2012. október 17.

elsoegyetlenigazi

A hajnali napsugarak álmosan végigsimítottak a narancsszínű, mintás takarón. A fiatal nő jólesően nyújtózkodott, majd felnyitotta szemeit. Álompárás tekintettel a mellette elterülő férfi felé fordult. Hálótársa hason fekve szuszogott, karjait kispárnája alá rejtette. Enyhén nyitott szája szélén nyálcsepp csillogott.

A nő lassú óvatossággal hozzá hajolt, hogy még véletlenül se ébressze fel. Kiérdemelte, hogy hagyja pihenni az óracsörgésig. Miközben arcon csókolta szerelmét, megérezte szájának savanykás bor, saláta, csirke és sült krumpli illatát. Orrát kicsit elfintorította, azután visszatért saját térfelére.

A digitális óra számlapján ráérősen vánszorogtak a percek; a fiatal nő fejében kavargó gondolatok még jobban lelassították számára az időt. Lelki szemei előtt a tegnap este romantikus képsorai peregtek. Hol előre, hol visszatekerte a képzeletbeli filmet, és azon töprengett, helyes döntést hozott-e.

Maga előtt látta, ahogy a vacsoraasztalnál a férfi kortyol egyet a száraz italból, leteszi poharát, a zsebében matatva feláll, majd féltérdre ereszkedik a félhomályban. Felidézte, ahogy szeme színében felerősödött, majd uralkodóvá vált a zöldes árnyalat; pillantásában teljes bizonyosság csillogott: „Téged akarlak, örökre!”

Aztán hirtelen bevillant, s szertefoszlatta a képet az előbbi szájszag. Eddigi reggeleik egyikét sem zavarta meg ilyesmi. Talán ez valamiféle rossz előjel – gondolta. Figyelmeztetés, amiért olyan hirtelen, gondolkodás nélkül vágta rá a boldogító igent. Talán egy hét, vagy egy év után már nem is lesz képes elviselni.

Újra az óra kijelzőjére pillantott, az ébresztésig még tizenöt perc volt hátra. A nő diszkréten letolta magáról a takarót, az ajtóból visszafordulva végignézett vőlegényén: a széles vállakat, a finom ívű hátizmokat szabadon hagyta a lenge takaró, deréktól térdhajlatig viszont eltakarta, körülölelte az anyag. Tekintete rövid időre megpihent a kisportolt vádlikon, azután magára hagyta kételyeiről mit sem sejtő szerelmét.

A konyhában nappali világosság fogadta, a nyitott ablakokon tisztán behallatszódott a madarak tavaszüdvözlő éneke, ami ideiglenesen elnémította a fejében dübörgő aggályoskodó gondolatokat. Bekapcsolta a kávéfőzőt, előkészítette a bögréket, és közben újra felidézte az elmúlt este sorsdöntő eseményeit.

A fekete lé ráérősen csordogált bele a hőálló edénybe.

– Nem vagyok normális! – simította hátra a haját. Régóta dédelgetett álma vált valóra tegnap este, akkor miért törnek rá ostoba kételyek?! A szíve tudta, milyen szerencsés, de az esze lázasan kereste a kifogásokat. A férfi kellemetlen lehelete felébresztette az apró, ciripelő bogarat a fülében. „A házasság, kijelenteni, hogy kitartasz valaki mellett egy életen át, komoly döntés. Ne hamarkodd el!” – emlékezett édesanyja intő szavaira.

A férfi bizonytalan léptekkel közeledett a gondolataiba merült nő felé.

– Jó reggelt – suttogta mély, rekedtes orgánumán. Miközben arcon csókolta, gyengéden végigsimított kedvese vállig érő, sötétbarna haján.

– Neked is – motyogta vissza a nő.

A feszes, sötétkék boxeralsó érzékien rásimult a férfi ágyékára, fenekére. A nő hosszan gyönyörködött benne, miközben szerelme kávét töltött magának. Mozgáskoordinációja ébredés után hagyott némi kívánnivalót maga után; önmagához híven most is kilöttyentette a forró italt. Miért nem figyel oda?! Az eddig elnézett szokást a nő ezúttal rosszalló megjegyzéssel díjazta magában. Szinte megrettent saját gondolatától; ez idáig megmosolyogtatta, mulattatta a reggeli kávédöntögetés. Nem értette, mi játszódik le benne, csak azt tudta, hogy odabent óriási a káosz.

Öltözködés közben árgus szemekkel figyelte a férfit, már-már kétségbeesetten igyekezett emlékeztetni magát, miért szeretett belé.

– Jól vagy? – kérdezte szerelme, észrevéve a kivételes, kitüntető figyelmet.

– Persze – vágta rá zavartan.

– Ma sokáig dolgozom, de érted megyek a barátnődhöz – ígérte a búcsúcsókkal. – Szia! Legyen szép napod!

– Rendben. Neked is!

A nő kettesben maradt a kételyekkel; a szabadnap tökéletes alkalomnak ígérkezett a tépelődésre.

Miután a férfi távozott, a fürdőszobába ment. A szennyes válogatása közben újabb kifogásolhatót fedezett fel szerelme szokásai között: a nadrágzsebekbe tömött, telefonszámokat, találkozók időpontjait tartalmazó cédulákat.

– Akinek nincs esze, legyen notesze! – idézte fejcsóválva a szállóigét. Aztán eszébe villant, hogy szíve választottja kapcsolatuk elején a fecnik közé szerelmes üzeneteket rejtett. Mosolyogva böngészte át a többi zsebet, hátha most is akad bennük hasonló. Nem járt szerencsével. Csak egy mulatságos emlékeztetőt talált az egyik nadrág bal zsebében: „Nem elfelejteni: gyűrű a jobb zsebben!”

– A születésnapjára kap egy noteszt.

 

A nyugtalanító gondolatok barátnőjéhez igyekezve sem hagyták békén. Szerette, sőt rajongott a férfiért, most mégis bizonytalanság gyötörte, ami séta közben teljesen lefrusztrálta.

– Szia, Cora! – üdvözölte széles mosollyal a hosszú, szőke hajú nő, mikor befordult a sarkon.

– Szia, Bridget! – kiabált vissza.

Mély levegőt vett, aztán hagyta, hogy a másik karon ragadja, és magával húzza a házba.

– Esküszöm, nem értelek! – csóválta a fejét Bridget, miután barátnője előadta neki aggályait. Elhatározta, hogy a lelkére beszél.

– Nem te vagy az egyetlen – mondta Cora, elhúzva a száját.

– Fel nem foghatom, mit problémázol – dorgálta tovább jóakarója. – Természetes, hogy öt év után megkéri a kezed. Az is érthető, hogy erre az évfordulótokat találta a legmegfelelőbb alkalomnak. A helyedben, persze ez csak az én véleményem, ha nem tesz házassági ajánlatot, akkor én tettem volna neki. – Szikrázó tekintettel és egy elszánt bólintással nyomatékosította az elhangzottakat.

– Azt hiszem, igazad lehet.

Miután meggyőződött róla, hogy mondandója meghallgatásra talál, Bridget még bátrabban folytatta. – Igazán nem kapkodta el, ezt nem mondhatod! Noah nem erről híres. Ez nem lehet a probléma forrása. Az is évekig tartott, hogy összejöjjetek.

Cora visszaemlékezett arra a felejthetetlen éjszakára, az azóta férfivá érett kamasz fiú és a saját remegő hangjára, reszkető ujjaikra, melyekkel először érintették egymást.

Úgy érezte, elárulta szerelmét; szívét-lelkét átjárta, mardosta a bűntudat.

– Az érzéseimben teljesen biztos vagyok. Nem is ez a baj. – Nagyot sóhajtott, mielőtt színt vallott volna. – Maga a házasság gondolata ijesztett meg. Mi lesz, ha nem jön össze, ha egy idő után kihűl az egész? – kérdezte rémülten, inkább csak magától.

– Azon majd ráérsz akkor gondolkozni – legyintett barátnője. – Ne hülyéskedj már, Cora!

A nap további részében mellőzték a témát. A nő magában emésztgette barátnője szavait, próbálva megszüntetni a fejében dúló káoszt.

 

Hazafelé mindketten hallgattak. A nő a mellettük elsuhanó házakat figyelte; a közelben lakó, ismerős házaspár láttán furcsa melegség tört rá. A fiatal feleség a bejárati ajtóból kiabált férjének, aki egy szempillantás alatt mellette termett, és gömbölyödő hasára simította a kezét. Cora akaratlanul is hasonló jelenetet képzelt el kettejükről.

Noah szavak nélkül is érezte kedvese nyugtalanságát. Nem faggatta, várta, hogy magától mondja el, mi nyomja a szívét. Erre azonban nem került sor. Még akkor sem, amikor barackos gyümölcsteát szürcsölgetve, meghitten üldögéltek a hátsó teraszon.

A férfi arcát árnyék takarta; Cora csak sejthette rászegülő, fürkésző tekintetét. Pillantásuk találkozott, smaragd villant a derengő fényben. Miközben a nő a férfi vonásait kutatta, újabb vízió jelent meg lelki szemei előtt: Noah fekete hajába ősz szálak vegyültek, az arcán elmélyült ráncok még sármosabbá varázsolták. Cora percekig elérzékenyülten gyönyörködött a jövőképben. A szívét megdobogtató látvány eltörölte kételyeit. Immár biztosan tudta: e mellett a férfi mellett ki akar tartani egy életen át.

{lang: 'hu'}
Szólj hozzá!