2011. április 17.

parfum
korhatar18

Az utcai lámpák halvány fénybe vonták a spanyol nagyvárost. Az éjszaka csendje finom lepelként borult rá, a békés némaságot csak egy-egy, a főutcán végighaladó lovas kocsi zaja törte meg.

A járdán elegáns, középkorú férfi sétált előkelően. Mélyen magába szívta az esti félhomály fülledt levegőjét. Élvezte, ahogy a virágok friss, bódító illata betölti és édes kábulatba ejti az érzékeit: a szegfű kellemes, fűszeres aromájának keveredése a jázmin részegítő eszenciájával jóleső izgalommal töltötte el. Percekig nézte a lámpafénynél táncoló apró bogarakat, részletesen megfigyelte az épületek oldalán tovaszökő árnyékokat.

Reflexszerűen megemelte a cilinderét, majd biccentett a szembejövő idős férfinak.

– Jó estét, doktor úr! – köszöntötte a másik.

A megszólítás éles pengeként szúrta szíven, de tartotta magát. Nem hagyhatta, hogy az emlékek végleg maguk alá temessék. Tett még pár lépést, aztán befordult az egyik sötét mellékutcába.

 

A kivilágítatlan, keskeny utca végén a kéjnők kihallatszó hangos, kacér nevetése kihívóan csalogatta a buja élvezeteket kereső férfiakat. A doktor maga mögé pillantott, elmerengve nézte a főutca távolinak tűnő, pompás fényeit. Azután vett egy mély lélegzetet, és jobb kezének gyűrűsujjáról lassan lehúzta karikagyűrűjét. Az ékszert egy darabig a két ujja között fogta, és a bordélyház ablakain kiáramló tompa fényben forgatva nézegette. Végül, mielőtt belépett volna a világosságba, zakójának zsebébe ejtette.

Az ajtó mellett álló férfi sokat sejtető mosollyal invitálta beljebb. Az örömlányok már a nyüzsgő fogadószobában pajzán megjegyzésekkel ostromolták; egyikük végigsimított izzadságcseppektől csillogó nyakán, miközben tekintetével bűnre csábította. A férfi finom, csiklandozó érzést tapasztalt minden parányi ponton a nő vékony ujjai nyomán. Hirtelen, erősen megragadta a csuklóját, sötét szemeiben mély megvetés lángolt.

– Hagyj békén! – utasította fojtott hangon.

A nő engedelmeskedett, és lassan visszahúzta a kezét. Értetlenül nézett a férfi után, aki határozott léptekkel beljebb sétált az épületben. A prostituáltak összesúgtak a háta mögött, és amikor már eléggé eltávolodott tőlük, gúnyos megjegyzésekkel illették. De nem törődött velük, a szavak halk duruzsolásként, csak foszlányokban jutottak el a tudatáig.

Céltudatosan végigment a hosszú, szűk folyosón, amelynek vörös tapétájú falait sötét faajtók szakították meg sűrűn egymás után. A szeme megakadt az utolsó ajtó félhomályban kirajzolódó erezetén és a szépen csillogó rézkilincsen. Furcsa módon a részletek az otthonára emlékeztették; gyermekkorának képei élénken táncoltak lelki szemei előtt.

A szobákból kiszűrődő, kéjes hangok – a férfiak vad nyögései és az örömlányok erotikus sóhajai – keveredtek a levegőben a latin zene ritmusával. A férfin, egy átható sikoly hallatán, libabőr futott át, aztán elért a sejtelmes fényárban úszó, hatalmas teremig. Végignézett a kerek asztalokon, a rozoga székeken, a középen elterülő ütött-kopott színpadon, a pajzán tekintetű urakon és a sürgő-forgó prostituáltakon. Az egyikük egy vendég ölében ült; cipőjének sarkát a zene ütemére vágta a padlóhoz. A ritmikus koppanások egy pillanatra elnémították a férfi elméjében cikázó gondolatokat, azonban a következő percben újult erővel törtek a még megmaradt józanságára. A kínzó képek elárasztották a tudatát, de amikor a fények kihunytak és a zene elhallgatott, az emlékek is elhomályosultak.

 

A terem egyetlen pillanatra teljes sötétségbe burkolózott, aztán hirtelen felgyulladt a vakító, színpadi lámpa. Egy fiatal nőt világított meg, akit a jelenlévő urak hatalmas ovációval fogadtak. Oldalasan ült, lábait keresztbe téve egy, a nézőtérnek háttal fordított széken. Karját a háttámlán pihentette, miközben megvetően végigmérte közönségét. Az arcokat nem látta, a lámpa fénye elvakította, de jól tudta, miféle alakok kíváncsiak a műsorára. Már sokadik alkalommal lépett színpadra, fogalma sem volt, hányadszorra. Nem számolta, ahogy a gyorsan elrepülő éveket sem. Az álmainak már régen búcsút intett, azon a borús napon, amikor először kínálta pénzért a testét.

A következő pillanatban meghallotta az ismerős zene első taktusait. A nő kecses kacérsággal felállt, és érzékien vonaglani kezdett a latin ritmusra. Vörös, fekete csipkével díszített fűzőt, piros harisnyakötőt és fekete harisnyát viselt, sötét haját kontyba tűzte.

A sarokban álló férfi nem bírta levenni róla a szemét: mély, hívogató dekoltázsa, formás csípője, kerek feneke és hosszú lábai nem kötötték le a figyelmét; fűzőjének lágy csipkéjét tanulmányozta. Megfigyelte a ruha minden apró gyűrődését, a zsinór erős csomózását. Eszébe villant a felesége szolid, fehér csipkés alsóneműje, felidézte a divatos ruhák visszafogott színeit, bőrének finom parfümillatát és gyönyörű mosolyát, miközben tekintetét a színpadon táncoló nőre szegezte. Fogalma sem volt, mit keres itt, hogy valójában miért jött ide. Az agyában pislákoló, erőtlen józanság próbálta távozásra bírni, de már késő volt.

 

A műsor után az örömlány lesétált a vendégek közé. Hűvösen elutasított minden közeledést, és egyenesen a szobájába sietett. A pillantása találkozott a férfiéval, mikor elért a szűk folyosóhoz. A doktor udvarias biccentését egy kacér mosollyal jutalmazta.

A második ajtó halk nyikorgással nyílt ki a jobb oldalon. A férfi a hang irányába fordult; elrévedve figyelte, ahogy a nő belép a szobába és eltűnik a szeme elől.

 

A kurtizán fáradtan rogyott le az ágyára. Fásultan bámulta a plafon jól ismert repedéseit, és közben élvezte, ahogy a nyitott ablakon beszökő nyári szellő finoman simogatja hamvas bőrét.

Az ajtó újra kinyílt; a padló tompán koppant a férfi léptei nyomán.

A nő hirtelen felült. – Ma nem fogadok vendéget – közölte nyers határozottsággal.

– Megbeszéltem a madame-mal. Busásan megfizetlek – mosolygott az örömlányra.

A nő megadóan felsóhajtott, és lassan felállt. Hátat fordított a férfinak, és kényelmesen kibontotta a kontyát. Mikor végzett, finoman megrázta a fejét. Fekete, hullámos haja lágyan omlott le a hátára. A doktor beleszagolt a levegőbe, majd elégedetten felsóhajtott, amikor a finom virágillat betöltötte az érzékeit. A kéjnő mögé lépett, és szorosan átfogta karcsú derekát. Mohón csókolta a nyakát, aztán durván az ágyra lökte.

A figyelmét pár másodpercre megragadta a fésülködőasztal tükrén megcsillanó lámpafény. A megváltó őrület kapuja feltárult előtte, már majdnem maga mögött tudta a pokoli kínokat, a fájdalmas emlékeket. Az elméje csupán az utolsó cseppre várt.

Újra a nőre nézett, aki addigra már feltérdelt az ágyon. A doktor gondolkodás nélkül mögé helyezkedett. Miközben meglazította a nyakkendőjét, újabb látomás jelent meg az elméjében: ahogy próbálja megmenteni fiatal feleségét a haláltól.

Ingerülten kigombolta a nadrágját, mialatt az emlékek tovább ostromolták. A szajha eközben megszabadult a fehérneműjétől. A férfi egy határozott, durva mozdulattal hatolt belé, mire ő kéjesen felnyögött, hogy vendége mindenképpen elégedett legyen.

 

A gyenge, nyári szellő lágyan meglibbentette a függönyt. A férfi érezte, hogy elönti a végső vörös köd, maga alá gyűrve maradék józanságát. A levegőben keveredő szegfű- és jázminillat felesége parfümjének romlatlan esszenciájára emlékeztette. Nem volt képes tovább harcolni az őrület ellen, amely lassan zúzta darabokra régi önmagát.

A lámpafény élesen megvillant a fémen. A nő borzongató melegséget érzett a nyakánál, és minden elsötétült. Örökre.

A teste élettelenül hanyatlott előre a férfi karjaiban.

A téboly végérvényesen bekebelezte a doktor ép elméjét. Görcsösen szorongatta a véres kést, amelynek tisztán maradt felülete vakítóan csillant meg a kezében. Elmerengve forgatta a fényben, mialatt végigsimított a halott nő nyakán. Az ujjai között morzsolgatva figyelte a kezén pirosló nedvességet, miközben lelki szemei előtt megjelent az utolsó emlék: gyönyörű felesége élettelen teste a műtőasztalon.

A lámpa fénye még egyszer, utoljára élesen megvillant a fémen. A férfi csupán egy pillanatig érezte a mellkasát elöntő, üdvözítő melegséget, aztán minden elsötétült. Örökre.

{lang: 'hu'}
14 hozzászólás
  1. Stiga szerint:

    Szia!

    No, hol is kezdjem?? Nagyon nehéz ez így, mert én első (másod) kézből olvasom ezeket, és javítás közben már elég sok mindent elmondok, a további dicsérgetés csak felesleges szócséplés, és (hiába vagyok szómenéses) azt nem szeretem :D

    Nagyon érdekes volt ez a novella, a fogantatása, és a születése is. :)) Főleg, hogy a nagy részénél ott voltam. :D Jó, ahogy össze van rakva, a sok apró részlet, a felépítés… minden. Nem hiába lett közönségdíjas ;)

    Nah, ennyit bírok én így most kipréselni belőlem. :)

    Pusz: Stig _@/”

    • Aby szerint:

      Szia, Cica!

      Azért néha nem árt, ha hizlalod kicsit a májam. xD

      Először annyira semmilyennek éreztem, de az apró részletek, melyeket javasoltál, igazán őrültté tették. Pontosan ilyet akartam. :)

      Hisz’ tudod, hogy a Jekyll&Hide jelenete milyen mély nyomot hagyott bennem. :)

      Köszi, hogy írtál! :)

      Cupp:
      Aby < (@ˇvˇ@)>

      P.S.: Most találtam ezt a bagolykát. :) Igaz, kicsit módosítottam rajta. :D Remélem, tetszik! :D

  2. Mile Judit szerint:

    Szia Drága!

    Teljesen megérdemelten kaptad a közönségdíjat, egy remekül megfogalmazott, nagyon jó novella. :)
    Illett hozzá a zene, szomorú történet, elég nagy terhet cipelt a doktor magával. Kár, hogy ez lett a vége, de jobb így neki, a lányt is sajnálom.
    Nagyon tetszett az apró részletekre is kiterjedő fogalmazás.
    Pl:” Percekig nézte a lámpafénynél táncoló apró bogarakat, részletesen megfigyelte az épületek oldalán tovaszökő árnyékokat.”
    “A szeme megakadt az utolsó ajtó félhomályban kirajzolódó erezetén és a szépen csillogó rézkilincsen. ”

    Szeretem, hogy ilyen sok oldalú vagy, remek lett. :D

    Puszi: Judit

    • Aby szerint:

      Szia, Anyu!

      Örülök, hogy tetszett Neked ez a novella. Különösen büszke vagyok magamra, hogy sikerült így megírnom. :)

      Nekem is pontosan ugyanezek a részek a kedvenceim. :D
      Köszönöm szépen a bókot, jól esik, hogy így gondolod. :)

      Szeretem új témában kipróbálni magam. :)
      Az őrültség pedig, mint tudjuk, nem áll távol tőlem. xD

      Hálás vagyok a véleményedért! :)

      Puszi:
      Aby < (@ˇvˇ@)>

      P.S.: Te is kaptál baglyot! :D Remélem, tetszik! xD

  3. Lilli M szerint:

    Szia!

    Na tehát… nagyon jó volt :)) A Parfüm tökéletes címe ennek az alkotásodnak, már szinte a szobámban éreztem az illatot. A doktor terhe már majdnem a vállamat nyomta, és nagyon szomorú volt olvasni, hogy elveszítette a feleségét. Ez mindig annyira… hagyjuk, inkább visszatérek a lényegre, mielőtt nagyon szomorú leszek.
    A fogalmazás gyönyörű volt, csakúgy mint a bogarak, és a csillogó tárgyak. Teljesen eltudtam képzelni, hogy ott vagyok. Egyedül az a kés nem illett a képbe, de ez egyéni probléma :)) szegény nő…
    Nagyon sajnáltam a dokit, h számára már csak ez jelent valamiféle “megkönnyebbülést”. Csak azért nem tetszett a késes rész, mert megint meghal valaki :(( és én megint szomorú leszek. Ha a te írásaidat olvasom túl könnyen belemerülök a dologba és észre sem veszem. ez rossz, nagyon rossz, amúgy nem rossz, csak hozzá kell szoknom, hogy ne vegyek mindent annyira komolyan, és ne legyek minden miatt lehangolt.
    Teljesen jogosan kaptál közönségdíjat. Gratulálok! Nem hiszem, hogy van annál nagyobb elismerés mint a közönségé. Még egy szakmai zsűri sem veheti fel velük a versenyt, bárki bármit mondjon.
    Az írásaid által igazi egyéniséget ismerhetünk meg, aminek szerintem nem csak én, de mindnyájan örülünk. Kívánom, hogy ugyanilyen lendülettel és további ilyen remek alkotásokkal készülj nekünk. ( ez van, telhetetlen vagyok :) ).
    Tényleg szuper lett.
    pussz: Lilli

    • Aby szerint:

      Szia, Lilli!

      Nagyon szépen köszönöm. Igazán jól esett olvasni a komidat. :)

      Hálás vagyok, hogy megosztottad velem a véleményedet. :)
      Igen, a közönség véleménye a legfontosabb. Ezért is olyan fontos számomra, hogy megismerjem azt. :) Stiguval nem győzzük hangsúlyozni a kommentelés fontosságát. Most már Te is láthatod, hogy valóban mennyire életbevágó, hogy hozzászóljatok az írásokhoz. Amikor biztosítotok arról, hogy jól csinálom, amit csinálok, akkor tényleg olyan, mintha szárnyakat kapnék. :) Köszönöm, hogy hozzátettél ehhez egy kicsit. :)

      Az írást illetően – a próféta szóljon belőled. :)

      Hálásan köszönöm a véleményt! :)

      Puszi:
      Aby < (@ˇvˇ@)>

  4. Melinda szerint:

    Szia!
    Nem semmi novella de ahogy a zene is követi a sorokat…
    É”Lejátszani csak azt a kottát tudod, melyet magaddal hoztál. Sok mindent variálhatsz. Elronthatod. Rosszul játszhatod. Szépen játszhatod. Rögtönözhetsz. Szólamokat megváltoztathatsz benne; oda is vághatod a hegedűdet, hogy darabokra törjön, (…) – de a Nagy Kottádtól nem térhetsz el lényegesen. Elronthatod az életedet, és kihozhatsz belőle gyönyörűséget is: de akár csúnyán, akár szépen, sőt csodálatosan játszod: a TE DALOD SZÓL!” (Müller Péter)Érzelmekkel teli volt!

    • Aby szerint:

      Szia, Melinda!

      Juj, nagyon szépen köszönöm az idézetet! :) Nagyon szeretem Müller Péter írásait. :)

      Örülök, hogy ennyire tetszett Neked ez az írásom! :)

      Hálás vagyok a hozzászólásodért! :)

      Puszi:
      Aby < (@ˇvˇ@)>

  5. Katherine szerint:

    Szia Aby! :)

    nem is tudom hol kezdjem… nem találok rá szavakat! :) szuper lett! :) amikor olvastam végig a lelki szemeim előtt láttam az egészet: az utcán ott sétáltam a doki mellett, láttam a sok prostit és férfiakat, halottam a szobákból jövő hangokat, a tánctermet… a csipkéket… a nyakkendőt és a kést, és a sok vért is… :) fantasztikus lett! :D :D :D :D átéreztem a doki fájdalmát, a saját kezei között halt meg a felesége, hiába volt orvos nem tudta megmenteni… :( számára a halál már egy megváltás volt, és sztem a nőnek is…. prostituáltként élte le az életét… ez is túl nagy teher volt, sose lett volna lelki békéje.

    puszika

    • Aby szerint:

      Szia, Kath!

      Jaj, úgy örülök neki, hogy ennyire bele tudtad élni magad. :)
      Az igazság az, hogy amikor először hallottam a zenét, akkor még csak az alapötlet volt meg. Aztán szépen lassan kezdett kitisztulni a kép, és írás közben formát öltöttek a részletek.

      Eredetileg nem haltak volna meg mindketten. Azután elgondolkodtam, hogy mi legyen a doktorral. Végül világossá vált előttem, hogy ezzel a teherrel nem lenne képes tovább élni. Sok változata volt a történetnek, mire elnyerte végleges formáját. De elmondhatom, hogy addigra az egyik kedvencemmé vált. :)

      Hálásan köszönöm a véleményt! :)

      Puszi:
      Aby < (@ˇvˇ@)>

  6. evelin77 szerint:

    Nagyon szemléletesre sikerült ez a novella. Olyan érzésem volt, mintha a saját szememmel láttam volna az egész környezetet és az eseményeket. A hangulata kicsit nyomasztó szerintem, de az csak azért van, mert a doktor belső vívódását is tökéletesen szemléltetted.
    Nem újdonság és nem meglepetés, hogy ez is jól sikerült.

    Evelin

    • Aby szerint:

      Szia, Evelin!

      Akkor ezek szerint végeredményében tetszett Neked ez az írásom is? :) Örülök. :)
      Judit meg is jegyezte, hogy nem is gondolta, hogy ilyet is tudok írni. :)
      Nekem bevallom nagy kedvencem ez a novella. A zenével olyan egységet alkot és annyira érezni végig a feszültséget. Bevallom, amikor kész lettem az első verzióval, akkor úgy éreztem, nem illik a zenéhez. De aztán belekerültek az apró részletek és voula! :)
      Örülök, hogy ez az írásom is ennyire tetszett Nektek! :)

      Hálásan köszönöm a véleményt! :)

      Szeretettel:
      Aby < (@ˇvˇ@)>

Szólj hozzá!