinyitotta a járőrkocsi ajtaját, majd a fiú fejére helyezve a kezét, beültette a hátsó ülésre.

Nathan gondolataiba merülten figyelte, ahogy az autó távolodni kezd Buddy gyilkosával. Nem érzett dühöt, sem megkönnyebbülést, csak a lelke mélyén tátongó ürességet.

Besétált a házba, és a szobájába érve kihúzta az éjjeliszekrény fiókját. Az édesapja jelvényéért nyúlt, és a kezébe vette. A napsugarak kecsesen táncoltak rajta, ahogy Nathan forgatva nézegette. Felidézte a férfi arcát, dörmögő hangját, öblös nevetését és azt az egyetlen mondatot, amit mindig ismételgetett: „Bűnözőket üldözni a legszebb és a legizgalmasabb hivatás!”

 

 

 

***

 

 

 

A fiatal férfi megvillantotta a járőrkocsi fényszóróját és figyelmeztetően megszólaltatta a szirénát. A fiúk azonnal futásnak eredtek, miközben a rendőr leállította a jármű motorját. Lassan kiszállt, és zseblámpájával végigpásztázott a zsákutca aszfaltján.

Halk nyüszögésre lett figyelmes, és gyorsan a hang irányába fordult. Egy fekete kutyát pillantott meg az aszfalton heverni. Óvatosan sétált oda hozzá.

– Nyugi, pajtás! – guggolt le mellé, megfontolva minden mozdulatot.

A kutya segélykérően nézett a férfira, aki finoman felé nyúlt és megsimogatta a fejét. – Nem fogsz megharapni, ugye? – kérdezte, miközben végignézett vérző sebein.

Gyenge farkcsóválás volt a válasz.

A rendőr lassan felemelte a négylábút, majd betette a kocsi hátsó ülésére, és a közeli állatkórházba sietett vele.

 

– Hajszálon múlt – lépett ki az orvos a vizsgálóból. – Amint felépül, átvisszük a menhelyre.

– Ne! – tiltakozott Nathan azonnal. – Hazavinném, ha lehet – pillantott sóvárogva a hófehér ajtóra.

– Ahogy óhajtja, biztos úr! – mosolygott rá az idős férfi, miközben megigazította a szemüvegét.

 

Nyomtatásban megjelent 2011-ben a Hangadó című hangoskönyvben a tanítványi láncolat irodalmi klub gondozásában, a Három az egyben pályázat keretében.
{lang: 'hu'}
10 hozzászólás
  1. Mile Judit szerint:

    Szia Drága!

    Ez megint egy meghatóan gyönyörű novella lett! Nagyon sajnáltam a kutyust, hogy ilyen kegyetlenül pusztult el! :( Szerencsére a bűnös megkapta méltó büntetését. Át tudom érezni Nathan helyzetét, hogy elvesztette az édesapját. A másik megmentett kutya gondolom, hű barátja lett Nathannak. Szomorú a novella, de mégis jó lett a vége.
    Remek lett, nagyon tetszett. :)

    • Aby szerint:

      Drága Anyu!

      Igen, a megmentett kutyus hűséges társa lett. :) Örülök, hogy tetszett Neked ez a novella. Nekem az aszfalthoki a kedvencem benne. Imádom a jégkorongot és az az aszfalthokit is. :) Nagyon tetszik a végeredmény, amit Atyus álmából sikerült kihozni, és örülök, hogy neki is tetszett, ahogy végül megírtam. :) Én is nagyon sajnálom a kutyust, írás közben majdnem elsírtam magam, illetve, amikor visszaolvastam. :( De a vége jó lett. :)
      Köszönöm szépen a hozzászólást! :)

      Puszi:
      Aby

  2. Melinda szerint:

    Szia!
    Ez megint egy olyan novella lett ami nagyon is élethűre sikerült fontos értékre hívja fel a figyelmet a törődés a segítség nyújtás és a szeretet
    Nathan nagyon sajnáltam asrácot amikor szomorú volt mert a kutya nem bírt parancsolni magának és Russel a bosszú a düh és az elégtétel hogy majd ő megmutatja rosszul sült el majd nem de a srác megkapta améltó büntetését de tényleg csak egy a gond h a mai világban kevés iylen embert tudnak elkapni aki így kínozza a kutyákat vagy bármi féle állatot sőt még büszkélkednek is vele ami sztem undorító…
    De Nathan segített a kutyán a barátján..

    • Aby szerint:

      Szia, Melinda!

      Örülök, hogy tetszett Neked ez az írásom is.
      Igen, vannak, akik az állatokon élik ki a szadista hajlamaikat, és valóban kevés, akit elkapnak. Szerencsére az állatkínzást ma már keményen büntetik.
      Azoknak az embereknek, akik ilyesmit tesznek, nincs rendben a lelkiviláguk. Nathan bevallom, nagyon közel áll a szívemhez, egyrészt, mert nagyon vagány, másrészt, mert helyesen cselekszik, és végül sikerül az édesapja nyomdokaiba lépnie. Az életben sokszor nem végződnek a dolgok happy enddel, de van, amikor van rá esély, hogy jóra forduljanak. :)
      Köszönöm a véleményt! :)

      Puszi:
      Aby

  3. Stiga szerint:

    Szia!

    Jaj, ez a kép nagyon szép lett hozzá. :)
    A novella is jó amúgy :D

    Jó, hoyg minden ilyen kis sportrészletnek utánanéztél, hiteles lett tőle. :)

    No, megyek, javítalak. :)) Pusz: Stigu

    Ui.: Látod, írtam :D

    • Aby szerint:

      Szia, Cica!

      Látom, írtál! :)
      Örülök, hogy tetszik a kép! :D Imádom rajta a kutyust. Én találtam. :P
      Szeretem, amikor azt mondod egy írásomra, hogy hiteles. :)
      Egyébként írhatsz vagy mondhatsz még ilyeneket. Jól esik, amikor hájjal kenegetsz. :P

      Na, most is épp javítasz. Ez jól jött ki! :D
      Én meg válaszolgatok. :)

      Puszi:
      Aby

  4. Atyus szerint:

    Szia, Drága!

    Köszönöm Neked, hogy az álmomból ilyen csodálatos novellát írtál. Nagyon is megérte Neked adnom a jogokat. :) Szuper lett, megható és szívmelengető. Tökéletesen egészítetted ki a hiányos részeket, és gyönyörűen írtad meg! :D
    Örülök, hogy a rossz elnyerte méltó büntetését, de Buddyt nagyon sajnáltam már az álmomban is. Imádom az állatokat, és olyan rossz, hogy a világban annyi ehhez hasonló eset van, amikor bántják őket. :(
    Nagyon sokat jelent ezt nekem, hiszen tudod, hogy milyen ritkán emlékszem az álmaimra. Ez pedig egyébként is nagyon közel állt a szívemhez, tudjuk, ki miatt. :)
    Köszönöm, hogy a barátod lehetek, és ilyen előnyökben részesítesz. :D De jó nekem, bibí! xD
    Puszillak:
    Atyusod

    • Aby szerint:

      Szia, Drága!

      Örülök, hogy a végeredmény ennyire tetszett Neked és nem bántad meg, hogy nekem adtad a jogokat. :P
      Köszönöm a bókokat! ;)
      Én is imádom az állatokat, főleg a nagyobb testű kutyákat. (Talán ezért imádom ennyire Jake-et is? :P)
      Sosem bírtam nézni vagy a hírekben hallgatni, hogy állatokat kínoznak. Szerintem, annak az embernek, aki ilyet tesz, nincs lelke. Vele is ugyanazt tenném, mint amit ő tesz az állatokkal.
      Nagyon tetszett, hogy ennyire összefüggő és logikus volt az álmod. Nem volt benne semmi felesleg, nem volt értelmetlen része. A főszereplő pedig nagyon közel áll mindkettőnk szívéhez. ;)
      Én köszönöm, hogy a barátom vagy, és elviseled a szeszélyeimet! :P Nekem is jó, bibi! :P

      Kitartás!
      Messze még a fény…
      De aki verejtékkel küzd az álmaiért,
      dicsfényben úszva üdvözöl.

      Ez most jött. Remélem, tetszik és ad egy kis erőt.
      Köszönöm, hogy szakítottál időt a komizásra. :)

      Puszi:
      Aby

  5. Katherine szerint:

    Szia Aby! :)

    ááááááááááááááááááááááááááááááááá…… nem találok szavakat…. :) hihetetlen, csodálatos, fantasztikus…. nagyon-nagyon jó lett :) annyira élethű lett az egész :) annyira igaz, a mai gyerek nagy többsége gonoszkodó, sok aljasságot képesek megtenni… :( Russel is egy ilyen típus. Nagyon sajnáltam Nathan, mert nem csak egy kutyust vesztett el, hanem egy hű barátot is, mert egy állat van hogy többet tud adni, mint egy ember. A napokban gondolkoztam én is azon, hogy venni szeretnék egy kiskutyát. Csak az a gond, hogy nálam a kutya a bernáthegyinél kezdődik. :) Se helyem nincs, se annyi pénzem, hogy etessem, se annyi időm, h foglalkozzak vele :S
    Az is nagyon tetszett, hogy Nathan ennek a hatására látta meg élete értelmét, hogy rendőr legyen. Ez egy nagyon gyönyörű pillanat volt :)
    A vége tökéletesre lett: Buddyt sajnos nem, de egy másik kutyust sikerült megmentenie, :)Valamilyen szinte kárpótlásul szolgált Neki, vagy nem is tudom… nem tudom megfogalmazni…:S:S:S:S
    Nagyon sok dolgom volt/van, a suli teljesen lefoglal, azért nem volt időm olvasni, de megpróbálok valahogy időt szakítani rá :) Nem akarom, hogy azt hidd hogy leléptem :P
    A kép hogy tetszett amit Atyus csinált? És az alap ötlet? Kíváncsi vok a véleményedre :)

    puszika: Katherine

    • Aby szerint:

      Szia, Kath!

      Örülök, hogy ennyire tetszett ez a kis szösszenet. A pályázatra valami életszagút szerettem volna írni, és Atyus álma épp kapóra jött. :)
      Nekem is pusztult már el kutyusom. :( Gyerekkoromban volt egy farkaskutyánk. Koromfekete volt, és gyönyörű.
      Nagyon szerettem. Rendkívül okos állat volt, a nagymamám tanította be. Még az újságot is behozta. Aztán egyik reggel baleset történt, Nem részletezem, de szegény elpusztult, mire hazaértem az oviból. Emlékszem, mennyire hiányzott. A mai napig sokszor eszembe jut.
      Azóta sok kutyusom volt. De a nagy szerelmem, Lucky, a huskym. Sajnos nem tudok vele annyit foglalkozni, mint régen. Viszont amikor van egy kis időm, akkor olyan nagy örömmel fogad.
      Nath nagyon öntudatos srác. Annak ellenére, hogy milyen környéken nőtt fel, az édesapjától és az édesanyjától igazi értékeket kapott. Ez pedig segít, hogy a novella végére kötelességtudó rendőrré váljon. Azt hiszem, ez a legfontosabb: mindegy, honnan jövünk, a lényeg az, hogy hová jutunk el. :)

      Nekem nagyon tetszik a kép és az alapötlet is. :) Ha azt vesszük, a BD végén Carlisle tényleg olyan Bella számára, mint egy édesapa. Szóval szerintem érthető és logikus, hogy így látod. :)
      Örülök, hogy tetszett Neked, amit Atyus kihozott belőle. :)

      Hálás vagyok a véleményedért! :)

      Puszi:
      Aby

Szólj hozzá!