2010. december 30.

frantic_honlap318k
„Az emberek azért örülnek a karácsonynak, mert tudják, hogy akkor jön el a csodák ideje.”

/Született feleségek/

 

 

Elveszetten toporogtam a lakásban. Egyszerűen sehogy sem találtam a helyemet. Az egész egy képtelen álomnak tűnt; teljesen meg voltam győződve róla, hogy hamarosan úgyis felébredek. Anne a repülőtér felé menet próbált meggyőzni, hogy nem az, még belém is csípett, hogy bizonyítsa az állítását.

Szerencsére csak hétfőn kellett újra munkába állnom. Addig volt elég időm feldolgozni a történteket, főleg, hogy ma este Taylor megint beszélgetni akar. Sajnos most sem tudta megmondani, pontosan mikor érkezik, de biztos voltam benne, hogy tíz óránál korábban semmi esetre sem.

Kilenc múlt, amikor úgy döntöttem – miután felállítottam a félórán belül elszívható cigarettamennyiség legújabb rekordját –, kimegyek és újra rágyújtok. Ezen már nem múlik!

Éppen elővettem az öngyújtómat, amikor csengettek.

Na, éljen! – forgattam meg a szemeimet. – Ez az én formám!

A teraszajtó felé fordultam, miközben erősen próbáltam csírájában elfojtani a pánikomat.

Remegő térdekkel sétáltam a bejárathoz. A kezem reszketett, ahogy a kilincshez nyúltam. Miután kinyitottam az ajtót, Taylorral találtam szemben magam, aki egyenesen a képembe vigyorgott. Sötétkék farmert, szürke, V-kivágású pólót és fekete bőrdzsekit viselt. Mintha most lépett volna le valamelyik magazin címlapjáról.

– Szia! – mosolyogtam rá; valahonnan nagyon mélyről sikerült előkaparnom a magabiztos énemet.

– Szia! – mondta, majd megejtette a szokásos üdvözlést.

Azt hiszem, most, hogy közben viszonylag képes voltam megőrizni a lélekjelenlétemet, kicsit el is pirultam.

– Fáradj beljebb! – invitáltam kacéran. Fogalmam sincs, honnan vettem a bátorságot. Mégiscsak Taylor Lautnerrel készülök édes kettesben csevegni. A buli éjszakája teljesen más lapra tartozik.

– Kérsz valamit inni? – kérdeztem, miután Ő lehuppant a kanapéra.

– A múltkori jó lesz – célzott a tegnapi gyümölcslére féloldalas mosollyal az arcán.

Ahogy kiértem a konyhába, mindkét kezemmel megtámaszkodtam a pulton. Mély levegőt vettem, próbálva visszanyerni a józanságomat.

Felegyenesedtem, hátrasimítottam a hajamat, majd visszamentem a nappaliba az italainkkal. Kivételesen magamnak is gyümölcslevet töltöttem, azonban korántsem voltam biztos benne, hogy sikerül pia nélkül megúsznom úgy az estét, hogy nem ájulok el.

– Szóval hét év? – kérdezte Taylor, mikor leültem mellé.

– Igen. Hét év – mondtam szigorúan.

– Azt azért sejtettem, hogy idősebb vagy nálam…

– De nem sejtetted, hogy ennyivel – fejeztem be helyette a mondatot.

– Ez teljesen lényegtelen! – jelentette ki elszántan.

Na, persze, lényegtelen… Nem Ő áll egy karnyújtásnyira a harmadik X-től. Elszörnyedtem a gondolatra; hidegzuhanyként ért a felismerés.

– Könnyen beszélsz. Még csak le sem itathatlak legálisan – morcoskodtam.

– Ha jól emlékszem, nem nekem volt szükségem alkoholra hozzá – mosolyodott el zsiványan.

A megjegyzésére merészen, kihívóan néztem rá; csokoládébarna szemeiben felizzott a vágy, amitől csak még jobban felbátorodtam. Most megmutatom neki, hogy az alkohol mennyire elhanyagolható tényező! – villant át az agyamon, miközben felé hajoltam. Önelégült vigyor ült a képen; sejtettem, hogy pontosan erre számított. Hát én megadtam neki, amire vágyott!

Puha ajkaira nyomtam az enyémeket. Hevesen csókoltuk egymást; a nyelvem utat tört magának, és vad táncba kezdett az övével. Beletúrtam selymes hajába, mialatt Ő átfogta a derekamat, és erős karjaival közelebb húzott magához. A tenyeremet a mellkasára tettem, és ledöntöttem a kanapéra. Elégedetten, sokat sejtetően mosolyogtam rá, aztán egy gyors mozdulattal megszabadultam a felsőmtől. A fekete, csipkés melltartó lekötötte a figyelmét egy pillanatra.

– Na, mi az? Tetszik a látvány? – kérdeztem önelégülten. Egy féloldalas mosoly volt a válasz, ami csak még jobban felkorbácsolta bennem a vágyat.

Rutinosan kezdtem kicsatolni az övét, miközben ő kínzó szenvedéllyel simogatott. A lélegzetvételeink egyre sűrűbbekké váltak. Gyorsan megszabadult a bőrdzsekijétől és a pólójától. Majd engem is kezelésbe vett.

A fekete, szintén csipkés fehérneműm legalább akkora sikert aratott, mint a melltartóm. Miután róla is lekerült a nadrág, visszaültem a csípőjére. Éreztem kemény férfiasságát, ahogy a sötétkék boxeren keresztül hozzám nyomódik. Mélyen belenéztem a vágytól izzó, szinte fekete szemeibe, miközben simogattam. Aztán lassan lemásztam róla. Levettem az alsóját, majd kibújtam a bugyimból. A bőrdzsekijéért nyúlt; fölé hajoltam, és hevesen csókolgatni kezdtem a nyakát. A belső zsebből elővett egy óvszert, majd sietősen kibontotta a kis tasakot, és felhúzta a gumit.

Elhelyezkedtem az ölében, és mélyen magamba fogadtam, mire kéjesen felnyögött. Izmos mellkasán és kockás hasán legeltettem a szemeimet, amelyeket gyönyörű barna bőre tökéletesen kiemelt. Úgy éreztem, ezzel a látvánnyal sosem leszek képes betelni.

Megmozdítottam a csípőmet egyenletes, finom tempót diktálva, mialatt megtámaszkodtam a mellkasán. Kezeit a derekamra simítva segítette a mozgásomat. Elvesztünk egymás tekintetében, miközben sűrű, vágytól fűtött, vörös köd borult ránk. Igyekeztünk mindenhol megérinteni a másikat, érezni egymás felhevült bőrét.

A nyögéseink egyre hevesebbekké és hangosabbakká váltak. A vad szenvedély elhomályosította az érzékeimet. Gyorsabb ütemre váltottam, és éreztem, hogy mindkettőnk számára közel a beteljesülés. Taylor csípője együtt ringott az enyémmel. A légzésem szaporább lett, egyeletlenül kezdtem levegő után kapkodni. Szorosan a karjaiban tartott, mikor végül közösen átléptük a gyönyör kapuját. Hátravetettem a fejem, és utolsó, vággyal teli nyögésével egyidejűleg az én ajkaimon is megszületett az elsöprő kéj elégedett sikolya.

Kimerülten borultam rá izmos mellkasára, miközben Ő a hátamat simogatta.

– Remélem, józanul is elégedett voltál velem – suttogtam mosolyogva.

– Tökéletesen – hangzott a válasz.

 

 

 

***

 

 

 

Másnap reggel még mindig ott zakatolt a fejemben a kérdés, hogy mi a fenét művelek?! Ő jóformán még gyerek, a közös jövő gondolata pedig egyszerűen őrültség.

Figyeltem, ahogy békésen alszik mellettem, miközben édesen szuszog. Egyelőre fogalma se volt róla, milyen elhatározásra jutottam. Az agyam józanabbik része egyszerűen nem engedte, hogy újra kiadjam magam. Még nem sikerült teljesen elvennie az eszemet, nekem pedig addig kell észnél lennem, amíg ez nem történik meg. Győzött a csalódástól való félelem…

– Jó reggelt! – nyújtózkodott mosolyogva. A szívem összeszorult egy pillanatra, ahogy átvillant az agyamon, hogy az a szép mosoly mindjárt leolvad arról a kedves arcról.

– Jó reggelt! – válaszoltam komoran.

– A mai napot a családommal töltöm, holnap pedig utazunk a következő promóciós helyszínre, New Yorkba – vázolta fel a programját.

– Értem – hangzott a zseniális válaszom.

– De a következő hétvégét együtt tölthetnénk – nézett a szemembe kérdőn.

– Nem hiszem – csóváltam meg a fejem. A tekintetében szomorúságot véltem felfedezi. – Nekem még meg kell emésztenem ezt az egészet. Szükségem van egy kis gondolkodási időre.

– Még mindig a korkülönbség a probléma, igaz? – Tökéletesen átlátott rajtam.

– Szerintem érthető, hogy ez zavar engem. – Tanácstalannak tűnt, ahogy a pillantásunk találkozott. Fogalma sem volt, hogy mit mondjon erre. Frusztráltan felsóhajtott.

– Rendben – egyezett bele végül. – De azért a számodat megkaphatom? – húzta féloldalas mosolyra a száját. Halkan felnevettem a kérdésre, majd beleegyezően bólintottam.

Miután számot cseréltünk, kikeltünk az ágyból. Rendbe szedte magát, aztán hazaindult. Az ajtóból még visszafordult, és a pillantásában volt valami, ami azt súgta, hogy úgysem menekülhetek előle.

 

 

 

***

 

 

 

A számítógép előtt ültem, és éppen a repülőjegyemet készültem lefoglalni, hogy anya születésnapjára biztosan hazaérjek. Anne, mikor utoljára beszéltünk, még nem tudta megmondani, hol tölti az ünnepeket. A telefonom után nyúltam, hogy felhívjam és megkérdezzem, jelenleg hogy áll a dolog.

– Hallo? – kérdezte a vonal másik végén. Szinte azonnal felvette.

Lehet, hogy Rob hívását várta?! – kuncogtam magamban.

– Hi! – üdvözöltem a már megszokott módon.

– Szia! – köszönt vissza csalódottan. Úgy éreztem, az előbbi feltételezésem helyes volt.

– Jössz haza Karácsonyra? – tértem a tárgyra.

– Igen, úgy tűnik, el tudok szabadulni pár napra – lelkendezett. – Tudunk találkozni valamikor. – A hír hallatán én is izgatott lettem.

– Szuper! – kiáltottam bele a készülékbe. – Én 19-én érkezem. Most lesz anya 60. születésnapja – magyaráztam.

– Ja, rémlik – vágta rá hevesen. Szinte láttam magam előtt, ahogy buzgón bólogat hozzá. – Én csak 23-ára kaptam repülőjegyet.

– Hát akkor majd otthon értekezünk, hogy melyik nap futunk össze – mondtam végül.

– Na, és mi van Taylorral? – tapintott rá a kényes pontra. Minden alkalommal felhozta a témát, amikor beszéltünk. Én pedig már nagyon kezdtem unni.

– Áh, semmi – sóhajtottam lemondóan. – Részemről még mindig mosolyszünet van – néztem fel a falon lévő Wolf Pack-es poszterre, amit első találkozásunkkor dedikált nekem.

– Még mindig bolond vagy – állapította meg frusztráltan a nyilvánvaló tényt. – Szard már le azt a pár évet!

– Meg a lesifotósokat… Meg az egész felhajtást… – soroltam csüggedten. Fogalmam sem volt, mihez kezdjek a Cicafiúval.

– Meg az álmokat… – okoskodott tovább.

– Hagyjuk már! – jelentettem ki dühösen. Semmi kedvem nem volt erről beszélni. – Na, és mi van Robbal? – váltottam hirtelen témát. – Megtanulta már kezelni a telefonján a kis zöld gombot? – érdeklődtem gúnyolódva.

– Claire, most le kell tennem – mondta váratlanul. – Visszahívlak. – Meg sem várta a válaszomat, azonnal kinyomott. Persze később felhívott, hogy elújságolja, Robbal futott össze akkor éppen.

 

 

 

***

 

 

 

Otthon persze eszem ágában sem volt beszámolni a farkasfiús kalandjaimról.

Már több mint egy hónap telt el azóta, hogy Taylortól gondolkodási időt kértem. Újra és újra kikerestem a nevét a telefonomban, aztán az utolsó pillanatban mégis kiléptem a névjegyzékből.

Miután leszállt a gép, apa felszedett a reptéren. Természetesen tetőtől talpig olajosan, munkásruhában várt.

Hazaérve megvolt a nagy családi összeborulás, aztán meséltem nekik Sarah-ról, hogy milyen kis tünemény az a lányka. Egy-két hajmeresztő történetet is elejtettem, amiken anyával jót mosolyogtak, és felelevenítettek párat velem kapcsolatban.

A következő nap azt se tudtam, hol áll a fejem. Anya születésnapját még L.A.-ből szerveztem le. Mindennek a helyén kellett lennie, hatalmas családi banzájt tartottunk. A rokonok persze hozták a formájukat a szokásos kérdéseikkel: „Mikor mész férjhez?, Meg van még az a kedves fiú?, Nincs, hogyhogy?”. A „Vigyázz, még vénlány maradsz!”-ról nem is beszélve. A nap végére semmire se vágytam jobban a pihe-puha ágynál. De a lényeg, hogy anya jól érezte magát, és a pénzfa, amit tőlem kapott, nagy sikert aratott.

Végre volt alkalmam pihenni egy kicsit; mióta Anne-nel nekivágtunk a nagy útnak, azóta nem jártam itthon. A karácsonyfánkat közösen díszítettük fel 24-én, aztán kora délután beültem a tv elé, hogy megnézzek valami jó kis „karácsonyi” filmet. Alaposan bebugyoláltam magam az egyik plédbe, és kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén.

Persze még a csapból is a rózsaszín, habos-babos romantika folyt, és ehhez az ömlengéshez egyáltalán nem volt hangulatom, de végül feladtam.

Az egyik csatornán a Kutyátlanok kíméljenek! című romantikus vígjátékot adták. Ha jobb nincs… – vontam vállat. Amikor meghallottam, hogy hívják a főszereplő fickót, a gerincem mentén végigfutott a hideg. Hát persze, hogy Jake-nek. Egyből eszembe jutott Taylor, és utána sehogy sem sikerült kiverni a gondolataimból.

Anya éppen akkor hozott be egy tányérral a kedvenc paprikás bejglimből, amikor vége lett a filmnek, és meghallottam mi következik: a Cápasrác és Lávalány kalandjai. Na, ezt muszáj megnéznem, ha ettől nem ábrándulok ki belőle, akkor semmitől! – gondoltam magamban.

Az első pár percben semmi sem történt. Még hangosan is megállapítottam, hogy mennyire rossz ez a film. Aztán egyszer csak előbukkant a tüsi kis buksija a vízből… A szívem kihagyott egy dobbanást. Utána még percekig igyekeztem tartani magam, de hamarosan csak meredten bámultam a képernyőt, és minden mozdulatát édesnek találtam. Amikor az altatót énekelte, az végképp kivágta nálam a biztosítékot. A további ellenállásnak nem lett volna semmi haszna. Nekem kell ez a fiú! – ismertem be, kizárólag csak magamnak, miközben egy ábrándos sóhaj hagyta el az ajkaimat.

Az este meghitt, békés hangulata még jobban elbizonytalanított a korábbi elhatározásomban.

Természetesen idén is twilightos dolgokat kaptam, amiknek borzasztóan örültem. Végre megkaptam az eclipse-es táskát, amire olyan régóta vágytam. Jake volt rajta, kár, hogy Edward feltételezése helytelennek bizonyult: a fiúnak sajnos volt pólója.

Anyának pár praktikus holmit vásároltam, apát pedig egy új csavarkulcs-készlettel leptem meg.

Ajándékbontás után elvonultam a szobámba. Egy ideig nyugtalanul forgolódtam az ágyamban, aztán ahogy teljesen kimerülten beléptem az álmok országába, a Cicafiú fogadott.

 

 

 

***

 

 

 

Másnap ebéd után az ablak előtt állva a sűrű hóesést figyeltem, amikor a telefonom egy bizonyos hívóhoz beállított csengőhanggal kezdett csörögni. Egyből megállt bennem az ütő.

Remegő kézzel nyúltam a készülékért, és a kijelzőjén valóban a „Cicafiú” megnevezés villogott.

– Hallo? – szóltam bele szinte suttogva.

– Hi! Taylor vagyok – köszönt be lelkesen. – Csak Boldog Karácsonyt szeretnék kívánni neked! – Hallottam a hangján, hogy szélesen vigyorog.

– Szia! Köszönöm! Neked is Boldog Karácsonyt! – mosolyogtam.

– Öhm… szabad tudnom, hogy mikor jössz vissza az államokba? – kérdezte óvatosan.

– 28-án – feleltem kurtán.

– Esetleg találkozhatnánk? – faggatott tovább. Tényleg nagyon kitartó volt.

– Persze, szívesen – vágtam rá gondolkodás nélkül.

– Nem tudom, mik a terveid szilveszterre – puhatolózott bátortalanul.

– Az az igazság, hogy dolgozom – mondtam szomorúan.

– Oh, értem. – A hangja csalódott lett.

– De 1-jén szabad vagyok. Tudunk találkozni, ha gondolod – hadartam hirtelen.

– Az szuper lenne! – lelkendezett. Édes volt, ahogy máris felvidult.

– Akkor ezt megbeszéltük – állapítottam meg boldogan.

– Igen – helyeselt. – Ezek szerint együtt kezdjük az új évet – mondta sokat sejtetően.

– Remélem, szerencsét hozol nekem – dobtam fel a labdát.

– Én is remélem – nevetett fel halkan. – Most mennem kell. Később hívlak – ígérte.

– Rendben. Szia! – köszöntem el.

– Szia! – mondta, aztán kinyomta a készüléket.

A gyomrom borsó méretűre zsugorodott. A lelkemből eltűnt a melankólia, és a helyére egy egészen más, különös érzés költözött.

Magam elé tartottam a készüléket, és percekig csak bámultam a sötét kijelzőt. Nem voltam képes elhinni, hogy felhívott. A legutóbbi találkozásunk óta váltottunk pár SMS-t, de kitartottam az elhatározásom mellett, amit azon a reggelen hoztam, és egyáltalán nem bátorítottam. Na, jó, talán egy kicsit.

Megnéztem a híváslistámat, és valóban ott állt a neve.

Ezt el kell mesélnem majd Anne-nek, amikor holnap jön. Ki fog akadni! – mosolyogtam magamban.

 

 

 

***

 

 

 

Másnap délelőtt kisétáltam Anne elé a megállóba. Amikor leszállt a HÉV-ről, rögtön kiszúrtam, pedig a szakadó hóesésben alig lehetett látni. Már lassan két napja egyfolytában esett.

– Szia! – köszönt mosolyogva. – Mi újság? – érdeklődött lelkesen.

– Semmi – válaszoltam szenvtelenül. – Taylor felhívott – közöltem halálos nyugalommal, amit igencsak nehezemre esett magamra erőltetnem. Anne-nek persze leesett az álla.

– Nem mondod! – jegyezte meg hitetlenkedve. – Mikor? Mit mondott? – faggatózott kíváncsian.

– Tegnap, ebéd után.

– És? És? És?

– Boldog Karácsonyt kívánt, és megkérdezte, mikor megyek vissza. – Anne várakozóan bólogatott minden egyes szóra. Úgy döntöttem, nem húzom tovább az idegeit. – Mondtam, hogy 28-án…

– Én is akkor fogok – vágott közbe lelkesen.

– De jó! – örvendeztem én is. – Találkozunk előtte a reptéren?

– Hogy a manóba ne! Mást nem beszéltetek? – tért vissza az előbbi témánkhoz.

– De, szóba került a szilveszter is. – Anne felhúzta a szemöldökét. – Hogy esetleg együtt… – magyaráztam meg a dolgot. – Sajnos, akkor Sarah-val leszek, viszont 1-jén találkozunk – mondtam mosolyogva.

– El se hiszem. Jót tett a hazai levegő? – gúnyolódott. Egy nagyon csúnya pillantást kapott tőlem válaszul.– És akkor most együtt vagytok?

– Majd meglátjuk, mit hoz az új év – vontam meg a vállam.

– Azt hiszem, a következő év nekem is izgi lesz. – Kérdőn néztem rá. – Rob írt nekem SMS-t – mondta, majd előkotorta a telefonját. Az orrom alá dugta a készüléket, és lelkesen mutogatni kezdte a rövidke üzeneteket.

– Wow! Jól nyomjátok! – jegyeztem meg csipkelődve.

Eközben meg is érkeztünk. Gyorsan nekivetkőztünk, aztán Anne üdvözölte a szüleimet. Anya a kandalló előtt ült, és jól megölelgette a rég nem látott vendéget.

Az emeletre érve én léptem be elsőként a szobámba. Rögtön az íróasztalomhoz mentem, és Anne ajándékával a kezemben fordultam oda hozzá.

– Várjá’, várjá’! – kérte, miközben a táskájában kezdett matatni. Ő is elővette az én ajándékomat, és a kezembe nyomta. – Boldog Karácsonyt! – vigyorgott.

– Boldog Karácsonyt! – mosolyodtam el.

Egyszerre kezdtük kibontani az egymásnak szánt meglepetéseket.

– Mész ám te a picsába! – nevettem fel, amikor megláttam a fehér bögrét és rajta nagy, fekete betűkkel a „Cicalány” feliratot. Anne felpislogott rám az ajándékából, és széles mosolyra húzta a száját, mire szigorúan megcsóváltam a fejem.

– Jaj, de jó! – mondta álmélkodva, mikor előkerült a kicsi, zöld gombokkal kirakott fenyőfácska. Egy nagyon jó barátnőmtől vettem az ötletet: háromdimenziós képeslap.

– Húzd ki a masnit! – bólintottam az apró szalag felé.

Anne gyengéden meghúzta az anyagot, mire előbukkant a neki szánt személyes üzenetem:

„Boldog Karácsonyt! Remélem, őt is ráírtad a kívánságlistádra! Claire”

Érdeklődve fordította meg a papírt, aminek a másik oldaláról Rob nézett vissza rá. Elmerengve simított végig a képen. Abban a pillanatban tiszta szívemből kívántam, hogy az álma valóra váljon.

Az este további részét kellemes hangulatban töltöttük.

Egy nagy bögre forró csokoládé mindig gyógyírt jelent a megtört szívekre, úgyhogy ezzel az orvossággal és egy nagy tál mézeskalács angyalkával ültünk be a DVD-lejátszó elé, hogy megnézzük az Igazából szerelmet, ami nem volt éppen a legjobb ötlet.

Az egész Taylor-ügy teljesen átértékelődött bennem. Biztosan tudtam, hogy erre az ünnepi hangulat is erősen rásegített, de egy cseppet sem bántam.

Anne-nél szintén kivágta a film a biztosítékot. Mindketten hallgatásba burkolóztunk, mialatt eltöprengve figyeltük a képkockákat. Az egyik szereplővel, Natalie-val, a szabad szájú asszisztenssel, aki beleszeret a miniszterelnökbe, tökéletesen tudtam azonosulni.

Mikor hajnalban ágyba kerültünk, még mindig az ő kapcsolatuk körül forogtak a gondolataim. Titkon mindennél jobban vágytam arra, hogy a mi történetünknek is hasonló legyen a befejezése…

 

« Előző fejezet Következő fejezet »
 
Tündérmesém – Anne története: 3. All I want for X-mas…
{lang: 'hu'}
4 hozzászólás
  1. MJudit szerint:

    Szia Drága!

    Jaaaaj,úgy örülök,hogy ilyen hamar olvashattam a következő részt. Fantasztikusan jól sikerült ez is. Én örülök, hogy Claire mégis engedett Taylornak, nagyon aranyosak együtt. A karácsony nagyon meghittre sikerült,jó volt olvasni.
    Olyan jó, hogy ha visszamegy Claire, újból találkozik Taylorral. Én szorítok nekik.
    Nagyon jól működik a két történet együtt,nagyon tetszik, ahogy Stiguval minden párbeszédet egyeztettek. Nagyon jó lett, várom, hogy mit hoz nekik az új év.

    Puszi:Judit

  2. Atyus szerint:

    Szia(sztok)!:)
    Hát igen, azt hiszem, az eddigi kedvenc részem. :)
    Nagyon tetszik, hogy ennyi részből áll, és ilyen sok oldalát megmutatja Claire. Bírom a csajt!;) És végre észhez tért. Nem baj, ha a pasi fiatal, legalább még “meg lehet nevelni”. xD Csak viccelek, de persze minden viccnek…hihi
    Várom a folytatást nagyon.
    Puszi, Csajszi(k)!

  3. Stiga szerint:

    Szia!

    Na, legutolsó dolog, amihez írnom kell. Roppantul büszke vagyok magamra. :D

    Hihetetlen, hogy mindig egymásnak ugranak (jó értelemben) :), mint két begőzölt tini… ja, persze, az egyikük az. :) Na, nem, csak gonoszkodok. :)

    Jaj, az a film! :) Hihetetlen. :) Megzabálnám. :D

    Az ajándékok nagyon tetszettek, tényleg találó lett mind. :D
    Mikor nézzük meg együtt azt a filmet? :)

    Pusz: Stig _@/”

    • Aby szerint:

      Szia, Cica!

      Büszke is lehetsz magadra! :)
      Nagyon jól esik, hogy annak ellenére, hogy minden fejezetet elsők között olvasol, illetve lelkiismeretesen lejavítod őket, még arra is szánsz időt, hogy kommentelj hozzájuk. :) Imádlak! :heart: :)

      Az egymásnak ugrás tényleg a hormonok miatt van, illetve Claire képtelen türtőztetni magát Taylor közelében. Gondolj csak bele: te nem falnád fel a fiút minden alkalommal, ahogy meglátod?! Inkább ne válaszolj! :P Claire esetében csak magamból indultam ki. xD
      Tini… A sztoriban mindjárt 20 lesz!!! :ble: Örömmel lesegíteném a fenekéről a tojáshéjat. :D

      Az a kis tüsi buksi… Juj, de elvetemült vagyok! :D

      Melyik filmet? Az Igazából szerelmet? Amikor jössz, megnézzük. :) Mikor kapok igazából olyan bögrét? :D Te már megkaptad a fenyőfádat. :)

      Pussz:
      Aby < (@ˇvˇ@)>

Szólj hozzá!