2011. május 12.

Ez a mese a Könyvmolyképző Kiadó egy facebookos játéka során született. Megadtak egy mondatot: „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy manó, aki nem szeretett olvasni.” Soronként úgy kellett folytatni, hogy az egymást követő mondatokat nem írhatta ugyanaz.
A meseírásban rajtam kívül tizenegyen vettek részt: Nyíri Eszter (Stigu); Atyi Anita (Atyus); Szabó Nikolett (NikkiTaylor887); Mile Judit (Mjudit); Éber Sára (Saccka); Szántó Henrietta (Hencii); Szöllősi Nóra (vampire nori); Rákóczi Vivien (Leander88); Gáncs Kata (Inka); Buzdor Hajnalka és Barth Orsolya. Nagyon szépen köszönöm nekik, hogy közreműködtek a mese megszületésében, és hozzájárultak, hogy megnyerhessem a könyvet, amit szerettem volna: egy Twilight világa díszkötetet. Atyusnak pedig külön dicséret jár az ötleteiért. Büszkeséggel tölt el, hogy ilyen kreatív és vállalkozó szellemű ismerőseim vannak.
A manót egy programmal és egy kis segítséggel készítettem el, illetve sokáig kutattam a legmegfelelőbb képek után, melyekből Atyus ezt a gyönyörű montázst rakta össze.
A mese címe: Varázsige. Fogadjátok szeretettel! Jó olvasást kívánok!
varazsige2

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy manó, aki nem szeretett olvasni. Utált minden könyvet, minden nyomtatott, de még az írott betűket is. Egyszer azonban, ahogy a házikójában pakolgatott, a kezébe akadt egy poros fedelű, vaskos kötet. Első gondolata az volt, hogy mielőbb meg kell tőle szabadulnia, de a kíváncsisága nem hagyta nyugodni. A könyv szinte mágikus erővel vonzotta magához.

Amikor kinyitotta és elolvasta az első néhány mondatot, már tudta, hogy jól döntött. A könyv egy elvarázsolt csodálatos helyről szólt, ahová ő mindig is vágyódott. Ebben a világban emberek éltek, akik iskolába jártak, szerelembe estek, és különleges lények, akik vért ittak, bár félelmetesek voltak, mégis vonzották őt.

Egyszer csak azon kapta magát a manó, hogy már a könyv felénél jár. Sajnálta, hogy sohasem juthatott el oda, de a könyv hatására úgy érezte, mintha éppen a varázslatos tájon barangolna. Teljesen beleélte magát, úgy érezte, mintha vele történne minden. Érezte a vérszívó fiú hűs, óvatos csókját, jeges kezének selyemfinom érintését a bőrén. Nyelt egy nagyot, és tovább lapozott a könyvben…

A következő oldalakon a vérfarkasokról, a Hold gyermekeiről olvashatott, akik hátborzongató, visszataszító teremtmények, de szerencsére a vérszívó lényeknek sikerült elpusztítani őket.

Brrr… na, ezért nem szeretek olvasni – jegyezte meg magában. – Miért nem szólhatnak a mesék… mondjuk… a manókról, teszem azt? – Morogva, de azért kíváncsian olvasott tovább.

Egyszer csak, valamilyen rejtelmes, sejtelmes varázslathoz ért a könyv felénél. A varázslatot, mint kiderült, az üknagymamája jegyezte fel, aki óva intette a könyv megtalálóját, bárki legyen is az. Azt írta, hogy a varázsigét hangosan felolvasva könnyen a könyv által leírt világban találhatjuk magunkat. Persze a manó azt hitte, hogy felmenője figyelmeztetése csak legenda, amivel régen a gyerekeket rémisztgették. Úgyhogy összeráncolt szemöldökkel, erősen koncentrálva elkezdte felolvasni a varázsigét. Egyszer csak egy számára ismeretlen helyen találta magát.

Vegyes érzések kavarogtak benne: egyrészt izgatott volt, hiszen gyönyörű volt a táj, ahová csöppent, kíváncsi volt, mit tartogathat még; másrészt megijedt kicsit, mivel egyedül volt és fogalma sem volt, hogyan juthat haza. Ekkor odalépett hozzá egy feltűnően fehérbőrű fiú. Bronzvörös haj keretezte hófehér arcát, a szemei pedig borostyán színben pompáztak. A megjelenésében volt valami egyszerre félelmetes és megnyugtató, bár a manó maga sem értette, egyáltalán hogyan érezhet ilyeneket egy olyan fiú iránt, akit nem is ismer. Szinte rögtön felismerte milyen lénnyel áll szemben, a könyvben sok oldalt szenteltek az ő fajtájának. Akár meg is ijedhetett volna. Akár… Ám eszébe jutott a könyv lapjairól visszaköszönő család, akik elutasították a gyilkolást, ezért állati vérrel táplálkoztak.

A fiú ajkai félmosolyra húzódtak, a kis manó lány pedig érezte, hogy nincs mitől félnie.

‎– Üdv, kedves idegen! – köszöntötte őt a fiú bársonyos hangján.

A manócska fejében egy név visszhangzott: Edward, de nem lehetett biztos benne, hogy valóban ő az. Ekkor az erdőből farkasüvöltés hallatszott, a fehérbőrű fiú pedig gyorsan odakapta a fejét. Mielőtt feltehette volna kérdéseit, a fiú elhadarta a válaszokat. ‎– A nevem Edward, és vámpír vagyok – mondta gyorsan, miközben az erdő felé nézett meredten. A hatalmas farkas pedig egyre csak közeledett, vörösesbarna bundáját a szél borzolta, s amikor elébük ért, összetalálkozott a tekintetük.

‎– Nem kell félned, ő nem a Hold gyermekei közül való – próbálta megnyugtatni a zaklatott lányt.

‎– Helló, Jake! – köszöntötte a robosztus állatot.

A farkas azonban éppen csak hogy vetett rá egy pillantást, helyette meleg barna szemeit az új jövevényre szegezte. A manó a döbbenettől alig jutott szóhoz; bele telt egy percbe, mire képes volt kinyögni valamiféle üdvözlést.

‎– Sziasztok! – dadogta alig hallhatóan, mire a farkas pofáján széles vigyor jelent meg.

– Jacob, a vendégünk érdekében nagyra értékelném, ha visszaváltoznál – bökött a távolban zöldellő bokorra Edward, mire a behemót szörnyeteg ugatással vegyes nevetés közepette elkullogott a mutatott irányba.

– Én… Fanni vagyok Manófalváról – mondta, hosszan elnyújtva a szavakat. ‎– Elnézést kérek, hogy ilyen udvariatlan voltam és nem mutatkoztam be, de… ti igaziak vagytok? – kérdezte őszinte kíváncsisággal a szemében.

– Éppen annyira vagyunk igaziak, mint te.

‎– Kislány, hidd csak el, nem csalás, nem ámítás – lépett elő nevetve a bokor mögül egy fiú, aki nem viselt mást, csak egy kopott farmernadrágot.

‎– De akkor… minden igaz, amit a könyvben olvastam? – tette fel a kérdést a lány, leginkább magának.

‎– Ahhoz, hogy mi itt állunk előtted, semmilyen kétség sem férhet, ám nem tudom, milyen könyvre gondolsz – válaszolt a vámpírfiú.

Fanni megmutatta, a kezében tartott könyvet. Edward csodálkozva nézte a borító elején fehérlő kezeket, és benne az almát. Majd belelapozott a könyvbe.

‎– Hadd nézzem csak én is! – lépett mellé a farmernadrágos fiú. – Azta’! Ezek mi vagyunk – dörmögte csodálkozva.

‎– Honnan van ez a könyv, Fanni? – kérdezte Edward kissé elgondolkodva.

– A házikómban találtam, a régi poros könyvek között.

‎– Na, engem ez a veszély nem fenyeget, amennyit én takarítok – kuncogott a rézvörös bőrű fiú, majd hirtelen a távolba rebbent a tekintete, hiszen egy alakot láttak közeledni. A fiatal lány, mikor a fiú mellé ért, szorosan átölelte. A kis manólány tágra nyílt szemekkel figyelte.

‎– Nessie, drágám, bemutatom neked Fannit – mosolygott Edward.

‎– Szervusz, Fanni, az én nevem Renesmee, de hívj csak Nessie-nek – köszöntötte őt a lány kedvesen.

– Szia, Nessie! – köszönt félénken Fanni.

‎– Mi szél hozott ide? – kérdezte Renesmee kíváncsian.

Szegény kis Fanni könnyei akaratlanul is hullani kezdtek; képtelen volt válaszolni a neki feltett kérdésre. Edward sietett a segítségére. A hűvös érintéstől Fanni egy pillanatra megborzongott, de a nyugtató ölelés nagyon is jól esett neki.

‎– Fanni Manófalváról érkezett, kicsim, ha jól sejtem, ennek a könyvnek a segítségével – nyújtotta oda a könyvet a lányának. Nessie elmélyülten tanulmányozni kezdte a könyvet.

‎– Kezdek éhes lenni. Mit szólnátok hozzá, ha a házban folytatnánk a beszélgetést? – paskolta meg Jake hangosan megkorduló, kockás hasát.

– Éhenkórász farkasom! – vonta össze Renesmee játékos rosszallással a szemöldökét, majd kézen fogta a férfit és magával húzta.

Edward a nyomukban udvariasan kísérte a manó lányt otthonuk felé. Fanni alig akart hinni a szemének, amikor meglátta a gyönyörű házat, ugyanakkor félt attól a hatalmas medveszerű fiútól, aki karba font kézzel várta őket a verandán.

‎– Na, mi az? Lemaradtam valamiről? Újabban áttértünk az erdei manó étrendre? – nevetett fel öblösen a saját poénján.

‎– Emmett, neked egy egész falu sem lenne elég… különben is, megijeszted a vendégünket – dorgálta meg szelíden testvérét Edward, bár az ő ajkain is mosoly játszott.

‎– Sosem gondoltam volna, hogy létezik felnőtt, aki kisebb, mint Alice – jegyezte még meg a nagydarab vámpír, ahogy elhaladtak mellette, aztán feltörő nevetését brummogássá tompítva ő is utánuk indult.

Fanni megszeppenve lépett be a tágas nappaliba. Boldog izgatottság lett úrrá rajta, hiszen most találkozhatott a Cullen család tagjaival, akik egytől-egyig mosollyal az arcukon álltak, és várták őt, egyedül a csodaszép, ám mogorva tekintetű lány nézett rá rossz szemmel.

A könyv alapján abban is biztos volt, hogy ő Rosalie, de a többieket kicsit több időbe telt beazonosítania. Az első, akit felismert, Jasper volt, hiszen mi mással magyarázhatta volna az őt körbeölelő nyugalmat, annak ellenére, hogy éppen egy vámpírcsalád nappalijában álldogált.

Ekkor egy magas, szőke hajú férfi lépett oda hozzá, és hellyel kínálta a manólányt. Közben mindenki értetlenül nézett Edwardra, aki diszkréten jókat kuncogott magában.

‎– Ne haragudjatok, de igazán figyelemreméltó, hogy a kis barátunk mi alapján ismer fel minket.

A Fanni mellett helyet foglaló férfi eközben elmélyülten tanulmányozta a vendéget.

‎– Engem miről ismertél fel? – kérdezte trillázva Alice, miközben mellé táncolt.

– Hát… – hebegte a manó – arról, hogy csupán egy fejjel vagy magasabb nálam.

‎– Tényleg nem volt nehéz dolgod – énekelte a lány szoprán hangján, miután hangosan felnevetett.

Eközben Renesmee még mindig a könyvet tanulmányozta, a homlokán finoman elmélyült a gondolkodó ránc. Jacob halkan odalépett hozzá, nehogy megzavarja a lányt a koncentrációban. Fanni még mindig nem jutott szóhoz; úgy érezte, egy nagyon fura álomba csöppent, és nem tudta, fel akar-e ébredni.

‎– Nessie, édesem, baj van? – kérdezte Jake a lánytól.

‎– Nem, nincsen, csak próbálok rájönni, hogyan kerülhetett ide – válaszolta.

‎– Én csak felolvastam a varázsigét, amit az üknagymamán írt a könyvbe – lépett oda hozzájuk a kis manó, és kikereste a megfelelő oldalt.

‎– Nem gondoltam, hogy működni fog – sóhajtotta keserűen.

Renesmee egyre csak a varázsigét tanulmányozta.

‎– A te világodban gyakoriak az efféle varázslatok? – kérdezte Carlisle kíváncsian, melléjük lépve.

‎– Nem igazán – mondta Fanni, miközben újra eleredtek a könnyei.

‎– Hé, miért itatod az egereket? – kérdezte tőle Jake gyengéd hangon.

Esme simogatta Fanni hátát, Jasper pedig különleges képességét bevetve igyekezett megnyugtatni őt.

‎– Nagyon szeretnék hazamenni – szipogta a lány.

‎– Nem akarsz maradni még kicsit? – kérdezte az eddig szótlan, barna hajú szépség.

– Sajnos nincs más választásom – nyöszörögte Fanni.

A jelenlévők együtt érző arckifejezéssel néztek a kis manóra.

– Ne aggódj, biztos hamarosan rájövünk, hogyan kerülhetsz haza – mondta neki Edward vigasztalóan.

Nessie lázasan átlapozta a varázsigét követő oldalakat, hátha megoldásra lel. Kezdett elkeseredni, mert semmi olyat nem talált, ami akár egy kis utalást is tett volna a varázslat visszafordítására. Frusztráltan felsóhajtott.

‎– Hadd nézzem csak! – nyújtotta ki Jacob izmos karját a lány felé. Renesmee odaadta a könyvet, és remélte, hogy szerelme több sikerrel jár. Jacob nyugtatólag Renesmee vállára helyezte a kezét. ‎– Nyugi, biztos megtaláljuk a megoldást – mondta.

Majd kinyitotta a könyvet, melyet Nessie becsukva nyújtott át neki, és a varázsigéhez lapozott. Nessie ekkor a könyvre pillantott, és megdöbbenve látta, hogy a varázsige szövege fejjel lefelé is olvasható.

‎– Mire bukkantál, kicsim? – kérdezte Edward, meghallva lánya gondolatait.

– Azt hiszem, meg van a megoldás! – kiáltott fel boldogan a lány.

Fanni azonnal felkapta a fejét, és a többiekkel együtt izgatottan várta, hogy Nessie folytassa.

‎– Tudtam, hogy végül úgyis rájössz – jelent meg Jake arcán elismerő, széles vigyor.

A lány elpirultan mosolygott a férfira, majd elmondta, mire bukkant. – Ez egy ambigramma – kezdte Renesmee.

‎– Ezt most csak én nem értem? – nézett Jacob segélykérően Emmettre.

Nessie végigsimított szerelme arcán, és folytatta a magyarázatot. ‎– Ezt akkor mondjuk, ha valami több irányból, jelen esetben fejjel lefelé is olvasható.

‎– Aha – dörzsölte meg a tarkóját a férfi –, értem már.

‎– Ez akkor azt jelenti, hogy hazajuthatok? – kérdezte Fanni reménykedve.

– Az áll benne, hogy ha ezt hangosan felolvasod, visszajuthatsz a manók világába – nyugtatta meg a vendégüket a vörös hajú lány.

Fanni elolvasta a fordított varázsige fölötti utasítást. ‎– Ha ezzel az igével egyszer visszatérsz Manófalvára, akkor soha többé nem kerülhetsz a könyv világába.

‎– Ugye akkor velünk maradsz kicsit? – kérlelte Alice ellenállhatatlanul.

‎– Szeretnék – mosolygott Fanni boldogan.

‎– Igen, igen, igen! – tapsolt Alice ugrándozva.

Több napot töltöttek el együtt, amit mindannyian nagyon élveztek. A kis manó Jacob hátán utazott, Edward és Bella elvitték a rétjükre, Emmett bemutatta szkander tudományát, Renesmee csodaszép emlékeket mutatott neki a gyermekkoráról és a farkassal együtt töltött gyönyörű napokról.

Ahogy múltak a napok, Fanninak már egyre jobban hiányzott az otthona. Mindenki nagyon örült, hogy megismerhette a kis manót, Carlisle pedig különösen élvezte, hogy a jövevényen keresztül megismerhetett egy új fajt és kultúrát.

Fanni végül a család társaságában, fájdalmas szívvel, de felolvasta a varázsigét. Edward mindeközben gyengéden fogta a karját. A következő pillanatban a szobájában találta magát. Még érezte a vámpírférfi hűvös érintésének nyomát. Odakintről farkasüvöltés hallatszott. Fanni az ablak felé fordult, miközben arra gondolt, másoknak is meg kell ismernie ezt a csodálatos világot. Azóta is gyakran fellapozza a könyvet, és szeretettel gondol a kalandja során megismert, különleges barátaira.

{lang: 'hu'}
8 hozzászólás
  1. Atyus szerint:

    Imádtam az egészet! Köszi mindenkinek!
    A dicséretet is köszi :$, és bocsi, ha néha kikészítettelek. :P Azt hiszem, büszkék lehetünk magunkra, nagyon jól sikerült. :heart: :)

    • Aby szerint:

      Szia, Drága!

      Igen, büszkék lehettek, mert én is az vagyok rátok. :)
      Azt pedig, hogy kikészítesz, már megszoktam. :P
      De azért szeretlek! ;) :heart:
      Tényleg nagyon jól sikerült, annyira jó volt, ahogy figyeltetek/figyeltünk egymásra. Számomra is nagy élmény volt Veletek közös történetet írni! :)

      Légy jó!

      Puszi:
      Aby < (@ˇvˇ@)>

  2. Mile Judit szerint:

    Szia Drága!

    Nagyon jó kis mese lett, tetszik nagyon. Nagyon érdekes volt így megírni, és végig figyelemmel kísérni. Ügyes volt mindenki! :)
    Úgy örülök, hogy megnyerted a könyvet! :D
    Puszi

    • Aby szerint:

      Szia, Anyu!

      Szerintem is az lett. :) Izgalmas és valóban érdekes feladat volt. Örülök, hogy részt vettél benne. :) :heart:

      El sem mondhatom, mennyire boldog vagyok, hogy sikerült. :) Hogy azt nyertem, amit szerettem volna. :)

      Még egyszer köszönöm szépen a közreműködést! :)

      Puszi:
      Aby < (@ˇvˇ@)>

  3. Stiga szerint:

    Szia!

    Nagyon jó kis mese lett, örülök, hogy nyertél vele. :) (Pénzt nem lett volna érdemes kiadni azért a könyvért, úgyhogy jó, hogy nyertünk) :D
    Érdekes volt így írni. :)

    Pusz: Stigu _@/”

    • Aby szerint:

      Szia, Cica!

      Hát, ha nem nyertem volna meg, tuti nem áldozok rá annyi pénzt, amennyit kérnek érte. Kész rablás! De mindegy, mert megnyertük. :D
      Én is örülök, hogy a te mesédet választották ki. Tudtam, hogy így lesz. :)

      A feladat nekem nagyon tetszett. Tényleg érdekes volt az írás így. A legközelebbi talin mindenképpen csinálunk ilyet. :)

      Pussz:
      Aby < (@ˇvˇ@)>

  4. Veloz Nóra szerint:

    Szia Aby!

    Elolvastam a mesét, nagyon jól sikerült, nem is érződik rajta, hogy nem egy szerzőtől származik! :) Arra lennék kíváncsi, hogy a soronkénti csere azt jelenti, hogy adott esetben mondat közepén adtátok át a “tollat”?
    Annyit szeretnék még megjegyezni, hogy Bella helyében lehet, hogy féltékenységi rohamaim lettek volna… Egyáltalán hol van Bella? :) Ja, s a kis csoportkép is nagyon tetszik! :D

    Üdv: Nóra

    • Aby szerint:

      Szia, Nóra!

      Örülök, hogy tetszik, köszönöm a többiek nevében is! :) Valójában mondatról mondatra történt. :)
      Hát, elismerem, Bella kicsit mellőzve lett a történetben. Ez van! :D
      Örülök, hogy tetszik a csoportkép, Atyus, mint mindennel itt az én világomban, ezzel is sokat dolgozott. :)

      Hálás vagyok a véleményedért! :)

      Üdv.:
      Aby < (@ˇvˇ@)>

Szólj hozzá!